Banner

A DVTK főtitkára szerint a vártnál is sikeresebb évet zárt a női kosárlabda csapat

Szerző: amigeleken.hu | 2021-05-14 20:14:00

Szabó Tamást, a DVTK főtitkárát kérdezte a dvtk.eu.


A vártnál is sikeresebb évet zártak a DVTK kosárlabdázói, akik a Magyar Kupa ezüstérem mellett a bajnokságban is a legjobb négy közé jutottak. Szabó Tamást, a DVTK főtitkárát a dvtk.eu kérdezte.


A Magyar Kupa Ezüstérem a DVTK és egész Észak-Magyarország legfényesebb csapatsport érme idén. Annak ellenére lettek jók az eredmények, hogy a szezon előtt nagyon sokan temették a csapatot: volt olyan szurkoló, aki azt hangoztatta, hogy a legjobb nyolc közé is nehéz lesz bekerülni.

Tavaly tavasszal az alapszakaszt az egy évvel korábbihoz hasonlóan a második helyen zártuk, ezért is volt rendkívül fájó a bajnokság beszüntetése, mivel jó esélyünk volt rá, hogy egymás után két évben is bajnoki döntőt játsszunk, amelyhez hasonló sikert korábban még sohasem értünk el a szakosztály története során. A vírus okozta bizonytalanságban azonban úgy döntöttünk, hogy a 2020/21-es bajnokságot annak rendeljük alá, hogy a fiatal magyar válogatott játékosaink a lehető legtöbb lehetőséget kapják meg a bizonyításra annak érdekében, hogy hosszú távon előre lépjünk és amennyiben az anyagi lehetőségek rendelkezésre állnak akkor 2-3 éven belül a bajnoki címre reálisan esélyes csapatot tudjunk építeni. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a számításaink beváltak, mivel a csapat egy-egy rosszul sikerült mérkőzés kivételével remekül küzdött, a Magyar Kupában bravúrgyőzelmeket aratva szerezte meg az ezüstérmet, a bajnokságban pedig véleményem szerint reális esély lett volna a bronzérem begyűjtésére, ha Keyona Hayes, a legeredményesebb játékosunk nem szenved súlyos sérülést. A magyar bajnokság Európa 3-4. legerősebb versenysorozata, így ebben a mezőnyben ott lenni az élcsoportban ilyen fiatal csapattal kiváló eredmény.

Földi Attila fiatal vezetőedzőként kapott nehéz örökséget, de a szezon végére a kezdeti nehézségek ellenére remekül összerakta a csapatot.

Attila feladata nem volt könnyű, a korábbi évek négy légiósa helyett neki két légióssal kellett megoldani az évet. Így sokkal jobban kellett támaszkodnia a magyar játékosokra, ami hosszú távon reményeim szerint kamatozni fog. Összességében én is azon a véleményen vagyok, hogy meghálálta a megelőlegezett bizalmat és van rá reális esély, hogy sok éven át állhat a DVTK kispadja előtt. A Magyar Kupa-ezüstérem egyértelmű bravúr, mint ahogy az Európa Kupában is az volt a miénknél sokszor nagyobb költségvetésből gazdálkodó török élcsapat legyőzése, amivel a legjobb 16 közé jutottunk.

Hogyan haladnak az előkészületek a következő szezonnal kapcsolatban?

Januártól Völgyi Péter szakmai igazgatóval folyamatosan tárgyalunk a jelenlegi és a jövőbeli játékosokkal. Ami biztos, hogy a folytonosság érdekében a csapat legalább 70-80%-ban együtt marad, és néhány napon belül új magyar és külföldi játékosok érkezését is be fogjuk tudni jelenteni. Az multifunkciós sportcsarnokunk átadása elől is elhárult minden akadály, így most már bátran kijelenthetem, hogy az új szezonban ott fogjuk játszani a mérkőzéseinket, ami minőségi ugrást jelent majd a szurkolóink kiszolgálásában.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

15. vebgy* |Válasz erre: 7. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-05-18 10:52:58 Fekete öves, Veterán
Na mit ikszeltek ki...? Írd meg priviben...
14. grosser |Válasz erre: 13. magyar-hazafi
2021-05-16 22:40:58 Piros öves, Veterán
Csak tudod - azt hiszem mi ismerjük is egymást -, tele van a padlás és a tököm is az állandó majd lesz valahogy a kosárlabdában, kb. öt évente kiszúrják a szemünket egy-egy magyar kupa győzelemmel, meg esetenként egy-egy bajnoki döntővel, de slussz, ennyi, én 1992 óta - gondolom Te is - várok egy kibaszott bajnoki címre, de úgy látszik még pár évig hiába, viszont volt egy nem várt bajnoki arany, női futsallban, amit tényleg nem vártunk, de ott voltam Tolnán a döntő utolsó meccsén, szép volt, de azóta hol is van a női futsall???? Nincs több kérdésem.
2021-05-16 19:59:18 Barna öves, Tag
Csubkk :
mit szeretnek ? negtiv hozzszolasokat - amik kb 10 eve jonnek, tarsd meg magadnakk

NB1 4.hely : azert szerintem nem "nemvart siker"
Bajnoki donto az lenne a nem vart siker

Ha elolvasod amit irtam SZABO "FŐTITKAR UR " - nak a labdarugasra tett kibaxott negativ hatasarol irtam
Meg a luxus hybrid Mercdeseről, ami Mo-nn 5-15e főt foglalkozató óriasimultikk pl : Lego, Audi top managereinek jar
.......

