A kiismerhetetlen jobbszélső - Borostyán Mihály - 1. rész

_{Szerző: Jáborcsik András | 2020-09-07 12:07:00}

---

Legendáinkat bemutató sorozatunkban 2015-ben "A kiismerhetetlen jobbszélső" címmel jelent három részes visszaemlékezés Borotyán Mihályról, a diósgyőri Aranycsapat legendás csatáráról. Most abból az alkalommal adjuk újra közre, hogy szülővárosában, Sajóbábonyban 2020. szeptember 20-án kispályás emléktornát rendeznek emlékére a róla elnevezett Sportközpontban. A most újra megjelenő 1. rész végén megtaláljátok a Borostyán Mihály Emléktorna meghívóját, melyre szeretettel várják a szervezők a jelentkező csapatokat.

---

Gólya, gólya, hosszúlábú gólya,

Salamon az év labdarúgója,

Borostyán a csatársorunk gyöngye,

Jöhet már a Fradi Diósgyőrbe

---

Hányszor, de hányszor csendült fel a dal Diósgyőrben a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején és hogy nem véletlenül szerepelt a neve benne, biztosan igazolják azok, akik olyan szerencsések voltak, hogy látták ördöngös cseleit, amivel rendre őrületbe kergette az ellenfelek védőit.

Borostyán Mihályra emlékezünk, aki 10 évvel ezelőtt, 2005 szeptemberében fájdalmasan fiatalon, mindössze 48 évesen hagyott itt minket.

Misi 1956. szeptember 17-én született Sajószentpéteren. 17 évesen igazolt Diósgyőrbe Sajóbábonyból akkor, amikor a borsodi települések még ontották magukból a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalokat. A még érettségi előtt álló Borostyán mellett abban az évben igazolt a csapathoz többek között Fükő Sándor Bánszállásról, Tokár Béla Sátoraljaújhelyről, Martis Ferenc Ózdról és ekkor lett a csapat tagja a kiskun veszedelem, Kutasi Laci is.

---

Elsőként Csányi Józsi Bácsit kérdeztem vele kapcsolatban, mivel Elfeledett legendánknak elévülhetetlen szerepe volt abban, hogy bábonyi csiszolatlan gyémánt Diósgyőrbe szerződött. Józsi Bácsi így emlékezett vissza Misi szárnybontogatásaira:

„A hetvenes évek elején ifi edző voltam Diósgyőrben. Különböző tornákon, bajnoki és felkészülési mérkőzéseken rengeteg meccset játszottunk a környékbeli csapatokkal is. A sajóbábonyi ificsapatban volt egy vékonydongájú srác, aki elképesztően jól bánt a labdával és ördöngösen cselezett. Ő volt Misi. De nemcsak itt láttam játszani, hanem a megyei ifiválogatottban is, és kezdettől fogva javasoltam a klubvezetésnek a leigazolását. Én edzői pályám során mindvégig abban a szellemben dolgoztam, hogy a fiataloknak korán meg kell adni a lehetőséget a bizonyításra. Így volt ez Misi esetében és szerencsére Géza (Szabó Géza vezetőedző-szerk.) is mindig nyitott volt erre. Ennek volt köszönhető, hogy Borostyán Misi, Fükő Sanyi, Szántó Gabi, Teodoru Borisz és Szűcs Pista is nagyon fiatalon az első csapathoz került és hamar be is mutatkoztak a felnőttek között.

---

Borostyán a borsodi ifiválogatottban az álló sor jobb szélén. Előtte Fükő Sándor guggol, Szűcs István pedig a guiggoló sorban balról a második.

---

Misi egy kivételes képességekkel megáldott futballista volt, aki nagyon jó emberi tulajdonságokkal rendelkezett, szerény volt és tisztelettudó. Halálhíre nagyon megrázott, emlékét örökre megőrzöm a szívemben.”

---

A jobb oldali csapatképen Józsi Bácsi az álló sor jobb szélén, Misi pedig a guggoló sor bal szélén

---

Első élvonalbeli meccsét 1975.május 10-én játszotta az Újpesti Dózsa ellen hazai pályán. A debütálást követően 10 éven keresztül szerepelt a vasgyári alakulatban. Összesen 241 alkalommal húzta magára bajnoki mérkőzésen a piros-fehér szerelést és 55 gólt szerzett. Misi nem ontotta magából a gólokat, de az 1980/81 és 1983/84-es bajnokságok között mind a 4 évben a csapat házi gólkirálya volt.

