Banner

Csoportgyőztes és elődöntős a 3x3-as női kosárválogatott Debrecenben

Szerző: amigeleken.hu | 2021-06-05 09:55:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Második mérkőzését is megnyerte a debreceni olimpiai selejtezőn a magyar válogatott. A mieink 13-10-re győzték le Észtországot és ezzel a B-csoport élén végeztek. Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat egyenes ágon az elődöntőbe jutott a tornán. A magyar csapatban pályára lép Medgyessy Dóra, az Aluinvent DVTK játékosa is.

Ha a torna minden mozzanatáról szeretnétek értesülni, figyeljétek a wbasket.hu oldalt!


A Hollandia elleni sikert követően nem sok idő maradt a regenerálódásra. Alig háromnegyed órával később újra pályára léptek a mieink. Az ellenfél Észtország volt. Cyesha Goree büntetőjével kerültünk előnybe. Az észtek egyenlítésére Papp Dia válaszolt, ennek megfelelően 2-1-nél ismét előrébb jártunk. Ellenfelünk erre is gyorsan felelt, de Goree villanásai révén a harmadik perc kezdetén 4-2-re mentünk. Kapaszkodott Észtország egy ziccerrel, de remek összjáték után Goree negyedik pontjával 5-3-re elszakadtunk és első megszakításhoz érkezve.



Miután visszatértek a pályára a felek, 5-3-nál befagyott az eredményjelző. Másfél percig nem találtak be a csapatok. Ahogy teltek a másodpercek, egyre nagyobb tétje lett annak, hogy ki tud innen támadásban új lendületet venni. Goree révén a mieink szerezték az első találatot és ezzel 6-3 állt az eredményjelzőn. Gyorsan szépítettek az észtek, de Papp Dia gondoskodott arról, hogy megmaradjon a 3 pontos differencia a mérkőzés feléhez érkezve. Ezt a különbséget Goree növelte tovább. 8-4-es állásnál azonban újabb kisebb kosárcsend következett. A második játékmegszakítás előtt a hazánkban légióskodó Kadri-Ann Lass talált be, így 8-5-ről vonultak a pihenőre a csapatok.



Miután folytatódott az összecsapás, az észtek szerezték az első találatot. Goree két büntetőjével azonban 10-6-nál visszaállt a nagyobb különbség. Az utolsó két percbe érkezve ellenfelünk egy duplával újra nyílttá tette a meccset. A döntő akciót Goree vitte véghez, aki ellen a palánk alatt szabálytalankodtak. A labdát így is a gyűrűbe juttatta és még két büntetőt is dobhatott. Mind a kettő cél ért, így 13-8-ra elléptünk. Alig több, mint egy perc volt hátra. Az észtek nagyot harcoltak és egy pillanatig nem adták fel. Fél perccel a vége előtt 13-10-re felzárkóztak. Közelebb azonban nem kerültek. A magyar válogatott 13-10-es győzelmet aratott és ezzel veretlenül megnyerte a B-csoportot. Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat egyenesen az elődöntőbe jutott a debreceni olimpiai selejtezőn.



Tovább a wbasket.hu-ra >>>>>>>>


forrás: wbasket.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

11. grosser
2021-06-06 18:32:33 Piros öves, Veterán
ha jól figyeltem 19:20-kor kezdődik a női döntő
10. grosser |Válasz erre: 8. jaborcsik-andras
2021-06-06 18:29:58 Piros öves, Veterán
Bandi lélekben ott voltam a debreceni mobil lelátón, de a monitor előtt is üvöltöttem néha meg tapsoltam, nem baj, majd holnap kapom a szomszédoktól a szemrehányxát, de szarom le, főleg, ha este kijutunk az olimpiára
2021-06-06 18:04:08 Fekete öves, Veterán
Ez aztán sima volt, gratulálok!
Már csak egy lépés...
2021-06-06 17:58:18 Fekete öves, Veterán
Hát ez zseniális győzelem volt.
Szinte önkívületi állapotban játszottak a lányaink.
7. grosser
2021-06-06 17:57:50 Piros öves, Veterán
Magyarország - Tajvan 21:9, egy lépésre az álomtól
6. grosser
2021-06-06 17:39:04 Piros öves, Veterán
Nem csak Miskolcon, de Debrecenben is tudnak szurkolni a magyaroknak. :)
5. grosser
2021-06-06 17:38:21 Piros öves, Veterán
4. grosser
2021-06-06 17:36:54 Piros öves, Veterán
első elődöntő, olaszország.-hollandia, 16-11, na be is fejezem, mert jönnek a mi lányaink
3. grosser
2021-06-06 15:50:25 Piros öves, Veterán
sőt már biztos, ki is írták, egyik elődöntő q holland-olasz, a másik a magyar-tqjvan, ilyen könyen kijutni az olimpiára......., csak élni is kellene a lehetőséggel
2. grosser
2021-06-06 15:46:40 Piros öves, Veterán
Óriási meglepetés, Tajvan-Észtország 21.17, lehet nem az észtekkel játszuk az elődöntőt?

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...