Elmútnyócév

Avagy a kupadöntőtől fék nélkül a süllyesztő felé

Hét éve történt, de még mindenki élénken emlékszik arra, amikor Tomislav Szivics a DVTK-val olyan időszakot futott kétéves itt-tartózkodása alatt, amilyet már régen, vagy egyáltalán nem éltünk meg mi, szurkolók… Kádár Tamás, Elek Ákos, Futács Márkó, hogy csak pár nevet említsek, és persze a többiek mindannyian, akik hozzátettek a sikerhez, nagyszerű emlékek megalkotói lehettek.

Ligakupa győzelmet értünk el, kupadöntőt játszottunk, 3. helyen fordultunk a bajnokság felénél és nemzetközi kupában arattunk győzelmeket. A lelátók megteltek és fantasztikus hangulatú meccseket játszottunk. A szívek egyszerre és egy ütemre dobbantak, a csapból is mi folytunk melegvíz helyett és velünk reklámozták a magyar focit a médiákban. Akiknek ezek az emlékek nincsenek meg, azok vagy nem DVTK szurkolók, vagy még akkor nem töltötték be a 3. életévüket.

Aztán valami megromlott az akkori klubvezetés, mondjuk ki: Szabó Tamás és a sikeredző között, akit ennek eredményeképpen sikerült kiebrudalni a portáról. Hosszan tartó mérges viszony alakult ki, aminek a csapat is kárát látta. Ez volt az a pont véleményem szerint, amikor a vezetőség elkövette legújabb kori elsőosztályban elkövetett szakmai bűntettét. Ez volt az a szituáció, amikor az ÉN, prioritássá emelkedett a csapat érdekeivel szemben. Ez volt az a pont, amikor ha egyesek az egójuk magasságaiból a földre esnek, rögtön szörnyethaltak volna. Ma sincs ez másképp. Ez volt az a pont, amikor a diósgyőri foci a reményteljes időszak után újfent elkezdte haláltusáját.

Nézzük, mi történt ezt követően… 2015-ben Vitelki Zoltán ideiglenesen átvette a vezetőedzői feladatokat, majd átadta Bekő Balázsnak, akinek keze alatt nem égett, hanem elégett a munka. Balázsnak nem tetszett az 5 forduló utáni felkérdezés a sajtótájékoztatón, és a baseball sapka árnyékából vetettek a szemei megvető és dühös pillantásokat felém. De nem is értem, mit várt? Gondolta, hogy majd itt elevickél a termálvízben és nem lesznek kellemetlen pillanatai az áldatlan tevékenységének? Lehet hogy gondolta, de a kellemetlenségek hamarabb bekopogtak hozzá, és mire ajtót nyitott, már rá is adták a kabátot, sok szerencsét és minden jót kívánva neki a továbbiakban. Köszönjük mi is, gyorsan és hamar halványultak el az emlékei. Mint egy rossz nyári kalandot, úgy elfelejtettük. Ma már a BB újra csak a pezsgőt juttatja eszembe.

Bekő felejthető és említést sem érdemlő teljesítményét Egervári Sándor próbálta javítani, de amikor kiderült, hogy a vezetés által neki ígértekben több rizsa volt, mint egy iskolai menzán egy hónapban, vette a kalapját és a sétapálcáját, hogy egyedülállóan és a szokásoktól eltérően könnyed, önálló és elegáns búcsút intsen Diósgyőrnek úriemberhez méltóan. Ő volt az, aki tartotta magát a szavához, ő volt, akinek nem az itt kapott pénz volt fontos – vagy lett volna fontos - hanem az a munka, amit el tudott volna, vagy esetünkben nem tudott elvégezni. Tudta, mondta, hogy ha nem lesz erősítés, ő nem adja a nevét ehhez, mert nem ebben állapodtak meg az aláíráskor szóban. Tudta miből és mit lehet főzni, így azt is, hogy mire elég a keret. Ezt a látásformát a mai napig szürkehályog fedi az aktuálisan pozícióban lévő ”szakértők” körében.

2016-2017-ben Horváth Feri sem tudta megváltani itt a világot, bár ő nagyon lelkes volt. Nagyon élte ezt a közeget, úgy jellemezte, hogy ”vad közeg”, ennek minden pozitívumával és nem pejoratív értelemben véve. Neki ez kell, mondta, ez inspirálja, ez tüzeli, játékosként is ezt szerette. Emlékszem a közös beszélgetésünk során a szavaira, amikor azt mondta, hogy itt vagy a vállukon visznek a szurkolók, vagy a kandeláberekre lógatnak fel. Nos, majdnem az utóbbi történt, de Feri éppen idejében távozott, nem történt számonkérés. Pedig a Praktikerben már vészjóslóan elkezdtek fogyni a kötelek.

