Banner

ZTE - DVTK 1-3

Szerző: objektív | 2020-01-25 11:36:00

Új tavasz kezdődik új reményekkel, különböző szintű elvársokkal, különböző érzelmi töltöttségű várakozással. Feczkó Tamás első diósgyőri tavaszán mutathatja meg, hogy lehet a második etapban is fejlődni, lehet magasztosabb célokért küzdeni, mint a bentmaradás, és meg lehet célozni a stabil középmezőnyt is, ami az elmúlt évekhez viszonyítva nagy előrelépés lenne.

Játékosok mentek, de jöttek is, remélhetőleg erősítésként fognak hatni a csapat játékára. Ez majd kiderül, ahogy fogynak a mérkőzések. Mindenesetre szorítunk nekik, hogy jó teljesítményük révén megragadjanak a keretben és a diósgyőri szurkolók szívében, hogy egy örömteli tavaszi szezont zárhassunk végre.

Az első akadály a ZTE gárdája lesz idegenben. A hatpontos mérkőzések mindig nehezek, de ha nyugodtan akarunk menni az utolsó fordulókban, akkor ezeken a meccseken hatványozottan fontos a pontok begyűjtése. Így kell elmenni az ország másik végébe most is és így kell a meccshez hozzáállni. Önbizalommal, elszántsággal, nagy harci kedvvel. Nem lesz könnyű, de nem lesz lehetetlen sem a pont vagy pontok begyűjtése.

A tippjátékban óvatos voltam, 1-1-es eredményre voksoltam a lefújást követően.



OTP Bank Liga 17. forduló

ZTE FC - Diósgyőri VTK 1-3 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2051 néző. Játékvezető: Karakó Ferenc (Szert Balázs, Szalai Balázs; Németh Ádám, Szilasi Szabolcs).

ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Bobál D., Bedi - Kocsis G., Mitrović - Stieber Z., Bobál G., Radó - Ikoba. Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Tamás M. - Márkvárt, Vági - Hasani, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.


Csere: Bobál G. helyett Katelaris a 63., Radó helyett Babati a 65., Ivanovski helyett Tabaković és Mitrović helyett McWoods a 76., Rui Pedro helyett Cortés a 81., Kiss T. helyett Egerszegi a 88. percben,

Sárga lap: Bedi a 60., Mitrović a 64., Babati a 90. percben.

Gólszerző: Bobál G. (1-0) a 47., Brković (1-1) az 53., Polgár (1-2) a 61., Hasani (1-3) a 90+2. percben.



A gólok:


Edzői értékelések

dr. Dobos Barnabás: - Sajnálom, hogy az 1-0-s vezetés után nem tudtuk megtartani az előnyünket, sőt pontot sem szereztünk. Két pontrúgást nem tudtunk hatástalanítani, a mai napon nem volt bennünk annyi, hogy ziccereket alakítsunk ki.
A DVTK nem lepett meg minket, hanem fölénk kerekedett, nem tudtuk kihozni a labdát, voltunk elég precízek. A félidő felétől megtaláltuk azokat a fogásokat, amivel nekünk is megvoltak a lehetőségeink, és a második félidő elején megszereztük a vezetést is. Meg kell tanulni megtartani ezt, illetve növelni. Kell az összefogás, az elmúlt három évben a DVTK is az utolsó fordulóban maradt benn, nekünk is szükségünk van a nézők türelmére.


Feczkó Tamás:


Nincs az országnak olyan szeglete, ahol ne éreznénk magunkat hazai pályán. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen sok szurkoló elkísért minket ilyen hidegben Zalaegerszegre!
Óriási gratuláció jár a csapatomnak, hiszen Zalaegerszegen 44 éve nyert utoljára bajnoki mérkőzést a DVTK. Hátrányból kellett győzni egy jól felkészített és taktikus csapat ellen. A 4. percben már két góllal kellett volna vezetnünk, ziccerig játszottunk, a következő mérkőzéseken nem lehet ennyi helyzetet kihagyni. Ugyanakkor látni kell a pozitívumokat is, hogy mennyi helyzetet tudtunk kialakítani,
A kezdeti rohamok után feljött az ellenfél, mert 90 percen keresztül nem lehet nyomni, de fizikálisan jól nézünk ki, és az idő előre haladtával egyre tovább bírjuk majd az egészpályás letámadást.
Nem a levegőbe beszéltem, amikor azt mondtam, a 3 pontért érkezünk, az első másodperctől támadóan léptünk fel. A cél az volt, hogy minél hamarabb szerezzük meg a vezetést, ha ez nem sikerül, akkoz az utolsó percekben döntsük el a mérkőzést. Ült a játékunk, csak a vezetést követő 15-20 percbeli játékkal van hiányérzet, akkor nem domináltunk, viszont a kontrákkal hamarabb lezárhattuk volna a meccset. Ma minden játékos hozzátett a sikerhez, igazi csapatként győztünk.
Ritkán dicsérem a játékosaimat nagy nyilvánosság előtt, de most megemelnem a kalapom előttük, mert olyan teljesítményt nyújtottunk.


