Banner

A tiszafürediek szerint sportszerűségből megbukott a DVTK II - FRISSÍTVE !

Szerző: Jáborcsik András | 2021-04-08 08:42:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


5–1-es vereséget szenvedett a Tiszafüred a DVTK II ellen vasárnap a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 27. fordulójában. A tiszafürediek kezdőcsapata koronavírusos megbetegedések és sérülések miatt olyannyira foghíjas volt, hogy középcsatárként az a Ladányi Patrik szerepelt, akinek eredeti posztja kapus.

A nemzetisport.hu ma megjelent írásában olvashatunk arról, hogy a fürediek kérték az ellenféltől a mérkőzés elhalasztását, de a diósgyőriek ebbe nem mentek bele, ezt a Tiszafüred dörgedelmes közleményben kérte számon.

A tiszafürediek elnökhelyettese, Ábrahám Tamás a klub honlapján megjelent közleményben sérelmezte, hogy a diósgyőriek mereven elzárkóztak a halasztástól, pedig a mérkőzés előtt két nappal újabb megbetegedések döntötték ágyba a tiszafüredi vezetőket és a játékosokat.

„Szemünkben sportszerűségből megbukott a DVTK II” – jelezték a tiszafürediek, még úgy is, hogy egy héttel ezelőtt a Balassagyarmat hasonló kérését akceptálta a borsodi klub. A fürediek emlékeztetnek rá, hogy ősszel a Mezőkövesd II, a Balassagyarmat és a Putnok is belement a halasztásba, továbbá a Jászberény is így döntött – igaz, a mérkőzések feltorlódása miatt a Tiszafüred végül inkább lemondta ezt a találkozót, vállalva a meccs nélküli vereséget.

„Gratulálni ezúttal nem tudunk a győztesnek és a vasárnapi súlyos vereség ellenére is nyugodtan feküdtünk le este” hangsúlyozzák a közleményben, hogy számukra bármilyen győzelemnél fontosabb a fair play és mindent megtettek a pályán, amit az önbecsülésük, sportszerű magatartásuk megkívánt.

Érdekesség még, hogy az eredetileg kapus Ladányi Patrik csatárként csak egy félidőt „bírt”, helyette a szünetben a betegsége után visszatérő Szabó Tamás lépett pályára.


A képet azért árnyalja, hogy – amint arra a szoljon.hu felhívta a figyelmet – a mérkőzés elhalasztására azért nem igazán lehetett mód, mivel a DVTK II-re most és jövő hét szerdán, emellett ezen a vasárnapon is bajnoki meccs vár, így nagyon feltorlódtak volna a találkozóik. Továbbá az is említésre méltó, hogy a Tiszafüred március 30-án, kedden még arról számolt be honlapján, hogy mindenképpen szeretnének játszani, még akkor is, ha szűkös kerettel kell pályára lépniük a diósgyőriek ellen.

A nemzetisport.hu megkeresésére a DVTK-nál is közleményt ígértek.


A tiszafürediek közleménye:

Amikor a pandémia második hulláma megérkezett Magyarországra, 2020 novemberében megkereste klubunkat a Mezőkövesd II. csapata, kérvén, hogy az egymás elleni bajnoki mérkőzésünket egy későbbi időpontban rendezzük meg, mert náluk nagyon sok a beteg, sérült játékos. Ahogy a sportszerűség megkívánja, természetesen beleegyeztünk a halasztásba. Mire sor került volna a találkozóra, Tiszafüreden ütött be hasonló vírusos betegség. Akkor mi folyamodtunk halasztásért, a Mezőkövesd II. pedig számukra és számunkra is természetes módon beleegyezett a kérésbe …

Ugyanígy jártunk az őszi szezonban a Balassagyarmattal és Putnokkal szemben is. Korrekten, azonnal belementek, belementünk a halasztott lejátszásba!

