Banner

Csizmadia vagy Kuttor?

Szerző: amigeleken.hu | 2021-05-04 20:43:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Nemzeti Sport információi szerint Csizmadia Csaba vagy Kuttor Attila veheti át az NB II-be zuhanó együttesnél a szakmai munka irányítását Zoran Zekic távozása után.


Bár még hivatalos megerősítés nincs, borítékolható, hogy Zoran Zekic, a Diósgyőri VTK vezetőedzője távozik posztjáról. Ez persze nem is csoda, hiszen az utóbbi négy hónapban érdemi előrelépés és fejlődés sem mutatkozott a légiósokkal teletűzdelt együttesnél, ráadásul az utolsó előtti fordulóban biztossá vált a kiesése az NB I-ből.

Hogy ki veheti át a horvát szakembertől az irányítást, egyelőre nem tudni, de információnk szerint két szakember közül választhat a vezetőség: a kalapban Csizmadia Csaba és Kuttor Attila neve szerepel. Csizmadia Csaba Budafokon bebizonyította, kevéssé acélos alapanyagból is remek csapatot tud faragni, hiszen bár kiesett az NB I-ből, összességében kedvező benyomást keltett a BMTE – a szakember az április 25-i, Paksi FC elleni csúfos vereség után (2–9) mondott le posztjáról. Kuttor Attila legutóbb 2017 októbere és 2020 novembere között dolgozott a Mezőkövesd Zsórynál, mégpedig jól, hiszen az előző idényt a negyedik helyen zárta, majd bejutott a Magyar Kupa fináléjába, amelyben a Honvéd ellen maradt alul (1–2).

Már a napokban előrelépés történhet a diósgyőri edzőkérdés ügyében.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

96. dvtk-3534* |Válasz erre: 95. betyarok
2021-05-05 13:43:07 Fekete öves, Veterán
online felület szerint a vip-be és abba az oldalba nincs szabad jegy.
95. betyarok
2021-05-05 13:36:44 Fekete öves, Őstag
Szerintem üres lesz a klubház meg a stadion VIP is. A vètkesek lelèpnek,, majd valami biztonságos teraszon nèzik a tèvèben ès kapják a jelentèst.
Ezt a teraszt kène megtalálni! Szevasz! Van nálatok terasz???
2021-05-05 13:17:50 Fekete öves, Veterán
Ez a budos patkány vezetőség pénzt kér a belepokert hahahaha
93. korxi |Válasz erre: 89. MmMmM
2021-05-05 13:13:31 Piros öves, Veterán
A civil szervezetek nyilvántartása nem ad találatot DVTK nevű egyesületre.
92. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 88. korxi
2021-05-05 13:09:46 Fekete öves, Veterán
lehet, hogy mégis?
91. MmMmM |Válasz erre: 90. Izsák20
2021-05-05 13:05:05 Narancs öves, Lelkes újonc
Jogos.

És hogy vajon miért az "egyesület" - aminek a jelek szerint nem nagyon van nyoma - kapja az állami támogatásokat...
90. Izsák20 |Válasz erre: 88. korxi
2021-05-05 13:03:50 Piros öves, Őstag
Bennem nagyobb kérdéseket vet fel, hogy ki a tulajdonos.
89. MmMmM |Válasz erre: 85. korxi
2021-05-05 13:00:55 Narancs öves, Lelkes újonc
Igazad van.

A Boon-on nyilatkozta, ott hozták ezt le:

"Az, hogy a DFC Kft. ügyvezetője vagyok, változatlan. Van viszont egy egyesület, amelynek a neve DVTK, és ennek a szervezetnek a tagsága engem választott meg elnöknek. Ez az egyesület nem azonos a 2000-ben alapított DVTK SE-vel, amely a labdarúgó-utánpótlás területén működik, Tamás Gábor elnök vezetésével."

https://boon.hu/sportagak/labdarugas/boon-sport-dvtk/minel-tobb-regiobelit-szeretnenek-beepiteni-3681443/
88. korxi |Válasz erre: 87. jaborcsik-andras
2021-05-05 12:44:42 Piros öves, Veterán
Átgondolás után azt tudom mondani, hogy Sántha semminek sem az elnöke. Lehet hogy van valami bélyeggyűjtők egyesülete, aminek elnöke, de a DVTK-val kapcsolatosan semminek sem az.
Nem csak találgatni lehet arról, hogy a DVTK SE (adószám: 18434767-1-05) elnöke-e Sántha, hanem biztosan lehet tudni hogy nem az, mert biztosan lehet tudni hogy annak Tamás Gábor az elnöke.

https://birosag.hu/civil-szervezetek-nevjegyzeke

Az pedig dupla hülyeség, hogy SG ügyvezető volt, de már nem az, mert elnök lett.
87. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 78. korxi
2021-05-05 12:34:00 Fekete öves, Veterán
Szerintem ezt gondold át még egyszer.
Az alapproblémát az okozza, hogy egyik napról a másikra eltűnt a dvtk.eu-ról a szervezeti felépítés, így most nem lehet tudni, hogy ki kicsoda. Azzal tisztában van mindenki, hogy egy kft-nak nincs elnöke, de Sántha esetében nem tudni, hogy minek is az elnöke ő? Csak találgatni lehet, hogy a DVTK Se-é.

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...