Banner

Földi Attila: Odamegyünk, harcolunk egyet és lesz, ami lesz

Szerző: Jáborcsik András | 2021-03-14 10:04:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Kedden és szerdán rendezik a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőit.

Az Aluinvent DVTK kedden 19 órától a Valenciával mérkőzik. Földi Attila, vezetőedzőt a wbsket.hu kérdezte a várakozásairól. Ebből idézünk:


Milyen érzésekkel, gondolatokkal készültük a találkozóra?

Nagyon pozitív a hangulatunk a kupahétvége és a Sopron elleni bajnoki mérkőzés után. A Sopron elleni összecsapás azt is megmutatta, hogy tudunk nagyon jó csapatokkal is jó meccset játszani. Talán ebből kell kiindulni. A másik gondolatom, hogy semmilyen nyomás nincsen rajtunk. A Valencia nyilvánvalóan toronymagas esélyes. Tudjuk, hogy milyen erőket képvisel. Készülünk rájuk. Ugyanolyan alaposan fel fogunk készülni, mint minden mérkőzésre. Most még időnk is van rá.



Mindent meg fogunk tenni és harcolni fogunk, de felszabadultan kell játszanunk. Nekünk kis túlzással jutalomjáték lesz. Már azzal sem számoltak sokan, hogy továbbjutunk az előző körből. Jó tapasztalatszerzés a fiatal játékosoknak, hogy nemzetközi szinten mérettethetjük meg magunkat újra. Azt gondolom, hogy izgulás, félelem vagy bármilyen teher nincs rajtunk. Odamegyünk, harcolunk egyet és lesz, ami lesz.

Talán még jól is jött, hogy két Sopron meccsből fordultuk a Valenciára? Európa klasszis rivális ellen szerezhettetek tapasztalatokat.

Abszolút, ez mindenképpen jó. Nyilván tisztában kell lenni a realitásokkal. Volt a Sopronnal egy kupadöntőnk. Ott a Sopron a téthelyzet miatt maximálisan állt bele. Utána volt egy bajnoki meccs, amibe lássuk reálisan, a Sopron könnyedén ment bele és lehet, hogy egész másként alakul, ha 100%-os erőbedobással mennek neki. Az más kérdés, hogy próbáltak felpörögni, amikor érezték, hogy nem adjuk könnyen a bőrünket. Ez azonban út közben már nagyon nehéz. Ezeket azért mondtam el, mert a Valencia, amely olyan célokat dédelget, hogy az egész kupasorozatot megnyerné és hazai pályán rendezi meg ezt a tornát, nyilvánvaló, hogy nem fog így belemenni a meccsbe.

A Valencia az első perctől nekünk fog esni és el akarják dönteni minél előbb. Azt is figyelembe véve, hogy könnyebb meccs esetén tudnak pihentebbek lenni a következő mérkőzésen. Mi nem szeretnénk könnyen adni a bőrünket, nem az a csapat vagyunk. Az év elején lehet, hogy olyanok voltunk, de most már nem. Még, ha erősebb kezdést is csinálnak, mi nem fogunk ettől összeesni, hanem igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a maradék időben. Veszíteni valónk nincsen. Nyilvánvalóan mi nem tekintünk ennél a meccsnél előrébbre, meglepetés lenne a továbbjutásunk, de az ellenfél is megkívánja, hogy csak ezzel foglalkozzunk.

Természetesen tisztában van az ember az erőviszonyokkal, de csak ott van a gondolat, hogy ebben a speciális évadban egy meccsen dől el minden párharc.

Így van, az esélyünk abban rejlik, ha sikerül minél tovább egy egál meccset kihúzni, akkor a végén a nyomás nem rajtunk lesz. Ezért fontos a jó kezdés és minél tovább kihúzni azt, hogy ne szakadjon el az ellenfél. Gyakorlatilag minden perccel, amivel mi tovább tudunk mérkőzésben lenni, a mi esélyeink növekednek.

Ha adott esetben a negyedik negyedbe nyílt sisakkal kell belemenni, akkor ott már a Valencia alatt rezeghet a léc és nem alattunk. Ehhez természetesen 30 percig ott kell lenni egy ilyen csapat sarkában vagy előttük. Mindig ezt ismételgetem a lányoknak, hogy nincs mit veszíteni. A nagy akarat mellett igyekszünk egy kis fegyelmezettséget is belevinni és felkészülni a játékosokból, a taktikai elemekből. Meglátjuk, hogy mire lesz elég.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>>


forrás: wbasket.hu

fotó: Girgász Péter




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. vebgy* |Válasz erre: 5. Karpfen
2021-03-14 19:18:28 Fekete öves, Veterán
Akkor legyalázzuk őket... :D
5. Karpfen |Válasz erre: 4. vebgy
2021-03-14 18:23:05 Barna öves, Veterán
Nem érzem magam szakértőnek, de szerintem gyengébb. Bár ez nem matematika. A legutóbbi Sopron elleni szoros eredményhez nagyban hozzájárult, hogy a Sopron utazott, motiválatlan volt és gyenge volt a dobóformája.
4. vebgy* |Válasz erre: 2. korxi
2021-03-14 18:11:07 Fekete öves, Veterán
...s teljesen kriptahangulatban, zártkapukkal végig. Meggyőződésem, hogy a népszerű csapat sportágainkban, nem kevés ponttal többünk lenne, ha nincs ez a világmizéria. No szakértők ! Szerintetek a Valencia gyengébb, vagy erősebb a Sopronnál, így ránézésre ?
3. Karpfen
2021-03-14 14:33:36 Barna öves, Veterán
Úgy gondolom, hogy 10 pontos vereségnél jobb eredmény bravúr. 11-20 pontos vereség papírforma. Ettől nagyobb vereség csalódás. Ha tudjuk játszani azt a védekezést, amit az utóbbi meccseken, akkor okozhatunk bravúrt. A többi a dobóformán múlik.
2. korxi
2021-03-14 11:16:58 Piros öves, Veterán
Jól beszél! A továbbjutás itt nyilván nem jöhet szóba, de nem ez számít, óriási eredmény az idei csapatépítésben hogy kiharcolták, hogy egy ilyen csapattal ebben a stádiumban játszhatnak tétmeccset.
1. kétess
2021-03-14 11:04:36 Lila öves, Őstag
Semmi sem lehetetlen.Csak nagyon akarni kell.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...