Banner

A győriek másodedzője szerint mindenképp nekik kedvez, hiszen ők pihentebbek lesznek

Szerző: Jáborcsik András | 2023-01-21 22:46:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Vasárnap rendhagyó módon, 14 óra 5 perctől a SERCO UNI Győr a DVTK – Hun-Therm együttese ellen lép pályára a DVTK Arénában.

A forduló rangadója előtt a wbasket.hu Fűzy-Antolovics Adélt, a győriek másodedzőjét kérdezte a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól.


“A Csata meccs után összesen nyolc nap állt rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a következő találkozóra. A mérkőzést követő napon pihenőt kapott a csapat, amikor legfőképpen a regenerálódáson volt a hangsúly, majd ezután kezdtünk el ismét kosárlabdával foglalkozni. Mivel ezúttal több időnk volt, így olyan szegmensekre is tudtunk fókuszálni, mint például kondiedzések, melyek az utóbbi időben kissé a háttérbe szorultak, ám legalább ugyanolyan fontosak.”

- mondott pár szót csapata felkészülési időszakáról a győri szakember. – “Mindezek után pedig természetesen következett a Miskolc elleni taktikai felkészülés.


Azt gondolom, hogy ez a hosszabb felkészülési időszak mindenképp nekünk kedvez, hiszen mi ezáltal pihentebbek leszünk. Ami viszont meg a Miskolc mellett szól, hogy mostanra biztosan fel vannak spannolva, utoljára ugyanis a Sopron ellen nyertek egy bravúros, hosszabbításos rangadót. Ez mindenképp nagy lendületet fog nekik adni. A legfontosabb szerintem a védekezés lesz ellenük. Főként a külsőposztos dobóik megállítására kell fektetnünk a hangsúlyt, Arella guirantes, illetve Kányási Veronikát kell kiiktatnunk, akik nagyon szépen szervezik a DVTK támadójátékát. Őket kell tehát lelassítanunk, nem szabad hagynunk, hogy diktálják a ritmust. Ezen kívül pedig Beatrice Mompremier és Cheridene Green párharca is érdekes lesz. A mezőnyt elnézve, szerintem joggal mondhatjuk, hogy ez lesz a forduló rangadója. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas mérkőzés lesz, amire remélem, hogy minél többen kilátogatnak majd.” – fogalmazott Fűzy-Antolovics Adél, a SERCO UNI Győr másodedzője.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: wbasket.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

4. burritos |Válasz erre: 1. benji
2023-01-22 08:55:17 Zöld öves, Fanatikus tag
Szerintem ez a Győr még nem elég erős ahhoz, hogy rangadót nyerjen rossz játékkal. Ha tamadasban nem megy, akkor azt védekezéssel nem tudják kompenzálni és nincs más, aki a másik helyébe lépjen!
3. Karpfen |Válasz erre: 1. benji
2023-01-22 08:52:39 Barna öves, Veterán
Még annyit tennék hozzá, hogy a Sopron elleni meccsük a minta, hogyan kell megfojtani a játékukat. Jó nagy dilemma, hogy kit fogjon az első félidőben a kicsi: Dombait vagy Ellenberget? Bár Tyra megoldhatja. A tippmixnél ugyanaz az odds, mint a Szekszárd ellen: H1,5 V2,42.
2. burritos
2023-01-22 08:50:39 Zöld öves, Fanatikus tag
Ja persze, elmúlt hetekben nem játszottak jól, így hiába pihentek, szerintem kellettek volna nekik a meccsek, hogy formába lendüljenek.
Ha a Lányok küzdenek mint mindig, de ezúttal az elejétől kezdve bátran is játszanak, akkor meglesz simán! Nem hagyjuk bevenni a Várat!
1. benji
2023-01-22 00:41:36 Lila öves, Őstag
Remélem, a hármasaikat nem fogják jó százalékkal értékesíteni, legfeljebb annyival mint a Galatasaray ellen (22 ill. 25%).
Illetve ha nem is leszünk előnyben az 1. félidőben, ne legyen olyan különbség, ami a másodikban nem ledolgozható (idegenben 13 ponttal jobbak voltunk az utolsó negyedben, így lett csak 9 pontos vereség).

Ami számomra a legmeglepőbb volt a Győrrel kapcsolatosan, hogy a Europe Cup-ban mindkét meccset elveszítették a gyengébbnek tűnő litvánok ellen, ráadásul a hazai meccset úgy, hogy mindössze 53 pontot dobtak (Ellenberg 0-t, 12 kísérletből), holott 80 körül szoktak. Ennek mi lehetett az oka? Egyszerűen csak 2 rossz napot fogtak ki vagy a litvánok stílusa nem ízlett a Győrnek, ezzel le lehet őket győzni? Mert a Kibirkstis nem egy sztárcsapat, a győriek is csak Petronyte és Juskaite ellen készültek az első meccsükön, de mindkét meccsen volt még rajtuk kívül 4 másik játékos, aki 15 percnél többet játszott és ők hatan szereztek annyi pontot, ami elég volt a győzelemhez.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...