Banner

Isten éltesse, Mérnök Úr!

Szerző: Jáborcsik András | 2021-06-06 22:28:00

Ma ünnepli 78. születésnapját Vass László.


Ma ünnepli 78. születésnapját Vass László, aki 1965 és 1973 között 203 bajnoki mérkőzést játszott a DVTK színeiben és 34 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába.



Nyírbogdányban kezdett el futballozni, már nagyon fiatal korában felfigyeltek a tehetségére, sokszoros tagja volt a Szabolcs megyei ifjúsági válogatottnak. Többször is játszott a két megye ifiválogatottjainak meccsén a borsodiak ellen, és már ekkor szimpatizálni kezdett a Diósgyőrrel, hiszen sokat hallott nagyszerű szurkolótáboráról. Fiatalon eltökélt szándéka volt, hogy egyetemi diplomát szerezzen, be is adta jelentkezését a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, ahova felvételt is nyert.

Már 1961/62-ben, az első egyetemi évében le akarta igazolni az MVSC, de nemet mondott nekik, mert a Diósgyőrben szeretett volna focizni, ezért inkább várt a DVTK hívó szavára. Az egyetemi professzorai azt javasolták a vizsgákat egyébként remekül teljesítő Vassnak, hogy csak a sikeres szigorlatok után igazoljon magasabb osztályba, addig koncentráljon a tanulásra. Ő ehhez is tartotta magát és csak a hetedik félévben igazolt a vasgyári csapatba.


A nyírbogdányi csapatfotón a guggoló sor bal oldalán látható.


A MEAFC csapatában a guggoló sor közepén mosolyog.


1965. május 9.-én mutatkozott be a csapatban a városi rivális, MVSC elleni meccsen, melyet 1-0 arányban nyert meg a Nagy György által irányított DVTK. Az első évben, 1965-ben még viszonylag kevesebb meccset játszott a másodosztályban szereplő DVTK-ban, de 1966-ban eljött számára a kiugrás éve. Egyszerűen berobbant az NB1-be, úgy lett a csapat házi gólkirálya Szurgent Lajossal holtversenyben, hogy közben az egyetemi diplomamunkáját kellett elkészítenie. Meggyőződéssel állította, hogy olyan nincs, hogy a tanulást és a sportot nem lehet összeegyeztetni, csak kellő elhivatottság és a sport szeretete szükséges hozzá. A klub mindenben támogatta a tanulmányaiban, ami nagy segítséget jelentett a számára.

Érdekesség, hogy 1966-ban, a feljutást követő évben Preiner Kálmán az első három fordulóban nem kevesebb, mint kilenc új játékost szerepeltetett kezdőként a csapatban. Az első fordulóban mutatkozott be Diósgyőrben Kovács Pál, Vári, Hajas és Deák, a másodikban Szurgent, a harmadikban pedig Salamon, Oláh J., Papp L. és az ifjú Vass.


Vass László alacsony súlypontú, gyors, higanymozgású játékos volt, mindkét szélen játszott, de jobban szerette az őrületbe kergetni az ellenfeleket a bal oldalon, ahol legtöbbször Kiss László, Szucsányi és Sikora volt a társa. Rendkívül jó volt a kezdő gyorsasága, sokszor már az első 5-6 méteren előnyt szerzett a védőjével szemben. Robbanékonyságát Göröcséhez hasonlították akkoriban.




Vasst már nagyon fiatalon csábították fővárosi csapatok. Gál Bélával és Sikora Ferenccel rendszeresen jártak Budapestre a különböző válogatottak - hiszen akkor még B és C válogatott is volt - összetartásaira. Az egyik, MTK elleni válogatott edzőmeccs után Sándor Csikar és Lakat Károly fogta közre, mikor vonultak le a pályáról, és ezeket a szavakat intézték hozzá: "Gyere az MTK-ba, kis Vass!" De ő így hárította el a hívó szavakat: "Köszönöm, de maradok Diósgyőrben."


1967-ben a legnevesebb sportújságírók beválogatták a tavaszi idény legjobbjai közé, ahová Tamás Gyula, a válogatott kapusa is bekerült a DVTK-ból. Mellettük még két diósgyőri labdarúgó is található a legjobbak között, Gál Béla és Sikora Ferenc a C-csapatban kapott helyet.



1971/72-ben ismét a csapat házi gólkirálya lett.

