Banner

ZTE - DVTK 1-3

Szerző: objektív | 2020-01-25 11:36:00

Új tavasz kezdődik új reményekkel, különböző szintű elvársokkal, különböző érzelmi töltöttségű várakozással. Feczkó Tamás első diósgyőri tavaszán mutathatja meg, hogy lehet a második etapban is fejlődni, lehet magasztosabb célokért küzdeni, mint a bentmaradás, és meg lehet célozni a stabil középmezőnyt is, ami az elmúlt évekhez viszonyítva nagy előrelépés lenne.

Játékosok mentek, de jöttek is, remélhetőleg erősítésként fognak hatni a csapat játékára. Ez majd kiderül, ahogy fogynak a mérkőzések. Mindenesetre szorítunk nekik, hogy jó teljesítményük révén megragadjanak a keretben és a diósgyőri szurkolók szívében, hogy egy örömteli tavaszi szezont zárhassunk végre.

Az első akadály a ZTE gárdája lesz idegenben. A hatpontos mérkőzések mindig nehezek, de ha nyugodtan akarunk menni az utolsó fordulókban, akkor ezeken a meccseken hatványozottan fontos a pontok begyűjtése. Így kell elmenni az ország másik végébe most is és így kell a meccshez hozzáállni. Önbizalommal, elszántsággal, nagy harci kedvvel. Nem lesz könnyű, de nem lesz lehetetlen sem a pont vagy pontok begyűjtése.

A tippjátékban óvatos voltam, 1-1-es eredményre voksoltam a lefújást követően.



OTP Bank Liga 17. forduló

ZTE FC - Diósgyőri VTK 1-3 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2051 néző. Játékvezető: Karakó Ferenc (Szert Balázs, Szalai Balázs; Németh Ádám, Szilasi Szabolcs).

ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Bobál D., Bedi - Kocsis G., Mitrović - Stieber Z., Bobál G., Radó - Ikoba. Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Tamás M. - Márkvárt, Vági - Hasani, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.


Csere: Bobál G. helyett Katelaris a 63., Radó helyett Babati a 65., Ivanovski helyett Tabaković és Mitrović helyett McWoods a 76., Rui Pedro helyett Cortés a 81., Kiss T. helyett Egerszegi a 88. percben,

Sárga lap: Bedi a 60., Mitrović a 64., Babati a 90. percben.

Gólszerző: Bobál G. (1-0) a 47., Brković (1-1) az 53., Polgár (1-2) a 61., Hasani (1-3) a 90+2. percben.



A gólok:


Edzői értékelések

dr. Dobos Barnabás: - Sajnálom, hogy az 1-0-s vezetés után nem tudtuk megtartani az előnyünket, sőt pontot sem szereztünk. Két pontrúgást nem tudtunk hatástalanítani, a mai napon nem volt bennünk annyi, hogy ziccereket alakítsunk ki.
A DVTK nem lepett meg minket, hanem fölénk kerekedett, nem tudtuk kihozni a labdát, voltunk elég precízek. A félidő felétől megtaláltuk azokat a fogásokat, amivel nekünk is megvoltak a lehetőségeink, és a második félidő elején megszereztük a vezetést is. Meg kell tanulni megtartani ezt, illetve növelni. Kell az összefogás, az elmúlt három évben a DVTK is az utolsó fordulóban maradt benn, nekünk is szükségünk van a nézők türelmére.


Feczkó Tamás:


Nincs az országnak olyan szeglete, ahol ne éreznénk magunkat hazai pályán. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen sok szurkoló elkísért minket ilyen hidegben Zalaegerszegre!
Óriási gratuláció jár a csapatomnak, hiszen Zalaegerszegen 44 éve nyert utoljára bajnoki mérkőzést a DVTK. Hátrányból kellett győzni egy jól felkészített és taktikus csapat ellen. A 4. percben már két góllal kellett volna vezetnünk, ziccerig játszottunk, a következő mérkőzéseken nem lehet ennyi helyzetet kihagyni. Ugyanakkor látni kell a pozitívumokat is, hogy mennyi helyzetet tudtunk kialakítani,
A kezdeti rohamok után feljött az ellenfél, mert 90 percen keresztül nem lehet nyomni, de fizikálisan jól nézünk ki, és az idő előre haladtával egyre tovább bírjuk majd az egészpályás letámadást.
Nem a levegőbe beszéltem, amikor azt mondtam, a 3 pontért érkezünk, az első másodperctől támadóan léptünk fel. A cél az volt, hogy minél hamarabb szerezzük meg a vezetést, ha ez nem sikerül, akkoz az utolsó percekben döntsük el a mérkőzést. Ült a játékunk, csak a vezetést követő 15-20 percbeli játékkal van hiányérzet, akkor nem domináltunk, viszont a kontrákkal hamarabb lezárhattuk volna a meccset. Ma minden játékos hozzátett a sikerhez, igazi csapatként győztünk.
Ritkán dicsérem a játékosaimat nagy nyilvánosság előtt, de most megemelnem a kalapom előttük, mert olyan teljesítményt nyújtottunk.


összefoglaló, fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

436. gazember* |Válasz erre: 430. fater
2020-01-27 06:44:45 Fekete öves, Veterán
Csatarnal az nem olyan nagy gond....főleg ha befújják...
435. Geotic |Válasz erre: 433. tomi87
2020-01-27 06:10:34 Piros öves, Őstag
Tényleg, köszi!
434. Attila11 |Válasz erre: 431. MertAkiDiósgyőőőri
2020-01-27 00:41:43 Kék öves, Tag
Ikoba, meg Szécsi Márk... Remélem, hogy csak te figyelnéd és nem a klubnak dolgozol. Te jó, isten, ezek a nevek...
433. tomi87* |Válasz erre: 432. Geotic
2020-01-26 22:43:54 Fekete öves, Veterán
Szabó Fanni, itt kosarazott.
432. Geotic |Válasz erre: 430. fater
2020-01-26 22:33:56 Piros öves, Őstag
Valahol olvastam vagy hallottam, de nem emlékszem, ki is a barátnője?
2020-01-26 21:23:35 Fekete öves, Veterán
Szécsi Márkot is figyelném...
430. fater |Válasz erre: 428. gazember
2020-01-26 21:20:59 Barna öves, Tag
Meg el tud esni a saját lábában.
429. fater |Válasz erre: 427. MertAkiDiósgyőőőri
2020-01-26 21:19:34 Barna öves, Tag
Költözzetek Afrikába, de talán Franciaország is megteszi, az ráadásul az EU.ban van.
428. gazember* |Válasz erre: 427. MertAkiDiósgyőőőri
2020-01-26 21:15:33 Fekete öves, Veterán
...mondjuk szerintem nem csak verekedni tud....nem lepne meg ha hintene ebben a fél szezonban 5-6 gólt. Szóval több van benne mint hogy leköt néhány embert...
427. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 419. gabesz1975
2020-01-26 20:09:59 Fekete öves, Veterán
Persze ez így is van.
De az az ember egy állat, amolyan Böde csak melákabb és még csak 22 éves. Bizonyos taktikánál vagy felállásnál kitudnánk használni.

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...