Banner

Elmarad a női kosárlabda negyeddöntő első mérkőzése

Szerző: amigeleken.hu | 2021-03-22 19:49:00

A koronavírus járvány újra elérte PEAC együttesét.


A koronavírus járvány újra elérte PEAC együttesét, amely így nem tud elutazni holnap az Aluinvent DVTK elleni negyeddöntő keddre kiírt első összecsapására. A találkozó így elmarad, és a párharc folytatása is kétségessé vált.

A dvtk.eu-n a következő tájékoztatás jelent meg:


A PEAC-Pécs tájékoztatása szerint az egyik sportolójuk már a március 10-11-én lejátszott két utolsó alapszakasz meccsük után megfertőződött Covid-19-cel. Ő akkor karanténba került, a többieknek nem adta át a vírust, esetükben a tesztelés negatív eredményeket hozott. Szombatra azonban egy másik csapattagjuk is tüneteket érzett, akinek a vasárnapi tesztje fertőzöttséget mutatott.

A mai, hétfő reggeli gyorsteszt még egy pozitív eredményt hozott, ami kapcsán a PEAC junior játékosai is kontakt személyekké váltak. Ebben a helyzetben a pécsiek úgy döntöttek, hogy játékosaik, sporttásaik, ellenfeleik egészségének megóvása érdekében minden stábtagjuk önkéntes karanténba vonul. Ebből a helyzetből két, 48 óra különbséggel elvégzett negatív PCR-teszt jelenthetne számukra kiutat, amelyet kedden és csütörtökön tudnak elvégezni. Ellenfelünknek pillanatnyilag csupán három olyan játékosa maradt, akik bevethetők lennének kedden.

A magyar bajnokság abban a szakaszában jár, amikor a negyeddöntők során halasztásra nincs idő és lehetőség (jövő szerdán már indulnia kell az elődöntőnek), ezért a PEAC vezetősége úgy határozott, hogy csapatuk a keddi meccsre nem utazik el. Ez azt jelenti, hogy a negyeddöntő első mérkőzését játék nélkül az Aluinvent DVTK javára igazolja a szövetség. A tervek szerint pénteken az egészséges játékosaival a PEAC kiáll a második mérkőzésre.

Jobbulást és gyors felépülést kívánunk az érintetteknek!


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. Karpfen |Válasz erre: 3. benji
2021-03-23 08:37:20 Barna öves, Veterán
Jogosak a felvetéseid. Ha mondjuk ilyen okok miatt a Sopron 4 közé sem kerülne, akkor indulhatna jövőre az EL-ben? Nyilatkozatokból úgy emlékszem, hogy a Sopronnál és a Szekszárdnál már mindenki átesett, így nagy eséllyel náluk nem lesz ilyen probléma. Nekik még a final four is ott van az idén. A Peac emlékeim szerint úgy nyilatkozott korábban, hogy nem mindenki esett át, főleg alacsony játékosok nem. A mi helyzetünk is érdekes. Volt egy nyilatkozat, hogy nálunk is voltak koronás esetek. De ebből semmit sem érzékeltem a meccskeretek alapján. Soha nem nyilatkoztak, hogy konkrétan xy koronás (kivéve az edzőt) és mindig teljes kerettel meccseltünk. Ezt hogy csináltuk? Valószínű itt jelent versenyelőnyt a saját orvosi centrum, korlátlanul és azonnal tudunk tesztelni.
6. korxi |Válasz erre: 5. vebgy
2021-03-23 07:56:31 Piros öves, Veterán
A semmi helyett sokkal jobb, de tény hogy így erősen csökkent értékű minden. Pl. szép dolog volt továbbjutni az Európa Kupa csoportköréből, de eleve csak abban a buborékban volt az egész, ahol mindenki mindenkivel csak egy meccset játszik, ráadásul a norvég csapat meg sem jelent a covid miatt, így aztán már elég viccessé vált, hogy minden résztvevő számára a normál 6 helyett mindössze 2 lett a lejátszandó "csoportmeccsek" száma.
5. vebgy*
2021-03-23 00:33:51 Fekete öves, Veterán
Az meg, ami zajlik a világban...röhejesen szomorú. Semmi értelme a bajnokságoknak, kupáknak így...
4. vebgy* |Válasz erre: 2. Karpfen
2021-03-23 00:18:01 Fekete öves, Veterán
Elég baj ez hosszabb távon a kosárlabdánknak , hogy van egy csapat...aztán nagy szünet és a többi.
3. benji
2021-03-22 21:12:32 Lila öves, Őstag
Ha ez az eset más csapatnál is előfordul, az még megkavarhatja a rájátszást.
Érdekes lenne, ha a Sopronnal vagy Szekszárddal történne ugyanez, akkor sem lehetne halasztani? Vagy akkor úgy döntene a szövetség, hogy mégis inkább halasszanak? Mert elég vicces vagy inkább komolytalan lenne a Vasast a legjobb 4 között látni és mondjuk DVTK-Vasas és Győr-Csata elődöntőket.

Remélem, minket már elkerül a járvány a szezon hátralévő részében.
2. Karpfen |Válasz erre: 1. korxi
2021-03-22 20:42:30 Barna öves, Veterán
Én is így látom, bár a Sopron ellen mindegy hogy hogy esünk be.
1. korxi
2021-03-22 20:24:59 Piros öves, Veterán
Remélem hogy csak ezt az egy meccset kell kihagyniuk. Egyrészt eleve jussunk tovább pályán elért eredménnyel, másrészt ha kiesnek mindhárom meccsre, nagyon nem tesz jót nekünk sem, ha ennyi meccskihagyás után esünk be az elődöntőbe.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...