Banner

Beharangozó 3 az 1-ben

Szerző: dfcwolf | 2021-08-01 12:34:00

Rendhagyó beharangozó.


Ebben a rendhagyó beharangozóban a három szerkesztőnek a vasárnap induló bajnoksággal kapcsolatos várakozásait olvashatjátok.


dfcwolf: Bekövetkezett, amit annyira nem vártunk és talán mégis. Megkezdjük a vitézkedést a magyar futball második ligájában, ahol nagyon sok vérre menő csata vár ránk és olyan ellenfelek, akik majd a Diósgyőr ellen akarják a legjobbjukat mutatni. De addig nyitogattuk a pofonládát, hogy időszerű volt már az, hogy a valóság arcul csapjon minket és ez megtörtént. Persze, ennek az ütésnek az ereje újra csak a szurkolókban maradt meg, hiszen a vezetőség a helyén maradt és folytatják az időnként már gyomorforgató öntömjénezést. De valamit nagyon jól csinálnak… Valamit, ami manapság a szakértelemtől is többet ér.

Ott folytatjuk, ahol abbamaradt. A sajtótájékoztatókról csak az internetről értesülünk és az új tulaj érkeztével vizionált közeledés elmaradt. De legalább itt a HELL! Ennek szerintem minden jóérzésű szurkoló ugyanúgy örül még akkor is, ha egyesek aggodalmukat is fejezték ki ezzel kapcsolatban. De ilyenek vagyunk mi, hiszen a DVTK olyan, mint egy családtag és a legjobbat szeretnénk neki. Szóval Isten hozott HELL, és legyünk együtt legyőzhetetlenek!

A csapatról még nem tudunk sokat mondani, hiszen majd a tétmeccsek mutatják meg azt, hogyan sikerültek az igazolások. Bizakodóak és reménykedőek vagyunk, de milyenek is lennénk? Amikor a csapatunk kifut majd a pályára, az éppen aktuális 11 embernek fogunk szurkolni és reméljük, hogy ők majd a diósgyőri szurkolótáborhoz méltó játékot mutatnak majd nekünk. Ezerszer elmondtuk már, hogy rosszul játszani lehet, de lélektelenül nem! Ennyi a lényeg! Ha úgy teszik ki a szívüket a pályára, ahogy majd mi a lelátón, akkor itt nagy baj nem lehet.

Szóval várom a vasárnapot még ha az időpont cseréje miatt csak éjszaka fogunk hazaérni, akkor is. Nem ismerem az ellenfelet, de nem is igazán akarok sokat tudni róluk. Szeretném azt hinni, hogy kétszer játszunk velük aztán viszlát. Én ebben gondolkodom. Sok győztes meccsről akarok hazatérni majd boldogan és legyen a vasárnapi az első. Mi ott leszünk és rajtunk most sem fog múlni…



Objektiv: Itt vagyunk az évek óta vizionált mennyei kettőben. Évekkel ezelőtt is idekerülhettünk volna, de valaki a klubból nagyon jóban lehetett a mindenhatóval - vagy a szurkolók ezreinek imája halgattatott meg mindig - mert ő mindvégig fogta a kezünket. Mostanáig, mert itt elengedte. De meg is van írva, ”Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Nekünk pedig kísértésben nem volt hiány, gyakorlatilag mindent megtettünk, hogy eljussunk erre a szintre. Rossz koncepció, rossz igazolások sora, hónapokig vagy egyáltalán nem játszó játékosok, edzői melléfogások vagy alkalmatlanság és persze a játékosok gyengébb képessége vagy hozzáállása, ami ide vezetett. A felelősök egy része már el is felejtette, hogy minek a rövidítése a DVTK, éli új életét máshol, más klubban, más országban. A másik része maradt, ők újra próbálkoznak, ők nem maradnak ki egyszer sem a dobásból. Ők a labdás gyerekek a téren, akik megmondják a tutit, hogy ki-kivel van és hogy meddig tart a játék.

Most új játék indul és ebben a játékban nem lehet hibázni. Láthattuk a felpumpált Vasast is szögre lépni és leereszteni, ami éppen elég volt ahhoz, hogy ittragadjanak még legalább egy évig. Nem kérdés, nekünk ők a legnagyobb ellenfeleink. Tanulnunk kell az ő hibájukból akár és nem szabad ellébecolni, elszórakozni, elnagyképűsködni egyetlen meccset sem, mert ha valakik, hát mi megtanultuk az elmúlt évek alatt, milyen súlya van egy pontnak, egy kiengedett győzelemnek, egy rossz bírói ítéletnek vagy egy utolsó perces gólnak.

Aki komoly elemzést vár az egyes posztok, játékosok és lehetséges taktika vagy az ellenfelek kapcsán, annak csalódást kell okoznom. Nem fogok jósolgatni és nem szakemberként okoskodva leírni, hogy mit és hogyan csinálnék, kit igazoltam volna és hová, hol vagyunk meg és hol van hiány.

