Banner

Az ultrák követelései a klubvezetés felé

Szerző: objektív | 2021-05-10 18:35:00


Tisztelt Szurkolótársaink!

2021.05.09. Ismét egy szomorú nap ez szeretett klubunk történelmében, ugyanis sokadszorra már, de újra kiestünk az NB2-be. De ez mégis talán fájóbb, mint valaha, hiszen csodálatos Stadionunk lett az elmúlt időszakban, biztos gazdasági háttérrel működik a DVTK, a játékosok professzionális körülmények között dolgozhatnak a mindennapokban.

És mégis kiestünk a legmagasabb osztályból!

Magyarázatra szorul tehát, ha a külcsíny ennyire reménytadó egy jó szereplésre, amit rendszerint elhitettek velünk (és mi el is hittünk), akkor miért folytatódik már szinte hagyományos módon ennek a klubnak a sikertelensége?!

A tegnapi napon a Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok képviselői szóban és írásban is megfogalmazták az eléjük álló, a rendőrség által a tömeg elé nem engedett illetékeseknek, Sántha Gergely elnöknek, Benczés Miklós szakmai igazgatónak és Világi Péter kommunikációs és marketing igazgatónak, hogy MI, Diósgyőr Szurkolók, mit követelünk ebben az ismét reménytelennek tűnő helyzetben.

A DIÓSGYŐR SZURKOLÓK KÖVETELÉSEI A DVTK KLUBJÁNAK TULAJDONOSA, ILLETVE A JELENLEGI VEZETÉS FELÉ:

1. Követeljük a DVTK labdarúgócsapatának elmúlt 5 évben produkált eredménytelenségének, a szakmai munkáért felelős személyek alkalmasságának felülvizsgálatát, valamint új szakmai koncepció kialakítását!

2. Követeljük a 2021/22-es, NB2-es szezonban egy szakmailag olyan csapat összeállítását, amely 1 év után ismét kivívja az NB I-es tagságot!

3. Követeljük, hogy 3 éven belül a DVTK labdarúgócsapata az élvonalbeli bajnokságban éremért, a Magyar Kupában a fináléért küzdjön, kilépve ezzel a nemzetközi porondra!

4. Követeljük a DVTK Akadémia tényleges szakmai alapokra történő helyezését, ahol az elmúlt évekkel ellentétben olyan tehetséges fiatal labdarúgók képzése zajlik majd a jövőben, akik méltóképpen tudják képviselni a piros-fehér mezt, akár a legmagasabb osztályban is!

5. Követeljük a klubnál a tiszta tulajdonosi viszonyokat!

6. Követeljük, hogy a DVTK ne legyen se politikai, se ingatlanfejlesztési, se más üzleti érdekek színtere, mert a DVTK egy sportklub, melyet a jövőben ilyen fajta minőségében kezeljen a mindenkori tulajdonos és vezetés egyaránt!

7. A DVTK-t se a tulajdonos, se a vezetők, se senki nem sajátíthatja ki magának, mert a Diósgyőr a Szurkolói nélkül nem érték! Ezért követeljük egy Szurkolói Koordinációs Iroda felállítását, amelyben a Szurkolók is hallathatják hangjukat a klub ügyeiben! Megbecsülést a Diósgyőr Szurkolóknak!

Diósgyőr, 2021.05.09

Ultras Diósgyőr

Várjuk a DVTK "nem" válaszait, hanem végre tetteit az elkövetkezendő napokban, hetekben!


forrás: Facebook/Ultras Diósgyőr

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2021-05-10 23:23:50 Kék öves, Tag
Mielőtt szó érné a ház elejét, a szándékkal nagyon is egyetértek, de ez valahogy elég átgondolatlannak tűnik.
1. Minden edző-váltásnál megtörtént a felülvizsgálat és új koncepció felállítása. Miért nem mondják ki, hogy fejétől bűzlik a hal és igenis álljon ki a vezetőség és kérjen bocsánatot az elmúlt évekért, legyen következménye az elmúlt évek ámokfutásának felsőbb körökben is.
2. Én meg követelem, hogy nyerni akarok a lottón. Vasasnál is hogy összejött a feljutás. Ez olyan, mint amikor garantálják a biztos profitot. Csak a halál a biztos.
3. Lásd előző pont. A Fradiba/Fehérvárba öntött milliárdokat meg majd nekünk csak úgy ideadják 3 év alatt, mert itt követelőzünk és kupagyőztesek akarunk lenni.
4. Ezzel teljesen egyet tudok érteni.
5. Tiszták a tulajdonosi viszonyok. Nekik. Talán találóbb lett volna, ha azt kérnénk, hogy álljon ki a tulajdonos és fektessen le világos célokat, azokat hogyan képzelik el megvalósítani és ezért milyen erőfeszítéseket tesznek. Negyedéves, nyilvános szakmai elemzés, világos jövőkép felfestése.
6. Na ez érdekes pont. Szerintem meg igenis legyen üzleti és ingatlanfejlesztési színtér, csak ne úgy hogy közben a sport és a klub sínyli meg. Politikának semmi helye nincs a sportban. Főleg nem ilyen mélyen és ilyen szakmaiatlanul.
7. Szakmai dolgokba akarunk hangot hallatni? Vagy mibe akarunk beleszólni? "Klub ügyei" elég tág fogalom.
6. wexeye
2021-05-10 20:39:39 Piros öves, Őstag
Azt miért nem követeljük hogy monnyon le,aki ezért felelős????
5. dvtk-3534* |Válasz erre: 4. zorba
2021-05-10 19:41:47 Fekete öves, Veterán
Ezek ott a klubházban azt hiszik hogy velünk szurkolókkal mindent el lehet fogadtatni és minden t le lehet nyomni a torkunkon ?

Sajnos a tegnapi nap bebizonyította hogy jól hiszik... mert velünk mindent el lehet fogadtatni és előbb utóbb belefásulunk és tudomásul vesszük.
Azt is tudják, hogy a "hakiestekmindmeghalltok" tüntetgetések csak gőzkieresztés és szóra sem érdemes.
4. zorba*
2021-05-10 19:24:36 Fekete öves, Veterán
Sajnos nincsenek olyan pozícióban, hogy bàrmit is követelhetnének.

Erős a gyanúm, hogy minden marad a régiben.

Továbbra sincs igazi gazdàja a DVTK-nak.
2021-05-10 19:23:30 Fehér öves, Lelkes újonc
Voltam DVTK akadémista, láttam, hogy mi folyik ott, rengeteg emlékem van, mégha nem is voltam ott sokat, az edző nem törődik a csapategységgel, szidja a játékosait, hogy ő belőlük soha nem lesz olyan játékos, mint amilyen ő (megye 1.), és nem kizárt, hogy ennek köszönhető, hogy a csapattársak állandóan szidják egymást... Tisztelet a kivételnek!
2021-05-10 18:55:28 Piros öves, Őstag
Én meg úgy gondolom, naivitás azt hinni, hogy a vezetőségből bárkit is komolyan érdekel ez a petíció. Eddig is magasról tettek a szurkoló fejére, ezután még magasabbról fognak.
1. Tamas78
2021-05-10 18:50:46 Barna öves, Fanatikus tag
Minden ponttal egyetértek,viszont a 2.pontot már erős eséllyel bukhatjuk, ha Molnárt elengedik Kispestre.
Nagy szükség lenne másodosztályban a csibész passzaira, váratlan megoldásaira.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...