---

Mind a Diósgyőr színeiben lejátszott élvonalbeli meccsek számát, mind pedig az élvonalban szerzett gólok száma tekintetében igen előkelő helyet foglal a klub ranglistáján.

NB1-es meccsek számát illetően 241 meccsével a 8. helyen áll és csak olyan nagyságok előzik meg, mint Salamon, Oláh, Görgei, Veréb, Hajas, Fekete és Tatár.

Az első osztályú bajnoki találkozón Borostyántól mindössze két egykori kiválóságunk talált többször az ellenfelek hálójába. A DVTK történetében Horváth András szerezte a legtöbb gólt az NB1-ben, szám szerint 64-et. Bandit mindössze 1 találattal lemaradva követi Oláh Feri és a dobogó harmadik fokán osztozkodik Borostyán és Fazekas.

---

---

1979 őszén csapatbeli egyik legjobb barátjával, Fükő Sanyival együtt kapott katonai behívót. Mivel a bevonulást megelőzően már több mint 70 NB1-es bajnoki volt a háta mögött, Tatára kerültek a sportszázadba. A katona válogatott tagjaként a távoli Vietnámba is eljutottak és a válogatottban többek között olyan nagyságok társaságában léptek pályára, mint Eszterházy Márton, Izsó Ignác, Kiss László, Péter Zoltán és Szentes Lázár.

A fotón bal szélen Szentes Lázár, mellette Eszterházy Márton, majd Borostyán következik.

---

Ezen a képen Misi a guggoló sorban jobbról a második, míg Fükő Sanyi szintén a guggoló sorban balról a negyedik.

---

10 évet játszott a DVTK-ban, a sérülések szerencsére rendre elkerülték, ennek is köszönhető, hogy az 1979-80-as és az 1981-82-es bajnokság valamennyi mérkőzésén pályára lépett. Utolsó piros-fehérben megvívott bajnoki találkozója az 1984. június 3.-án a Nyíregyháza elleni csúfos 2-7-es vereség volt.

---

A kiesést követően a Vasashoz igazolt és 74 meccsen ott is szerzett 22 gólt. Az angyalföldi gárda után Siófokon folytatta pályafutását. Az itt lejátszott 57 bajnoki találkozó termése 7 gól volt. Ezt követően Finnországba szerződött a Myllykoski csapatához, ahonnan hazatérve NB2-ben focizott a Hatvan, majd a REAC csapataiban. Negyvenhez közeledve sem lankadt benne a futball szeretete, alacsonyabb osztályú csapatokban szerepelt, előbb a Multi-Rocco csapatánál, majd Bélapátfalván és Egerszalókon.

---

1975 és 1982 között 12-szer lépett pályára az utánpótlás válogatottban, majd 1979 és 1982 között 5 alkalommal szerepelt a válogatottban, 4-szer pedig az olimpia válogatott tagja volt.

Háromszor akasztották nyakába a Magyar Népköztársasági Kupa győzelemért járó aranyérmet, kétszer a Diósgyőrrel (1977 és 1980), egyszer pedig a Vasassal (1986) vívta ki a kupagyőzelmet.

---

---

Számtalan fantasztikus mérkőzésen csodálhattuk kivételes képességeit, többek között az Aranycsapat nemzetközi menetelése során is.

1979. szeptember 19-én Bécsben játszottunk az UEFA Kupa 1. fordulójában a sokkal esélyesebbnek tartott Rapid Wien otthonában.

Varga Lajos "A futball-labda diósgyőri útja" című könyvében - ami nem hiányozhat egyetlen Diósgyőr szurkoló polcáról sem - erről a mérkőzésről is rengeteg érdekességet olvashatunk. Szabó Géza vezetőedző ezekkel a szavakkal latolgatta a meccs esélyeit: „Szokatlan nekünk ez az iram, de biztosra veszem, hogy a fiúk összeszedik magukat. Szoros eredményt várok. Ha ki is kapunk, a hátrányt behozzuk Diósgyőrben.”

---

---

A csapat alaposan rácáfolt az előzetes esélylatolgatásokra, a védelem nagyon jól állt a lábán és ellentámadásokból rendre gólhelyzeteket alakítottunk ki a hazaiak kapuja előtt. Egy ilyen remek ellenakció során a 88. percben Borostyán ugrott ki a jobb oldalon, középre adott labdáját pedig ki más, mint a legjobb barát, Fükő Sanyi kotorta a hálóba.

