Banner

Révész a feleségeken is számonkérte a kisvárdai játékosok teljesítményét

Szerző: Jáborcsik András | 2021-03-05 22:29:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója az M4 Sport Góóól!2 című műsorában elmondta, hogy a csapat gyenge szereplése miatt beszélgetésre hívta a labdarúgók feleségeit. A találkozón elhangzottak olyan diszkrét kérdések is, amikre a szájukat elhúzva válaszoltak a játékosok párjai - bukkantunk az érdekes hírre a csakfoci.hu-n.


A Kisvárda sportigazgatója a csapat rossz szereplésével kapcsolatban elmondta, hogy azok a játékosok, akik tavaly a ziccereket berúgták, ezúttal a kényelmi pozíciójuknak köszönhetően elpuskázzák a helyzeteiket a nem megfelelő koncentráció miatt, továbbá a kapusokat is kritizálta.

Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a kapusteljesítményünk az utóbbi időkben kritikán aluli, majdnem mindig akkor kapjuk az első gólt, amikor először kapura megy a labda, korábban pedig rendkívüli bravúrokkal és tizenegyesvédésekkel is sikerült javítani a csapat eredményességét – folytatta Révész Attila, aki jelenleg még nem gondolkodik edzőváltáson. – A játékosok most meg fogják érteni, hogy az a szigor, amit képviselek, az mivel fog együtt járni. Supka Attilának nem szívügye a büntetés, de a klub most ezt meg fogja tenni. A játékosokat meg fogjuk büntetni, ha nem megfelelően végzik el azokat a feladatokat, amik ki vannak osztva számukra.



A sportigazgató beszámolt arról is, hogy a napokban meghívták a játékosok feleségeit, barátnőit és átbeszélte velük, hogy ők hogyan tudnak otthon hozzájárulni a Kisvárda jobb szerepléséhez.

Meghívtuk őket, beszéltem velük, és tőlük kértem számon a játékosok teljesítményét. Nagyon bízom benne, hogy a hétvégi mérkőzésen ebből már érteni fognak. Mindenkihez természetesen másként kellett szólni, de ők vállalták, hogy minden eszközzel a segítségünkre lesznek, és megértetik a barátokkal, férjekkel, hogy nekik az elsődleges az, hogy jó teljesítményt nyújtsanak. Nagyon részletesen nem szeretnék belemenni, mert voltak olyan diszkrét kérdések is, amelyekre a szájukat elhúzva válaszoltak, ugyanakkor szerettem volna a felelősségüket éreztetni velük.

Jön a jó idő és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétálva jól érezzék magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedjék aludni, ne a kisgyerekkel egy szobában és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult.

Úgyhogy arra szerettem volna a párokat ösztökélni, gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira, hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni. Természetesen szót ejtettünk egy pici szakmaiságról, hogy a mérkőzésen és edzések után adjanak a játékosoknak lehetősét a pihenésre, ne terheljék őket házimunkával, illetve roppant fontos az imént említett éjszakai pihenőidő – nyilatkozta az M4 Sporton Révész Attila.