1972. április 1.-én szenzációs mérkőzésen, fegyelmezett és sportszerű játékkal győzte le a Népstadionban a Vass Lászlóval a soraiban felálló DVTK a válogatottakkal teletűzdelt Ferencváros együttesét. A meccs végén Veréb bravúros vetődéssel hárította Novák Dezső tizenegyesét.

Ez a mérkőzés azért marad emlékezetes Vass számára, mert csereként történő beállását követően 10 perccel Mathesz Imre edző lehozta a pályáról. Erre így emlékezett vissza: "Kicsit öntörvényű, makacs fiú voltam, nem azt csináltam, amire Imre a csere előtt utasított. Jó szeme volt a focihoz, hamar kiszúrta ezt és le is kapott a pályáról és Horváth Bandit küldte a helyemre."


Cselezőkészségét, robbanékonyságát nem csak a füvön, hanem a parketten is többször megcsillogtatta. 1972/73-ban Miskolcon rendezték meg első alkalommal a Képes Sport Teremlabdarúgó Kupát. A tornán négy csapat, a Ferencváros, a Vasas, a Tatabánya és a DVTK vett részt. A tornát végül csak jobb gólkülönbségének köszönhetően nyerte meg a Fradi a Diósgyőr előtt, Vass László viszont a torna legjobb játékosa és a gólkirályi címet is kiérdemelte.

A Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat egyik állomásán -melyen Vass László mellett Kovács István, Sikora Ferenc és Kovács Pál volt a vendégünk - Vass László Preiner Kálmánnak tulajdonította a sikert: "Kálmán bácsi érdeme volt, úgy állította össze a csapatot, hogy többségében gyors, fürge játékosok alkották. Sikora Ferivel, Kolláth Bélával, Udverev Petivel és Hajas Imrével kezdtünk, egyszerűen fickándoztunk a pályán. Hatalmas siker volt a torna, végig tömve volt a Sportcsarnok lelátója."



Ezek a fotók egy Budapest-Vidék öregfiúk válogatott meccsen készültek a miskolci sportcsarnokban. Az első képen Sikora cselez, Vass középen követi az akciót, a másodikon Vass jobbról a második, mellette balra Sikora.


Utolsó meccsét 1973. május 20.-án játszotta piros-fehér szerelésben. Az Egyetértés elleni hazai győztes meccsen Tatár helyett állt be csereként, majd a bajnokság befejezését követően szögre akasztotta a csukáját. Amikor megkérdeztem tőle, kikkel volt a legjobb barátságban a csapatból, sorolta a neveket: Gál Béla, Sikora Feri, Szigeti Oszi, Salamon Józsi, Horváth Bandi, Hajas Imre. És játszani kivel szerettél a legjobban? Sikora Ferivel.



Búcsúmeccsére 1974. május 1-én került sor, ezen Solymosi Ernőt és Sikora Ferencet is elbúcsúztatta a diósgyőri közönség.

Fiatalon, 30 évesen fejezte be aktív pályafutását, Preiner Kálmán még a lakására is elment, hogy maradásra bírja, de Vass hajthatatlan maradt, kamatoztatni szerette volna végre az egyetemen megszerzett tudását a civil életben is.



Visszavonulását követően szakmájának szentelte az életét, de emellett két alkalommal is szerepet vállalt a labdarúgó csapat szakosztályvezetésében.


Nagyon boldog születésnapot kívánunk!


Ha szeretnél még többet megtudni Vass László pályafutásáról, nézd meg a Herman Ottó Múzeumban 2017.10.05-én megtartott Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetés felvételét, amelyen Kovács Mustos István, Sikora Ferenc, Kovács Pál és Vass László voltak a vendégeink.







És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. Geotic
2021-06-06 23:01:16 Piros öves, Őstag
Köszönöm, nagyon szeretem olvasni a hasonló cikkeket.
3. toki*
2021-06-06 15:03:06 Fekete öves, Veterán
Isten éltesse a legidősebb Vass Lászlót. A Vas család tagjai méltán érdemelnek tiszteletet, Miskolc, és a megye futballért tett alázatos szolgálatáért. Nem mellesleg intelligens emberek.
2. KáGábor*
2020-06-06 16:54:09 Fekete öves, Veterán
Boldog születésnapot! Még egyszer ennyit erőben, egészségben!
2020-06-06 16:13:20 Zöld öves, Tag
Maradjunk annyiban, hogy ha valaki ezzel a névvel mutatkozik be, annak Diósgyőrben respekt-je van
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...