A múlt vasárnapra kiírt bajnoki találkozónkat kénytelenek voltunk lemondani a Jászberényi FC ellen, mivel keretünk nagy része vírusos betegség, illetve sérülés miatt kidőlt a sorból. Tettük ezt annak árán is, hogy tisztában voltunk vele, a 3 pontot játék nélkül kapja meg megyei riválisunk. A JFC sportszerű módon vállalta volna a halasztást, mivel azonban tudtuk, hogy játékosaink néhány nap alatt nem gyógyulnak meg, túl sok meccset nem szabad későbbi időpontra tolnunk, hiszen nagyon sűrű lenne a menetrend. Vállaltuk a meccs nélküli vereséget, bízva abban, ha a szükség véletlenül úgy hozza, még rákényszerülhetünk a halasztásra …

Az április 4-re kiírt Tiszafüredi VSE -DVTK II. bajnoki mérkőzés előtt 2 nappal(!) újabb megbetegedések döntötték ágyba vezetőinket, játékosainkat. Azonnal a diósgyőri klubhoz fordultunk, hogy halasszuk el a találkozót. Ettől azonban a borsodi klub – akárcsak ősszel az NB I-ben, az Újpest ellen – mereven elzárkózott!

Szemünkben sportszerűségből megbukott a DVTK II! Még úgy is, hogy egy hete a Balassagyarmat hasonló kérését akceptálta a klub. (Ha nógrádiak kérelmét akkor elfogadták, velünk szemben vajon miért voltak ilyen elutasítóak?)

Ezek után nem meglepő, hogy toldozott-foltozott csapatunk, kapussal a csatársorban, tegnap sima, 5-1-es vereséget szenvedett a DVTK II-től. Gratulálni azonban ezúttal nem tudunk a győztesnek …

Nem örül senki a súlyos pandémiás helyzetnek. Magyarországon is halottak ezrei bizonyítják, a koronavírus az igazi ellenség! Jó lenne, ha legalább a sportban jobban figyelnénk, tekintettel lennénk egymásra, és sportbarátok módjára gondolkoznánk, cselekednénk! Nem a pandémiát kihasználva kellene bajnoki pontokat szerezni!

Számunkra, a Tiszafüredi VSE számára bármilyen győzelemnél fontosabb a sportszerűség, a fair play! Kérünk minden klubot az országban, hasonló belátással legyenek egymás iránt ebben a nehéz helyzetben! Legyünk toleránsak és megértőbbek egymással!

Mi súlyos vereségünk ellenére is nyugodtan feküdtünk le vasárnap este: megtettünk mindent, amit az önbecsülésünk, sportszerű magatartásunk megkívánt! Vajon így gondol(hat)ják ezt Diósgyőrben is …?

Ábrahám Tamás, a TVSE elnök-helyettese


Az NSO megkeresésére a DVTK kedden este reagált, a Nemzeti Sport Online-nak küldött közleményt változtatás nélkül közöljük:

„A Diósgyőri VTK értetlenül fogadta a Tiszafüredi VSE közösségi médiában, valamint a klub hivatalos weboldalán megjelent nyílt közleményét, amelyben elítéli a klubunk tartalék csapatát azért, mert április 4-én, vasárnap le kellett játszani az egyébként 5–1-es diósgyőri sikerrel végződött találkozót.

Az ügy előzményével kapcsolatban azt is látni kell, hogy a Tiszafüredi VSE edzője és labdarúgó-szakosztályának elnökhelyettese a mérkőzés előtt három nappal, tehát csütörtökön ugyanezeken a fórumokon határozottan kijelentette, hogy szeretné lejátszani a találkozót, ezért mindent el fognak követni. Ezek után természetesen a mi csapatunk is ennek szellemében készült a vasárnapi összecsapásra.