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>


forrás: csakfoci.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

14. sadab1* |Válasz erre: 13. betyarok
2021-03-07 20:22:39 Fekete öves, Veterán
Ez biztos! Sajnos a Mi kárunkra marad benn a várda!
13. betyarok |Válasz erre: 7. sadab1
2021-03-07 18:02:25 Fekete öves, Őstag
Ha Leisztinger Tamásnak negyed ennyi felelőssègèrzete lett volna a csapat iránt, mint Rèvèsznek, nem itt tartanánk. Ezt a komát èrdekli a csapata mèg a felesègeket is összehívta....
12. betyarok
2021-03-07 17:57:21 Fekete öves, Őstag
Vitánkat lezárta az eredmèny, nyert a Kisvárda.....Mondjuk ki bátran: nem volt szex, van eredmèny!
Ma viszont nagyban mehet a viháncolás, bepótolandó! Hát nem megèrte?
11. KáGábor* |Válasz erre: 10. jaborcsik-andras
2021-03-07 15:06:07 Fekete öves, Veterán
Abszolút reális forgatókönyv, amit írsz, ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy vastagon túllépi ezzel a hatáskörét. Nálunk alapvetés volt mindkét lányom esetében, hogy éjjelente nem én kelek fel a gyerekhez. Olyannyira alapvetés, hogy beszélnünk sem kellett róla, magától értetődő volt a feleségem részéről. Viszont, ha nem így lett volna, én eléggé rossz néven vettem volna, ha a főnököm behívja a feleségem. Nonszensznek tartom, semmi köze hozzá, ráadásul ez még konfliktust is okozhat a családi életben. A játékos dolga, hogy az ilyesmit megoldja. Ha nem tudja, akkor meg kell válni tőle. Már csak azért is, mert hogyan akar hasznos tagja lenni a csapatnak, a közösségnek, ha a saját kis közösségét, a családját sem képes menedzselni.
10. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 8. KáGábor
2021-03-07 14:34:44 Fekete öves, Veterán
Biztos vagyok benne, hogy ennek a feleségekkel való találkozónak volt valami előzménye. Száz százalék, hogy Révész "csak úgy" nem baszta volna le a feleségeket.
Simán lehet, hogy elszólta magát valamelyik játékos, aki késett edzésről, vagy szarul játszott a meccsen, hogy éjszaka neki kellett felkelnie a gyerekhez.
Az egy érdekes kérdés, hogy ez beleszólás-e a magánéleti dolgokba. Egyébként mindegyikőnk munkaszerződésében benne van, hogy munkára alkalmas állapotban kell megjelenni a munkahelyen. Gondolom, Te sem mondtad még a főnöködnek, hogy bocs főnök, most hagyjon békén, kurvára fáradt vagyok, mert sírt a gyerek éjszaka.
Egyetértek Betyárokkal abban, hogy bárcsak lenne egy ilyen arc Diósgyőrben is.
9. betyarok
2021-03-07 14:14:49 Fekete öves, Őstag
Ezt másképp látjuk, sebaj. Lehet pacalszeműnek, hólyagnak, pórnak, bárminek nevezni, de saját kútfőből - azt nem tudom, oda honnan megy a pénz, de most nem is erről van szó - csinált és csinál egy mb1-es csapatot, a saját észjárása szerint, következetesen. hosszú távra. Beleszól, véleményt mond olyan dolgokról, ami máshol nem is téma: például most: "hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni." Igen, nem vagyunk Németország, és ez nem is a Stuttgart, de a helyi viszonyok között ez nagyon is életszerű - gondolok az ukránokra, akik igen zűrös helyen élnek amúgy.
Érdemes elolvasni a hosszabb beszélgetést is vele, hogyan áll az új igazolásokhoz, a kiszemeltekhez, mit vár el tőlük. A mi Gosztonyi Andrásunk is húzta eleinte a száját, aztán Révész póriasan elmondta neki mi az ábra és egy időre stabil csapattag lett, láthatóan odatette magát.
Összefoglalva azt mondom, hogy jó néhány csapatot szivesebben látnék az mb1-ben, de az elhivatottságát, a következetességét el kell ismerni - sőt azt is mondom, bár lenne egy ilyen arc Diósgyőrben.
8. KáGábor* |Válasz erre: 6. betyarok
2021-03-07 12:25:55 Fekete öves, Veterán
Várj egy kicsit, ne keverd a szezont a fazonnal. Amiről te beszélsz, az teljesen jogos, alapvetés kell, hogy legyen egy sportoló életében. Amit viszont ez a pacalarcú mond, az már elég durva beleszólás a magánéleti dolgokba, amihez semmi köze nincs.
7. sadab1* |Válasz erre: 6. betyarok
2021-03-06 20:06:07 Fekete öves, Veterán
Ez a csávó nem profi /scout helyett pl. szkút/, nekem mondhatja bárki! Egyszerűen magyar közpénzből felfújt kis klub és egy felfuvalkodott hólyag ez, akinek köze nincs a profizmushoz, csak a pénz áll mögötte, azzal diktálna!
A közelébe nem érhet mondjuk egy német válogatottnak, ahol pl. a VBn ugyanez téma volt, na de kérem ott tudományosan is hozzáálltak a témához, milliárdokat belelölve évekkel előtte, tényleges szakemebereket is bevonva, mellesleg meg is nyerték és ott tényleg van, volt mit veszteni. Ez egy szimpla pór, aki azt hiszi, hogy az van amit ő akar a kis szemétdombján. Lesz majd pofára esés!!! Hosszabb távon tuti, hogy visszaüt ez, de lehet rövid távon is, ami nekünk jó lesz.
6. betyarok
2021-03-06 16:27:05 Fekete öves, Őstag
Szerintem egyáltalán nem hülyeség, amit csinál. A házasélet hatással van a teljesítményre, ez már minden komolyabb futball kultúrában természetes. Lassan elér hozzánk is néhány gondolat végre, inkább becsülnünj kéne ezért a kisvárdai munkát.
Annak idején az edző este 10-kor felhívta vonalason a játékost, hogy otthon van-e, lenn meg már várta azt járó motorral a taxi...
Vagy néhány éve egy női kézis azzal dicsekedett, hogy a sorsdöntő vb meccs előtti este fogadásból megevett 12 krémesre ...és csodálkozott, hogy valaki fel merte tenni, hogy annak is köze volt a vereséghez....
Ki a profi akkor?


N
5. sadab1*
2021-03-06 10:54:28 Fekete öves, Veterán
Remélem én is, hogy emiatt nem szereznek egy darab pontot sem az uccsó fordulókban, mert a játékosok zokon veszik az ilyen "helyzetkezelést", hálószobatitkokat, stb.! Ez a csávó egyszerűen hülye, nem tudja, nem érti a focit, a lelkeket és azt, hol is az igazi helye neki, no meg a klubjának!!!

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...