---

A meccset megtekintette Dr. Lakat Károly szövetségi kapitány is, aki így értékelte a DVTK sikerét: „Örömmel tölt el, hogy idegenben győztes magyar csapatnak szurkolhattam. A teljes hátvédsor valamint Tatár és Borostyán a találkozó túlnyomó részében jól szerepeltek.”

---

---

Az az emlékezetes beadás az alapvonalról, melyből Fükő megszerezte a győztes gólt.

---

A 2. fordulóban egyedüli magyar kupacsapatként már csak a DVTK maradt állva. 1979. november 7-én a skót Dundee United ellen 3-1 arányban megnyert UEFA Kupa visszavágón Misi a Szalai Pistával való kényszerítő után védhetetlen bombázta a rövid felső sarokba, megszerezve ezzel első gólunkat.

---

---

A diósgyőri futball bibliában ezek a sorok olvashatók a meccsről: „A Diósgyőrben fél egykor kezdődő találkozón telt ház várta a csapatokat. Borostyán gólja már a 11. percben megnyugtatta a továbbjutásért aggódókat. Később sem kezdték el foggal-körömmel tartani az eredményt, sokat birtokolták a labdát és újabb gólokat értek el. Győzelmüket vastapssal ünnepelték a szurkolók. Az ünneplés a stadion környékén a találkozó vége utáni órákban is folytatódott.”

---

Márton Ferencnek, a Sajóbábonyi Vegyész Sport Egyesület felügyelő bizottsági elnökének köszönhetően nyílt lehetőségem arra, hogy találkozzak Misi egykori bábonyi focistatársaival, barátaival, Sebők Zsigmonddal és Lakatos Józseffel.

---

---

A két gyerekkori barát és focistatárs olyan mérhetetlen szeretettel és tisztelettel mesélnek Misiről, hogy azt nehéz szavakba önteni.

Misi olyan volt nekem, mintha a testvérem lett volna, meséli Józsi, olyan szoros kötelék kötött össze minket. Általános iskola első osztályától egészen a nyolcadikig nem csak osztálytársak, de elválaszthatatlan jó barátai voltunk egymásnak. Érdekesség, hogy mi tulajdonképpen nem is focistának készültünk, hanem asztaliteniszezőnek. Nagyon jól ment a ping-pong mind a kettőnknek, Misinek egészen különleges érzéke volt a kaucsuk labdához is. Persze, azért focizni is imádtunk, már egészen kicsi korunktól naphosszat rúgtuk a bőrt, a toborzóra is együtt mentünk a bábonyi focipályára. Annyi gyerek gyűlt össze a toborzón, hogy alig fértünk el az öltöző előtti gyülekezőhelyen. Az ifiedzőnk Komlósi Lajos volt, aki a felnőtt csapat játékosa is volt egyben. Sajnos, ma már nem ez a helyzet, ma már szinte lasszóval kell fogni a gyerekeket, hogy jöjjenek focizni.

---

Én 4 évvel fiatalabb vagyok Misitől, folytatja Zsiga, de rengeteget játszottam vele, a diósgyőri ifiben és a tartalékcsapatban pedig csapattársak is voltunk. Gyerekkorunkban három részre osztottuk a falut, és a 3 csapat – a „Lakó”, a „Vég” és a „Falu” megszámlálhatatlan meccset játszott egymással. Misi már akkor kiemelkedett a többiek közül, no nem elsősorban a termetével, hanem mindenekelőtt fantasztikus cselező készségével. Jellegzetes testtartása volt, szinte az egész teste táncolt, mikor cselezett.

---

---

Olyan jó ifink volt, hogy edzéseken az egymás közötti játékban nagyon sokszor megvertük a felnőtt csapatot, emlékezik vissza Józsi. Edzések után rendszeresen kint maradtunk a pályán és vagy a hosszú indításokat gyakoroltuk, vagy kiragasztottunk egy papírt a kapura és azt kellett eltalálni. Nem véletlen, hogy ilyen remek érzéke volt a kapuhoz, rengeteget gyakoroltuk a kapura lövést már gyerekkorunkban is. Misi nagyon jó barát és nagyon rendes, önzetlen ember volt. Emlékszem, még a hatvanas évek elején a szüleinek négyese volt a lottón és nyertek 125.000 Ft-ot, nemsokára rá meg 25.000 Ft-ot a békekölcsönnel is. Rengeteg pénz volt az akkoriban. Misi egyik nap jött értem, a kezében lobogtatott egy papír százast és a környék összes gyerekét meghívta csokira, nyalókára, ki mit szeretett volna kapni.

