Banner

Felcsúti kiszemeltjeink: Molnár, Prosser és Henty

Szerző: Jáborcsik András | 2018-04-03 08:00:00

Mint bizonyára emlékeztek rá, a csütörtöki sajtótájékoztatón Objektív megkérdezte Bódog Tamást, hogy mik igazak az nb1.hu-n megjelent sajtóhírből, miszerint vezetőedzőnk a következő szezontól a Felcsút szakvezetője lesz. Tamás a következőket válaszolta kérdésünkre:

Ha a klubot megkereste valaki, arról én nem tudok. Engem nem keresett meg senki. De az elég szomorú, ha nekem ezzel kell foglalkoznom, hogy az újság mit ír. Ti is tudjátok, hogy amit írtok, az néha csak egy provokatív történet. (nem ránk gondolt – a szerk.) Ha valamelyik újságíró megírná, hogy két mellet operáltattam a hátamra – hiába mondom azt, hogy nem – lenne olyan, aki elhinné. Amíg le nem vetkőzök. Ez ugyanaz. Hiába mondom, hogy nem beszéltem senkivel. Nem baj. Jövő héten mi is megjelentetjük, hogy tárgyalunk egy-két Puskás játékossal.


Nos, a felcsúti játékosokkal való tárgyalásról megjelentendő hírt mi is megmosolyogtuk, de most a mi arcunkra is ráfagyott a mosoly. Klubhoz közel álló forrásokból ugyanis úgy értesültünk, hogy a DVTK nem kevesebb, mint három felcsúti játékosra is kivetette a hálóját. A szóban forgó játékosok: Molnár Gábor, Ezekiel Henty és Prosser Dániel.


Molnár Gábor a 2016/17-es bajnokságban 30 mérkőzésen lépett pályára kezdőként a Mezőkövesd csapatában, 6 alkalommal pedig csereként szerepelt a kék-sárgáknál. Csupaszív, gólra törő játékával és persze 11 góljával alaposan kivette a részét abból, hogy a Mezőkövesd az első osztályban folytathatta a bajnokságot. A szezont követően több csapat is - köztük a DVTK is - szívesen tudta volna soraiban a 24 éves labdarúgót, aki végül nem meglepő módon a felcsútiakat választotta. Molnár egyébként borsodi srác, Miskolcon született, Edelényben kezdett el futballozni, a Zsóryt megelőzően játszott a Kazincbarcika és a Tiszaújváros együttesében is. Borsodi kötődése révén sokan reménykedtünk benne, hogy minket választ majd, de végül Felcsúton kötött ki. Most újra felcsillant a remény arra, hogy ismét a borsodi sikerekért küzdjön, azonban immár piros-fehérben.

Pintér Attila légiósokkal felhízlalt keretében jóval kevesebb játéklehetőség jutott Molnárnak, aki csak alig több, mint a meccsek felén lépett pályára kezdőként, 8 alkalommal pedig csereként küldte pályára a felcsúti Guardiola.


Prosser Dániel nagy reményekkel érkezett Felcsútra a Kispest Honvéd csapatától a tavalyi bajnokság félidejében. Az NB-II-es bajnokságot megnyerő felcsúti együttesben még élt a bizalom vele szemben, hiszen 18 meccsen 1527 játékpercet kapott, és Prosser élt is a lehetőséggel, hiszen 7 gólja mellett 4 gólpasszt is kiosztott. A rengeteg légiós érkeztével azonban az idei bajnokságban a remélt játék percek messze elmaradtak a játékos várakozásaitól, ugyanis az eddigi 24 bajnoki találkozón mindössze 11 alkalommal kapott bizalmat Pintér Attilától és csak 685 bajnoki percet kapott. Ezek közül pedig csak egy találkozón, a Haladás ellen otthon elveszített meccset játszotta végig, 9-szer nem is nevezte Pinyő a felcsútiak keretébe. Idei egyetlen bajnoki találatát éppen ellenünk szerezte, a 2-2-re végződött debreceni találkozón másodszor is vezetést sikerült szereznie csapatunk ellen. Egy jobb oldali kiugratást követően 10 méterről szépen gurította el balla kimozduló Antal Botond mellett.

Prosser gólja 4:52-től látható a meccs összefoglalójában.