Vitya gyakorlott tűzoltóként lépett két meccs erejéig a színre, majd új fejezet kezdődött egy ismeretlen és friss hússal az edzőpiacon, ő volt Bódog Tamás. Tamásnak sok szép meccset, jó játékot és emlékezetes győzelmeket köszönhetünk. Akkor joggal és okkal gondolhattuk, hogy vele talán megváltozik majd a diósgyőri foci és egy újabb aranycsapatot kezdett vizionálni a sikerre éhes szurkoló. A történet befejezése igazán diósgyőri, a csapat elkezdett bukdácsolni, az addig működő és szemet gyönyörködtető játék megfakulni, jöttek a vereségek és a megmagyarázhatatlan egyéni teljesítmények. Ennek eredményeképpen hat fordulóval a bajnokság vége előtt Sántha Gergely úgy döntött, kezébe veszi a telefonját, kortyol egyet a kávéjába és ír egy sms-t. Mindenki ismeri az üzenet tartalmát és annak a morális szintjét.

Bár Bódog szereplése és csapattal futott teljesítménye kapcsán megoszlanak a vélemények, én úgy gondolom, a vezetés itt követte el a Szivics elüldözése utáni második nagy szakmai bűntettét. Természetesen mindazok mellett, hogy addig és azóta is módszeresen igazolnak vagy tartanak lélegeztetőgépen olyan játékosokat, akikkel nemhogy erősödne a keret, hanem jelenlétük kifejezetten káros és nem indokolt a játéktudásuk és előéletük alapján a szerepeltetésük terve. De akadtak egységet bomlasztó vagy a szurkolók szemében vörös posztóvá váló sztárigazolások a közelmúltban, emlékezzünk csak Rudolfra, Jennerre, Komanra vagy akár a búsképű lovagra. Sok van hasonló, nagyon sok, hosszú lenne előkotorni a kalendáriumot és kikeresni egyesével őket…

Bódog gegenpressingjéből váltottunk próbáltunk váltani a spanyolos tikitakára, aminek megtestesítője Fernando Fernandez volt lett volna. A játékoskeret azonban sem erre a technikás játékra, sem Fernando egyéb elképzeléseihez nem igazodott, és ez meg is látszott a pályán. Fernandó kapcsán semmit nem vártam, ehhez képest jóval kevesebbet kaptam. Olyan gyalázatos volt ezen időszakban a játék, hogy szinte felfoghatatlan az első osztályban való megtapadás, még ha neccesen is történtek ezek a csodaszámba torkolló szezonvégek. A naiv spanyolra - akit egy mellette végbement atomvillanás sem tudott kizökkenteni lelkibékéjéből – szintén útilaput kötöttek. A szakértő és válságkezelő stáb ismét összeült és úgy döntött, ennyit és ne tovább.

fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

Feczkó Tamás lett a folytatásban az edző, tőle vártak megváltást a klub vezetői, ám rövidebb időszakoktól eltekintve a játékunk még korábbi halovány önmagához képest sem javult és a kiesés rémét sem sikerült elüldözni a városból, ahol már addigra hagyományosan tanyázott. Feczkó felszállt az autentikussá vált diósgyőri hullámvasútra és megtapasztalhatta a vadászpilóták mellére nehezedő nyomást. Azt, ahogyan a tömeg ezrével a nevét skandálja az ultraszektor előtt és azt is, amikor takarodót fújt neki az ezerfejű. Tamás rémültnek tűnő tekintetei mai napig bennem vannak, amikkel lencse-, és kameravégre kapták a meccsek után vagy előtt. Ott már lehetett látni az ijedtséget, a félelmet, a zavarodottságot. Azt, hogy nem érti a helyzetet, de legalább tenni sem képes ellene semmit. Sajnáltam bár, de dühös voltam, ami elnyomta az empátiát. Mégis a csapattal történik ez, mégis az első osztályról, annak megtartásáról van szó.

A fojtogató pillanatok megélésekor Feczkó szezon közbeni leváltása és Geri Gergely kinevezése adott újra reményt a levegővételhez, de ez csak 3 meccs erejéig tartott. Hogy ezt tudta-e Geri Gergely, az valószínűleg örök titok marad. Mindenesetre jól beleharapott a miskolci életérzésbe, még meg se tudta rágni, ízlelni, le se tudta nyelni, máris kiköpették vele.

A folytatást is jól ismerjük, sajnos beégett a hipokampuszba. A tulajdonosváltás és Zoran Zekic, illetve az ő komplett alakulata sem tudta a morálisan és szakmailag széthulló DVTK csapatát hajánál fogva kiemelni a mocsárból és oda jutottunk, hogy 4 év kitartó szakmai hozzá nem értés mellett jól megérdemelten kiestünk a másodosztályba.

A kiesésnek azonban - hiába vártuk - nem voltak felelősei felső szinten, természetesen a játékosok és az edzők vitték el a balhét. Sántha Gergely és Benczés Miklós továbbra is élvezték a tulajdonosi bizalmat, a pozíciójuk változatlan maradt.

Holnap folytatjuk a jelennel…