Misit annyira erős kötelék fűzte Sajóbábonyhoz, emlékezik vissza Zsiga, hogy amikor már Diósgyőrben játszott és híres játékos volt, és hazajött meglátogatni a családját, soha nem hagyta ki a lehetőséget, hogy kijöjjön a bábonyi focipályára és beálljon közénk egy kis játékra és megcsillantsa nekünk újra kivételes képességeit.

---

Annak ellenére, hogy Misi vékonydongájú gyerek volt és hihetetlen laza járása volt, veszi vissza a szót Józsi, rendkívül jó erőnléttel bírt. Emlékszem, mikor ifiben futottuk a hosszú távokat, rendszeresen megcsinálta, hogy előrefutott, ott bevárt minket és folytatta a futást tovább velünk. Egy alkalommal a maratoni távot is lefutottuk Sperka Ferenc társaságában - aki Sajóbábony tűzoltóparancsnoka volt - és amit még hosszú évek múltán is büszkén emlegetett nekünk. Misi a remek erőnlétét még negyven felett is megőrizte, soha egyetlen kiló felesleg nem volt rajta.

Misi egy kicsit bohókás srác volt, folytatja Zsiga, amit valószínűleg az édesapjától örökölhetett, aki művészember, festő volt. Sokszor hallottuk meccs közben, hogy magában beszél, egy alkalommal meg megkérdezte a szünetben, hogy mennyi az állás. Volt nevetés az öltözőben, nem is kell mondanom.

---

Misi a sajóbábonyi felnőtt csapatról készült fotón a guggoló sor bal szélén látható

---

Misinek egy nagy baja volt, véli Józsi, mégpedig az, hogy túlságosan szerény volt. Olyan érzésem volt időnként, mintha valamiféle kisebbségi komplexusa lett volna, de lehet, hogy csak nem volt elég önbizalma. Mindkettőnknek gyerekkori szerelme volt a Ferencváros, mégis, amikor hívta a Fradi, nem ment el. Hívta aztán az Újpest is, de nekik is nemet mondott. Az az érzésem volt, mintha félt volna attól, hogy helyt fog-e tudni állni ott a pesti vagányok között. Szerette a Diósgyőrt és csak akkor igazolt el a Vasasba, amikor kiesett a csapat a másodosztályba. Biztos vagyok benne, ha csak egy kicsivel vagányabb, rámenősebb lett volna a pályán, még attól is többre vihette volna, mint amit elért el pályafutása során. Nagyon szép karrier van persze így is a háta mögött, többszörös „A” és olimpiai válogatott, négyszer volt a DVTK házi gólkirálya, háromszoros kupagyőztes, kétszer a DVTK-val, egyszer a Vasassal.

Mikor már távolabb került Bábonytól és hazautazott, soha nem hagyta volna ki, hogy meg ne látogasson. Ilyenkor mindig hosszasan beszélgettünk és láttam rajta, hogy boldog ember volt, aki nagyon büszke a családjára. Halálhíre mélységes fájdalommal töltött el, sokáig nem is tudtam feldolgozni a hiányát.

---

Misi utolsó diósgyőri évében vette feleségül Juditot, aki 2 gyermekkel ajándékozta meg. Judit így emlékezik vissza megismerkedésükre:

„1981-ben ismerkedtünk meg. A Zrínyi gimibe jártam, ahol rendeztek egy közönségtalálkozót a focicsapattal. A program diszkóval zárult, ahol Misi felkért táncolni. Később kiderült, hogy ez nagyon nagy dolog volt, mivel ez a mozgásforma nem volt éppen az erőssége. 9 évvel idősebb volt nálam, ezt enyhítendő azt mondtam neki, hogy negyedikes vagyok (akkor az volt a maximum, az ötévfolyamos gimit később találták ki). Valójában másodikos voltam, ami hamar ki is derült, mert nem talált a tablókon a főutcai kirakatokban.

---

---

1984 nyarán házasodtunk össze, mai szemmel nézve nagyon fiatalon. Az egész DVTK-t meghívtuk persze, Lillafüreden a Palotaszállóban volt a lagzi. Misi akkor igazolt a Vasasba, én pedig Budapesten tanultam tovább a Külker Főiskolán. Tomi fiunk Siófokon született 1989-ben. Dóri pedig Szikszón 1990 októberében, mert Finnországból hazatérve épp ott voltunk a szüleimnél. Misi férjként és apaként is egy kedves, rendes srác volt. Szeretett otthon tevékenykedni, a gyerekekkel foglalkozni és a szüleivel is nagyon sokat törődött.”