összefoglaló, fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 8 9 >  Utolsó

426. dvtk64 |Válasz erre: 425. Sparrow
2020-01-26 17:31:10 Piros öves, Fanatikus tag
Remélem megmutatjuk a hétvégén neki, ők meg nekünk az EZ A DIÓSGYŐR!
Nem tudom, hogy bírom ki ezt a pár napot, mert már nagyon mehetnékem van.
425. Sparrow |Válasz erre: 412. dvtk64
2020-01-26 17:13:38 Barna öves, Fanatikus tag
És idegenben! Milyen lessz neki egy hazai pálya?
424. gazember* |Válasz erre: 419. gabesz1975
2020-01-26 17:09:22 Fekete öves, Veterán
Szerintem ezt tű pontosan megfogalmaztad!
423. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 417. toki
2020-01-26 17:09:18 Fekete öves, Veterán
Ha komolyan gondolná a vezetőség az előrelépést, akkor amennyiben idén meg lesz a középmezőny, akkor jövő szezonban a nemzetközi szereplésért kell menni. Ahhoz kell vagy három olyan játékos aki jobb, mint a mostaniak, és hamar húzó ember tud lenni. Ha utána pedig elfogadhatóan akarnak szerepelni a nemzetközi kupában, legalább annyira, mint legutóbb, ami nagyon dícséretes volt akkor három olyan játékost kell majd igazolni, akik az előző háromnál is jobbak. Ehhez persze komoly költségvetés növelés kellene.

Majd kiderül, hogy mi lesz.
422. dvtk64 |Válasz erre: 420. toki
2020-01-26 17:05:21 Piros öves, Fanatikus tag
Van igazad. Ennek ellenére az első félidőbe volt három fejese ami centikkel ment mellé.
421. toki*
2020-01-26 16:55:33 Fekete öves, Veterán
Jut eszembe. A 11-esnél Danilovic egyébként jól érezte az irányt, először azt hittem kiüti. Na ilyen kapus kell ide.
420. toki* |Válasz erre: 418. dvtk64
2020-01-26 16:53:03 Fekete öves, Veterán
Csak 1 komolyabb védő megfogja, mint ahogy tették azt a mi védőink is - pedig Polgár 183 cm., Brkovic 182 cm. -. A másik a csetlő-botló játékosokból már elegem van, olyanok kellenek akik tudnak is focizni, rúgják a labdát.
419. gabesz1975 |Válasz erre: 414. MertAkiDiósgyőőőri
2020-01-26 16:48:59 Zöld öves, Tag
Egy csatár teljesítményét két dolog határozza meg és minősíti: a rúgott góljai és gól passzai száma.
Az hogy leköt meccsen védőt ezek nélkül annyit jelent hogy jól végezték a bekkek a dolgukat, a csatárnak pedig 1-es!

Idényenként a valamire való csatár a 8-10 gólt megrúgja, ez alatt a teljesítménye gyenge.
418. dvtk64 |Válasz erre: 417. toki
2020-01-26 16:45:21 Piros öves, Fanatikus tag
Én elcserélném bármelyikre. Robusztusabb és ennek ellenére gyors és ruganyos. A tipikus faji testi előnyökkel rendelkezik a fehér emberhez képest.
417. toki*
2020-01-26 16:35:14 Fekete öves, Veterán
Én úgy gondolom nyárra nem kell sok igazolás, ha nem adunk el játékost (mert az ilyen játékkal Polgár, Márkvárt vígan el tudja magát adni - remélem külföldre -), egyben tudna maradni ez a keret. Nem a sok igazolástól lesz jobb a játék, hanem a minőségi játékosoktól, hogy legyen konkurencia harc. Na meg a fiatalok esetleges beépítésére vagyok nagyon kíváncsi. Én nem tartom nagy durranásnak a ZTE centerét. Van ilyen Ivanovski és Tabakovic is.

 < 1 2 3 45 6 7 8 9 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...