A harmadik kiszemelt neve hallatán mi is összehúztuk kicsit a szemöldökünket, mert szó, mi szó, meglepődtünk Ezekiel Henty neve hallatán. A felcsútiak fekete báránya, aki állólag kicsapongó életmódja miatt vált kegyvesztetté Fehérváron, kölcsönben szerepel Felcsúton.

A 25 éves nigériai támadó az őszi szezonban még a Videoton csatáraként keserítette az ellenfelek életét, 15 mérkőzésen lépett pályára, 5 gólja mellett 3 gólpassz fűződik a nevéhez. A tavaszi klubváltást követően ő is a felcsúti légiós kontingenst gyarapítja. Pintér Attila eddig 4 mérkőzésen küldte pályára, érdekesség, hogy egyik meccset sem játszotta végig, 3

alkalommal le, 1 alkalommal pedig becserélésre került. A Ferencváros elleni találkozón második sárga lapot követően a kiállítás sorsára jutott, a Lovrencsics ellen elkövetett sportszerűtlensége miatt a Fegyelmi Bizottság utólag tiltotta el további 2 mérkőzésre.


A hír hallatán természetesen megkérdeztük Bódog Tamást a hírek valóságtartalmáról. Vezetőedzőnk az információt érthető módon nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Elmondta: "Az említett játékosok erősítést jelenthetnének a DVTK számára, játékukat folyamatosan figyeljük. Többet nem kívánok erről nyilatkozni."



fotók: a felcsúti klub hivatalos honlapja

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

24. zorba*
2018-04-03 07:27:50 Fekete öves, Veterán
A listáról lemaradt Branislav Danilovic kapus, pedig ő is kiszemelt a Felcsútból. ;-)
23. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 19. isten
2018-04-02 23:03:29 Fekete öves, Veterán
Ha lenne pénz igazolásra, akkor az európai piacon néznének körül. Pénz alatt én 1-2-5 millió eurós játékosokat értem. És még akkor sincs sehol egy átlagos csoportkörös játékoskeret értékéhez, ha három ilyet igazolnának.
22. objektiv |Válasz erre: 21. alpin
2018-04-02 22:39:16 Fekete öves, Őstag
A hivataloson akkor jelentik be, ha leigazolják. Mi sem jelentettünk be, csak egy hírt írtunk le.
21. alpin
2018-04-02 21:50:47 Kék öves, Tag
Biztos vagyok benne, ha igaz lenne a hír, akkor nem így jelentenék be, hanem a hivataloson jelenne meg.
Különben is ezen a héten játszunk velük és nem hiszem, hogy ennek a bejelentésnek most lenne a helye.
20. scs001
2018-04-02 21:24:20 Piros öves, Őstag
Áprilisi tréfa szerintem... Főleg Henty! És nem a bőrszíne miatt...
19. isten
2018-04-02 21:20:17 Barna öves, Fanatikus tag
Nem kizárt, hogy Bódog célzására lett ez a cikk megírva. Ám jó lenne ha itt valamelyik szerkesztő megmondaná az igazat. Ugyanis ha valóban tervben van e 3 játékos akkor bizony végre ad LT pénzt minőségi igazolásokra. És lehetnek merészebb álmaink. Azonban ha ez kacsa akkor...
18. alpin
2018-04-02 21:06:35 Kék öves, Tag
Henty helyet inkább Abdouramra szavaznék.
Ha már mindenáron néger kell, akkor inkább Abdourramant, ő egy jó középpályás aki tud szűrni is.
17. chr1s |Válasz erre: 15. pusi1981
2018-04-02 19:42:04 Piros öves, Fanatikus tag
Én meg tuti infóként a Hell-Red-Bull Arénát jelölném meg.És nem csak Willis jön,hanem az egész Feláldozhatók stáb!
16. Jamie
2018-04-02 19:07:39 Barna öves, Fanatikus tag
Prosser johetne, nagy erosites lenne. Henty mindenkepp erosites lenne kepessegei alapjan. Molnart en nem latom olyan jonak mint sokan. A hir azonban inkabb aprilis 1.
Amit azonban be lehetne dobni Bodognak, hogy Abdouraman klub nelkul tengodik. Veszes vedekezo kozeppalyas hianyunkon segithetne.
15. pusi1981
2018-04-02 18:37:55 Lila öves, Tag
Az épülő aréna névadója is meglett idōközben.
A stadiont Bruce Willis-Hell arénának fogják hívni,sőt mi több a kezdőrúgást is a hires szinesz vegzi majd el majus 5. en.

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...