---

Hogy mennyire nagy dolog volt ez a táncfelkérés, mi sem bizonyítja jobban, mint az az 1978. április 14.-én az Észak-Magyarországban megjelent interjú, amelyet Doros László készített Misivel. A „Kiismerhetetlen” jobbszélső című interjúban a szerző feltette a kérdést Misinek: „Lányok, disco?” A válasz így hangzott: „Nagyon ritkán betévedek egy discoba, de inkább csak a zenét hallgatom. Az az igazság, hogy engem a lányok hamarabb felkérnek táncolni, mint én őket. A tánccal nem vagyok ugyanis barátságos viszonyban.”

---

Az interjúban Misi legjobb barátjaként Fükő Sanyit és Szántó Gabit nevezte meg a csapatból. Az egykori kedvenc, Szancso szívesen vállalkozott egy kis visszaemlékezésre Misivel kapcsolatban: „Borostyán Misi barátomat 1976-ban ismertem meg, amikor én is a Diósgyőr első csapatához kerültem. Ő már stabil csapattag volt, én mint újonc próbáltam a játékommal, a lelkesedésemmel elfogadtatni és bejátszani magamat a csapatba. Az első emlékeim róla még korábbiak. 1974-ben, amikor Misi 18 éves volt, de már stabil csapattag volt. Emlékszem a meccsére, amikor délelőtt még az érettségijét tette le, délután meg már NB1-es meccset játszott a stadionban. Nagy szenzáció volt, a hangosbemondón köszöntötték, talán még gólt is rúgott.

---

Szántó Gáborral a válogatott edzőtáborában

---

Meglátásom szerint ebben az időben kezdett kialakulni a Diósgyőr egyik aranykorszakának a csapata, amit az évek óta stabilan itt játszó, karrierjük legjobb időszakát élő 25-28 éves játékosokhoz hozzákerültek a szintén megyei születésű ózdi Fükő Sanyi, a sajóbábonyi Borostyán Misi, a diósgyőri Teodoru Borisz, majd én Hejőcsabáról. Egy olyan jó misung alakult ki, amiből csak jó születhetett. Volt itt tapasztalat, erő, egység, fiatalos lendület, határtalan győzni akarás.

Misire visszatérve, aki szerintem egy zseni volt, labdarúgónak született. Olyan labdarúgónak, aki amit csinált, azt mindig mosolyogva csinálta. Erőlködés soha nem látszott rajta, mindent ösztönösen, élvezettel csinált. Jó példa erre egyik emlékem vele kapcsolatban. Abban az időben követelmény rendszer volt előírva a csapatoknak, ami annyit jelentett, hogy a 3200 métert 12 perc alatt teljesíteni kellett a játékosoknak. Gyorsabban lehetett futni, de a 12 percen belül kellett lenni. Mivel nem voltunk egyformák, különböző kisebb csoportok alakultak ki a stadionban a körözések közben. Misi olyan adottságokkal rendelkezett, hogy ahogy ezek a kis futócsoportok kialakultak, akár 100-200 m-re is eltávolodtak egymástól, Misi hol az egyik csoporttal futott, aztán az ötödik-hatodik percben meggondolta magát, kicsit visszavett, aztán megint belehúzott. Neki gyerekjáték volt ennek az egésznek a teljesítése.

---

---

Mint labdarúgónak, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy a legjobb eredményeket érje el. Kiszámíthatatlanul cselezett, és ezt mind ösztönösen csinálta. Technikás volt és valami olyan szinten gyors, hogy a védőnek az volt az érzése, hogy most majdnem megvolt, most majdnem elértem, most majdnem el tudtam pöccinteni a labdát, most majdnem megelőztem, de soha nem ez történt, hanem a Misi egy arasszal mindig előrébb volt.

Emberileg nagyon szerény volt, nem a középpontot igénylő természetű, nagyon jószívű, a szívét-lelkét a csapatért adó játékos volt. Büszke vagyok rá, hogy vele játszhattam és a barátja lehettem.”

---

---

Folytatjuk …

---

forrás: Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja

Észak-Magyarország 1978. április 14-i száma.

---

---

---