Amugy KONCEPCIONALIS EGYETERTEK : a kosarlabda all a legjobban a sportagak közül

Jegkorong:
1 milliard Ft-ot kaptak a kormanytol, 3 ev alatt xart sem tudtak lerakni a Tipp Ligaban
Labdarugas
Lent leirtam
Roplabda
Marginalas

BÁRCSAK AMUGY MINDEN SPORTAG vagy 5 evben 1x olyan eredmenyes lenne a labdarugas, mint a kosarlabda ,
ugyhogy:
EGYTERTEK VELED !
12. Csubakka |Válasz erre: 11. burritos
2021-05-16 11:54:58 Lila öves, Tag
Milyen körülmények között?
11. burritos |Válasz erre: 10. Csubakka
2021-05-16 11:07:50 Zöld öves, Fanatikus tag
Pl. Szerintem csak azt, hogy ilyen körülmények között a kosárban is nehezen foghat helyt az az állítás, hogy esetlegesen nincs pénz a 4 fő légióskeret feltöltésére.
10. Csubakka |Válasz erre: 9. magyar-hazafi
2021-05-16 10:05:24 Lila öves, Tag
Nem tudom mit szeretnél, az elmúlt 3 évben két második és egy negyedik hely a bajnokságban, két Euroliga selejtező és minden évben továbbjutás az Európa Kupa csoportból, idén megspékelve egy Magyar Kupa döntővel. Közben lassan kész az új kosárlabda csarnok és a nyártól úgy hallom állami sportakadémia leszünk kosárlabdában is. Ebben a sportágban pont egész jól áll a DVTK.
2021-05-15 20:39:55 Barna öves, Tag
" FŐTITKÁR úR"
- 25-28 millios luxus hybrid Mercedessel jar
..aminek a hatulja is valoszinulegközpénzen fel van matricazva kosarlabdazo figuraval

Regen az orszagos párt főtitkar is csak Volgaval jart...

A "FŐTITKAR ÚR' ról érdemes pár szót ejteni, hogy került ezen főtitkari poziciojaba

1. Mitan a Bosch logisztikarol kiebrudaltal
( azt inkabb nem irom le,de a pletykak szerint csunya-csunya dolgokert... pénz1.... )
2. Hozzacsapodott a Kriza féle brigadhoz, mint Miskolc Holding vezere
De az erdelyi stromanokkal nm tudtak megegyezni...
Na persze talalja ki megint mint :)))) ..pénz2...
3. Utana sikerult inteznie maganak a DKSK ugyvezetoi pozijat, hiszen az Aluinvent + egyeb poziciok nem hoztak elég lovettat ..pénz 3
4. Miutan Dudas Hunor a "Sportszerető Leisztinger Visszaosztó Tamas " kegyvesztette valt, mert nem kapott vissza lenyegesen tobbet, mint amit beletett.... Szabó ur beajanlotta magat
az egesz DVTK ügyvzetőjenek.
....
na innen indul a DIOSGYOR LABDARUGASANAK TRAGEDIA 2014-től
( az addig felepitett LK gyozelem, MK 2. hely, EL 3.kor, bajnoki 5hely, oszi 3 hely ) --> TOTAL KUKA
5.
A " Főtitkar ut " sebteben atszervezte a klubot, mindenkit elkludtt illetve ellehetetlenitett
pl: Szivics poloja
https://www.amigeleken.hu/hirek/nincs-hoszabbitas
az edzőtól, sportigazgatótól, tchnikai munkatarstol .. akik reszesei voltak a 2011-14-es SIKEREKNEK

S atszervezte az gesz klubot, beépitett stromanokat, a pszhientologiai egyhaz tanitasa szerint: mindenki -mindenkinek haverja, s összezar
Szabo-rol mindenki tudja Miskolcon nem szereti, s soha nem szerette a labdarugast. Talan a kosarlabdat.

---->>>> a Főtitkar ur tevekenysegenek eredmenye BENCZES + ARKI + TAJTY szintőű " szakmai szinvonal " regnalasa 6+ eve
-->> A Főtitkar ur tevekenysegenek erdmeneye, hogy a PAS rendszamu autok utan jon, a PRD, majd R -es Volkswagenek
De ha jatekosokna mar nem jut, az sem gaz...csak a DVTK MENEDZSMENT CSALAD TAGJAI uldogeljenek S.. -- luxus hybridekben is

.. Persze az infrastrukturaara elkoltot 30-40 milliard FT - ot , mint " beruhazasai igazgatokent " tamogatt a a hatekony elkolteset

4 vebgy:
A Kerekbetörést nem biztos, hoyg ennyivel meguszna... pár ember szerint :)

A FENTIEK ELISMERSEKENT jelenleg...." FŐTITKAR " -kent üzemel és "NEM VART ÓRIASI SIKER a nőknel a 4. hely "

A dr. Vilagi propaganda szerves resze....

De a látvanysportag a szurkolokert van , nem ?!
S ezeket mier nem erdekli, hogy mit gondolnak a szurkolok ?!
mert lex....jak
8. Karpfen |Válasz erre: 6. grosser
2021-05-15 19:17:08 Barna öves, Veterán
Jó lenne, de minimális az esély. Korábban azt írták az NSO fórumon, hogy Szekszárdra megy, ma pedig hogy a Galatához. Mindezt persze fenntartással kell egyelőre fogadni. Majd ha bejelentenek valamit.
7. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 4. vebgy
2021-05-15 17:35:31 Fekete öves, Veterán
Xxxxxxxx

Moderálva: 2021-05-15 17:43:15

6. grosser |Válasz erre: 3. Karpfen
2021-05-15 14:30:49 Piros öves, Veterán
Nem csodálkoznék, ha Tina Jovanovics, bocsánat Krajisnik visszatérne hozzánk, én örülnék neki, csak meglepne, EL-t EK-ra cserélné?

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...