Erre ott van a stáb, majd ők tudják kit, hova, miért. Legalábbis remélem! Nem fogok és nem is szeretek pálcát törni emberek felett múltbéli rosszabb időszakaikat vagy kétes dolgaikat előrángatva, vagy éppen dicsőíteni őket azért, mert valaki valahol már látta őket jól játszani. Beszéljenek majd a tények és a pontok helyettem, az mindennél fontosabb! Engem egy dolog érdekel a játékosokat, a csapatot illetően, éspedig hogy itt, Diósgyőrben, tegyenek meg mindent a sikerért. Nem akarok alibit látni, mint megannyiszor az elmúlt években. Tüzet akarok látni, oroszlánokat, akiknek egy elfogadható cél van a szemük előtt, és az a feljutás. Az edző személye megosztó volt az érkezésekor vagy annak híre hallatán is, de mit tudunk tenni? Minimum annyit, hogy adunk neki egy esélyt és mellette állunk. A Debrecennel tudjuk, mit tudott elérni Kondás Elemér, most megmutathatja, hogy Diósgyőrrel mit tud. A pénz nem akadály, soha nem látott források aknázhatók ki, de láttuk már máshol, hogy ennek a többszörösét is el lehet költeni rosszul, ha a megfelelő szakmaisággal nem párosulnak az anyagi javak.

Hogyan vártam a mostani rajtot? Őszintén: sehogy. Nagy volt bennem a düh, a bosszúság, az elkeseredettség, a csalódottság nem csak az utolsó, hanem az elmúlt évek miatt, ami ide vezetett. Kicsit kikapcsoltam a focifaktort az életemből a nyár eddigi részében és más dolgokra koncentráltam. Kaptunk pár hónapnyi régi életet maszk és korlátozás nélkül, és igyekszünk ezt kihasználni. Ám ahogy közeledett a rajt, egyre inkább vett erőt rajtam az évek óta megváltoztathatatlan és megmagyarázhatatlan drukk, izgalom, várakozás. Várakozás egy jó szezonra, egy bajnoki címre, remény egy azonnali visszajutásra, egy jó közösségre, a szurkolók és a csapat újbóli egymásra találására.

Sok sikert minden DVTK-ért tenni akaró és maximálisat nyújtó dolgozónak, vezetőnek, sportolónak, stábtagnak és kívánom nekik, hogy erőfeszítéseiket siker koronázza és a foci visszatérjen Diósgyőrbe!



Jáborcsik András: Néhány évvel ezelőtt - amikor emlékeim szerint egy TJ monogramú kókler volt a szakmai igazgatónk - már csináltunk egy hasonló szezonindító beharangozót. Akkor is leírtuk mind a hárman, mit várunk az induló szezontól. Én akkor röviden úgy foglaltam össze a várakozásaimat, hogy az égvilágon semmit nem várok a szezontól. Aztán pontokba szedve felsoroltam az indokaimat is, aminek a summázata az, hogy a DVTK nagyon komoly szakmai és morális válságban volt, ami miatt nem láttam az előrelépés lehetőségét. Sajnos, igazam volt.

Hogy mi változott azóta? Szeretném kettébontani a dolgot.

Meg kell mondjam, hogy szakmai téren mindenképpen nekem tetsző dolgok zajlanak. Számomra Kondás Elemér egy kifejezetten szimpatikus edző, tetszik a hebitusa. Tetszik, hogy hazahoztuk a diósgyőri gyökerekkel rendelkező játékosainkat, ez az én szememben nagyon pozitív lépés volt. Tiszta szívemből szurkolok Epernek, Bálintnak és Marcellnak, hogy váljanak vezéreivé a csapatnak, saját példájukon keresztül mutassanak utat a diósgyőri utánpótlásban játszó gyerekeknek. Mutassák meg nekik, hogy lehet célja az itt eltöltött éveknek, és adott esetben tíz vagy még annál is több utánpótlásban eltöltött év után nem a megye egyben, jó esetben az NB III-ban köt majd ki az akadémia növendéke. A profi szerződést kapó fiataloknak pedig nem csak akkor járnak majd a dicsérő szavak az aktuális igazgatótól, amikor lehet velük döngetni a mellüket, hogy milyen fasza munka folyik az akadémián, hanem amikor a felnőtt csapat győztes meccse után lejönnek majd a pályáról.

