Banner

7 kihagyhatatlan dolog, amit idén nyáron meg kell tenned - szerelmi jóslat

Szerző: objektív | 2021-07-29 12:40:00

"Szponzorált cikk"


A nyár egyértelműen az ismerkedés, szerelmi kalandok, stégpartik, romantikus séták, hajnalig tartó beszélgetések időszaka. Ebben a három hónapban általában több behatás ér minket mint egész év folyamán. A kimerítő előző 5, lassan 6 hónap után mindenki igényt tart egy kis feltöltődésre. Azért, hogy a szerelem terén is sikeresen alakuljon ez a folyamat, összeállítottunk egy kis jegyzetet, amivel bebiztosíthatod, hogy kalandos nyarad legyen!



Regisztrációs idő

A várva várt szabadság, nyaralás elején kicsit megtorpanhat tempónk. Szervezetünk érzi, hogy itt a pihenés ideje, s az addig diktált ritmus alábbhagyhat. Ezt kalkuláljuk bele a vakációnkba, ugyanis, ha erre nem szánunk időt, akkor a nyaralás is elveszti értékét, és a munkába is fáradtabban fogunk visszatérni. Pár nap nyugalomban, szeretteink körében segítenek megerősödni annyira, hogy nyaralás során ne csábuljunk el az első macho szép szavaira, és gabalyodjunk bele nemkívánatos kalandokba!

Ha szükségét érezzük, látogassunk meg egy Tarot kártyavetőt, aki szerelmi jóslásával hozzásegíthet bennünket önmagunk megismeréséhez; ezáltal felkészítve bennünket a várt szerelemre.

Energiatöbblet

A regeneráció a hónap biztosította plusz energiáknak köszönhetően gyorsabban fog menni, mint gondolnánk. Ezért igyekezzünk a fennmaradó többlet életerőt olyan tevékenységekre fordítani, melyek hosszútávon fogják biztosítani aktivitásunkat. Kezdjünk el sportolni, túrázzunk, fedezzük fel természeti kincseinket! Vágjunk neki az ilyen kirándulásoknak bátran egyedül, vagy szintén szingli barátainkkal. A lényeg, hogy látszódjon a fejünk felett a felirat: “Eladó a kisasszony!” Ha pedig az ellenkező nemet képviseljük, akkor élesítsük a harmadik szemünket is, hogy észrevehessük ezeket a feliratokat!

Hosszabb nappalok

Szerencsére az időjárás is megengedi, hogy 17 órakor még ne kelljen nyugovóra térni. Sőt, nyáron akkor kezdődik az igaz élet! Munka után fújjunk egyet, aztán irány az éjszaka! 19 és 24 óra között még 5 óra áll a rendelkezésünkre, hogy társasági életet éljünk: beszélgessünk barátainkkal, menjünk szabadtéri színházba, kertmoziba, ahol jelen lehetnek potenciális új ismeretek. Legyünk nyitottak és pozitívak! Ez bátorítóan hat a kezdeményezőkre!

Vegyük nyáriasra a figurát!

A külső nem minden, de vitathatatlanul sokat számít! Szerelmi jóslás nélkül is beláthatjuk, hogy a csábos megjelenés titokzatos, nem direkt. Különösebb befektetés nélkül is megújulhat ruhatárunk, ha jól kombináljuk a darabokat. Szortírozzunk, s az előnytelen öltözetet tegyük félre, vagy alakítsuk át! Illetve tartsuk észbe, hogy ami számunkra megunt gönc, az egy ismeretlennek vadiújként hathat rajtunk!

Mozgással az új kapcsolatokért

A nyár adta plusz energia egy részét fordítsuk mozgásra. Formában tart, segíti a stresszkezelést, valamint érzelmi világunk egészségéhez is nagymértékben hozzájárul. Új ismeretek, hirtelen adódott udvarlás esetén gyakran tapasztalhatjuk a rózsaszínköd-szindrómát, ami félrevezető lehet. Egy kis kocogás vagy tekerés a hajnali hűvösben, amíg minden csendesebb, s a fejünk is tisztább, higgadtabb, sokat segít elkerülni a heves, meggondolatlan, csak a szenvedély- és önbizalomhiány-irányította döntéseket, szerelmi kalandokat.

Kommunikáció

A közösségi platformok chatpaneljein minden olyan egyszerű: hangzatos mondatok, felelőtlen ígéretek, nagyszabású tervek, csillagos ég és a kacsalábon forgó palota. Személyesen pedig?

Ha többre vágyunk, mint szemfényvesztés, akkor kommunikáljunk érthetően, egyértelműen az első karaktertől kezdve! Amint lehetőség nyílik rá, találkozzunk az illetővel személyesen is, hogy az otthoni, önkéntes szerelmi jóslások helyett, a valóság irányítson bennünket. Ha pedig előbb találkoztunk személyesen, akkor a továbbiakban is az ilyen találkozásokat preferáljuk, ugyanis sokkal előbb kiderülnek az egyébként a monitor mögé rejtett “lényegtelen” apróságok, amik meghatározóak párválasztás esetén.

AKARÁS helyett

Végül egy fontos tanács elsősorban azok számára, akik már kétségbeesetten várják a nagy Ő érkezését: Ne AKARJUK, hogy ránk találjon, hanem csak kívánjuk azt. Az AKARÁS görcsössé tesz bennünket,s elrémíszt mindenkit a környezetünkben. Láthatatlan, de megérezhető energia.

Ha látják rajtunk a végelkeseredettséget, pont azokat fogjuk elijeszteni, akiknek imponálni szeretnénk, ellenben sikeresen bevonzhatjuk azokat, akik ezt galádul kihasználnák. Engedjük el, hogy “PÁRT KELL TALÁLNOM!”, s előbb meg fog érkezni mint gondolnánk!



És ezt olvastad már?
Banner