A Tiszafüredi VSE pénteken valóban megkereste a DVTK-t azzal a szándékkal, hogy halasszuk későbbi időpontra a mérkőzést, de ekkor erre már nem volt mód. Egyrészt azért, mert a Balassagyarmattal szemben már van egy későbbi időpontra tett mérkőzésünk, másrészt pedig az áprilisi és a májusi időszak annyira sűrűvé vált, hogy akár a bajnokság biztonságos befejezését is veszélyeztethette volna.

A DVTK tartalék 04.07-én a Balassagyarmatot, 04.11-én a Salgótarjánt fogadja, 04.14-én
Mezőkövesdre utazik, 04.18-án a BVSC-t látja vendégül, 04.25-én Sényőn vizitál, 04.28-án a Putnok érkezik az DVTK edzőközpontjába, 05.02-án pedig a tállyai mérkőzés következik. Ez is mutatja, hogy a pótlásra nehezen lehetett volna új időpontot találni. Érdekesség, hogy a Balassagyarmat ellen halasztott mérkőzés időpontját sem a két klub, hanem a Magyar Labdarúgó Szövetség határozta meg, ami nem feltétlenül egyezik meg a szakmai elképzelésekkel, de természetesen tudomásul vettük a döntést.

A Tiszafüredi VSE két héttel ezelőtt a Gyöngyös ellen 18-as kerettel, most vasárnap a DVTK tartalékkal szemben 17 játékossal állt ki a bajnoki mérkőzésre. Az MLSZ adatbázisa alapján 12 olyan labdarúgót találunk, aki mindkét összecsapásra nevezve volt.

A DVTK ezzel ezt az ügyet lezártnak tekinti, a Tiszafüredi VSE valamennyi játékosának, vezetőjének és szurkolójának jó egészséget, a sportpályán pedig további sok sikert kíván.”


forrás: nemzetisport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

6. bati1
2021-04-06 18:00:41 Kék öves, Tag
Érdekes, hogy előtte egy héttel amikor a Jászberény felajánlotta a halasztást, abba a Tiszafüred nem ment bele, a mérkőzések feltorlódására hivatkozva, inkább nem álltak ki. Egy héttel később már nem lett volna torlódás?
5. sadab1*
2021-04-06 17:56:54 Fekete öves, Veterán
Ez pöppet árnyékolja a hatalmas győzelemet, amihez azonnal nagy gratulációk jöttek a meccs után. Az biztos, hogy minden máson kívül /szakma, hozzáértés, stb./, manapság ezernyi téren a legalja a vezetőség erkölcsi nívója. Mi is lett volna az első csapattal, ha ott is a fél csapat covidos lett volna??? Hetes megszerzett pont? Pöpec!
4. tamaskpt |Válasz erre: 2. beli1
2021-04-06 17:48:31 Piros öves, Őstag
Kitörölhetjük a sportszerűséggel, ha egyszer - ahogy ez a csakfoci cikk végén is ott van - nincs idő bepótolni. Szerintem eleve óriási érzelmi zsarolás és a szervezés megcsúfolása ez a halasztósdi.
3. Krapulax |Válasz erre: 2. beli1
2021-04-06 17:42:32 Piros öves, Őstag
Majd Világi ír egy válaszlevelet.
Vagy nem...
2. beli1 |Válasz erre: 1. v1910
2021-04-06 17:14:43 Piros öves, Fanatikus tag
Sportszerű gyerek lehetsz. Tudod nekik az NB 3 csapatuk a csapat. Nekik az számit. Amúgy lassan migyunk az legsportszerűtlenebb egyesület. De bent kell maradni. Mert ugye NB 1 és keretböl lejátszókkal.. Illetve a sok sok fiatal tehetsèggel válogatottal jövőbeli megváltóval ennyire telik. Szánalmasak vagyunk minden szinten
1. v1910
2021-04-06 17:02:16 Fekete öves, Őstag
Fölösleges az MB3-ból ilyen hangzatosnak tűnő nyilatkozatokban sírni, mert senkit nem érdekel.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...