Lehet, hogy sokan maradi gondolkodásúnak fognak tartani, aki nem képes követni a nemzetközi trendeket, aki nem látja, mi zajlik a nemzetközi és - a Paksot és Gyirmótot kivéve - a hazai futballban, de én az elmúlt évek csapatát nem tudtam igazán magaménak érezni, nem tudtam lelkesedni értük, nem lobogott a tűz bennem. A Zekic féle nemzetközi hadsereget pedig végképp nem tudta bevenni a gyomrom. Ez nem az én világom. Az én világom Eperjesi, Oláh, Hornyák és a többiek. Szívből kivánom azt is, hogy verjen végre gyökeret az első csapatban diósgyőri akadémista, ne tűnjön úgy, hogy az akadémiába ölt százmilliók egy feneketlen kútba lennének bedobva.

A másik oldal a morális része a dolognak. Nos, ebben az égvilágon nem változott semmi. Sőt, ha lehet, még mélyült is. Van egy tulajdonosunk, akit teljesen jogosan Anonymusnak titulálnak sokan. Aki nem állt ki a szurkolók elé, hogy "Tessék, Hölgyeim és Uraim, itt vagyok, innentől én próbálom meg naggyá tenni imádott csapatotokat". Kaptunk helyette egy pesti dokit, aki úgy tesz, mintha tulajdonos lenne. Van egy elnökünk, aki szélvész sebességgel váltott gúnyát, szinte pillanatok alatt fordította ki az esőkabátját, jóllehet nem sok eső esett mostanában. Aki már nem csak a DVTK felemelkedésén munkálkodik, de egész Észak-Magyarország fejlesztéséért is felel. Vannak nagyköveteink, akik jó hírét viszik a világban szeretett klubuknak. És van egy marketing igazgatónk, akinek a munkássága alatt soha nem látott mélységekbe süllyedt a klub és a szurkolók közötti viszony. Ezek az emberek kiegészülve a szakmai munkáért felelősökkel, évek kitartó, kemény munkájával kiölték a szenvedélyt a diósgyőri szurkolótáborból. Ami nekik nem is biztos, hogy rossz, mert számukra jobb lehet a büfében fogyasztó vendég, mint a hőzöngő kemény mag.

A Szurkolói Iroda létrehozásával valami halvány reménysugár pislákolhat, de hiú ábrándokat nem kergetek, én ezekben az emberekben már nem tudok megbízni.

Összegezve: nagyon szurkolok a csapatnak. Bízom benne, hogy egy sikeres rajtot követően nyomatékosítjuk a másodosztályú csapatokban, hogy nem sok keresnivalójuk lehet velünk szemben. Hajrá Diósgyőr!



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

23. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 21. MertAkiDiósgyőőőri
2021-08-01 12:44:10 Fekete öves, Őstag
Már az első forduló után kritizálta a var-t :D
22. lokal
2021-08-01 06:03:38 Fekete öves, Őstag
https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nagy-eselyes-a-dvtk-es-a-vasas-mire-lehet-kepes-a-budafok-nb-ii-es-felvezetes-2841715

Egy jó kis esélylatolgató összefoglaló az idei NB2-es mezőnyről azok számára, akik pont annyira vannak képben az erőviszonyokkal, mint én. Azaz semennyire... :)
2021-08-01 05:16:48 Fekete öves, Veterán
Honvéd - DVSC 1-4...

Honvédnál Ferkó a garancia az NB2-re, pedig igen jól igazoltak és a keret is jó.
20. zorba*
2021-07-31 21:49:17 Fekete öves, Veterán
Hasonlóan làtom a jelenlegi helyzetet Andrással.
19. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 18. MertAkiDiósgyőőőri
2021-07-31 19:19:21 Fekete öves, Veterán
100.? 0_0
Még az is sok nekik! Így már minden érthető. Meg a Sláviát kicsit altatját (s)trógerék. :)
18. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 17. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-07-31 19:16:07 Fekete öves, Veterán
Kamu nb1. El ne higyje senki amit lát...
Várda 100. Nb1 es meccse, nyernek már na...
17. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 16. repohár
2021-07-31 19:11:12 Fekete öves, Veterán
Akár ez gyorsan is lehet. Révész úr nem az a kifejezetten nagyon elviselhető személy.
Sztem sokat nem is kell várni közte és az edző első konfrontációjára.

... bár most a várda kettővel megy a csírkeólban, és nagy lehetőség elött állnak, hogy a Fradi már az első kört követően elveszítse az idény soráni veretlenséget az mb1-ben.
Bogdán véd, így lehet nem is csoda az oda kettő. De nem láttam a találatokat. Így látatlanban ráhúzni sem lehet a vizes lepedőt.
16. repohár |Válasz erre: 15. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-07-31 19:00:32 Piros öves, Őstag
Valószínűleg azon az időn múlik, amikorra ez az érintettekben tudatosul.
15. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 12. repohár
2021-07-31 18:55:43 Fekete öves, Veterán
Sztem nagy melléfogás lesz ő várdán.
14. repohár |Válasz erre: 13. tomi87
2021-07-31 18:05:57 Piros öves, Őstag
Mekkora történet :) Biztos azért volt, mert brazilul mondta, a többiek meg nem értették.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...