Banner

Zárjuk a szezont

Szerző: dfcwolf | 2018-12-31 18:22:00

Bevallom, szerettem volna egy olyan szezonzárást, ahol feltehetem a kérdéseimet a klub vezetőjének és Ő válaszol ezekre, de ez sajnos nem jött össze. Tudom, minden balhé úgy kezdődik, hogy a másik visszaütött, de ha igazán profik vagyunk, akkor ez nem számít. Két ember leül egymással beszélgetni és az egyik kérdéseket tesz fel, a másik pedig válaszol. Ilyen egy riport az én fejemben és még nem is feltétlenül szükséges az, hogy ez a két ember puszipajtás legyen. Vártam türelemmel, de már nem várok és megírom a saját véleményem. Azt azért megtudtuk, hogy annak kell örülni, hogy évek óta az NB1-ben vegetálunk és küzdünk a kiesés ellen. Egy picit idegen nekem ez az óriási optimizmus, ami a riportokból árad, hiszen egy pontra vagyunk a kieső helytől és egyáltalán nem utal semmi arra, hogy nagyon el tudnánk szakadni, hiszen a közvetlen riválisokat nem tudtuk legyőzni.

Kezdetek

Az isteni szerencse és ki tudja még mi, de benntartott minket az első osztályban és készülhettünk a következő szezonunkra mi szurkolók is. Lázasan olvasgattuk a híreket, hogy kiket igazolunk annak érdekében, hogy az évek óta minket kísértő kiesés messzire elkerüljön minket. Sajnálatos módon, inkább távozó neveket olvashattunk, mint érkezőket. Nehéz lenne azt mondani, hogy erősödött a keretünk, sőt a játékosaink összértéke az utolsó helyre sorolt minket. Meg kell említeni azt, hogy bár folyamatosan anyagi nehézségekre hivatkoznak a klubnál, sikerült ingyen elkótyavetyélni a válogatott Ugrait, valamint Ioannidist is. A görögnél ráadásul azt kommunikálták, hogy pénzért ment, de hamar kiderült, hogy ez nem igaz. Jött viszont a passzkirálynak bemarketingelt Mazalovic és az izraeli másodosztály egyik csapatának gólkirálya Mihajlovic. Szerintem ezen két név hallatán sok szurkoló finoman szólva is azt gondolja magában, hogy nem a legjobb igazolások voltak. Mazalovic labda elől elmozgásai és alibi passzai és Mihajlovic ügyetlensége mindenki számára emlékezetes pillanatokat szerzett a meccseken. Természetesen, igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg a jó játékosokat is. Tajti Mátyás érkezése az egész magyar közeget meglepte, hiszen biztos vagyok abban, hogy más csapatok is szívesen látták volna soraikban. Valószínűleg az édesapja beszélte rá, hogy minket válasszon. Érkezése idején meglepő volt, hogy mennyire le van maradva erőnlétileg, de amint ezt behozta, egyből motorja lett a csapatunknak. Látszik, hogy jó barátságban van a labdával és sokat köszönhetünk neki a támadások építésénél. Meg kell említeni Márkvárt Dávid érkezését is, akinek már évek óta nálunk kellene játszania. Sajnos, a magyar foci torzszülötte elvitte előlünk, de végül idetalált szerencsénkre. Ő is egy labdaügyes játékos és sok jó megoldása van a mérkőzéseinken. Kellemes meglepetés még Szabó Bence és Martin Juhar is. Bence az utóbbi meccseken nagyon jól mozgott és Juhar is felvette a ritmusunkat az első pár meccs után, ahol még nagyon haloványan teljesített. Még Vernes lenne az a játékos, akiről meg szeretnék emlékezni. Nagyon sok gólt lőtt a másodosztályban, de az látszik, hogy van különbség az NB1-hez képest. Itt már nem igazán megy neki a gólgyártás és a mindent felemésztő tüzet sem látom rajta hétről hétre. Számomra a DVTK mez sokkal több lelkesedést érdemel minden játékostól, aki magára öltheti.

Meccseink

Elkezdődött a szezon és hiába vártunk további erősítéseket, azok nem érkeztek. A Fradi simán átgázolt rajtunk, de sajnos mi a legritkább esetben vagyunk nekik komoly ellenfelek, ezt be kell látnunk. A Felcsút ellen sikerült elcsípnünk egy döntetlent, de aztán jöttek a pofonok és nem sikerült gyűjtögetni a pontokat. Két vereség után egy győzelem a Haladás ellen és aztán újra csak egy pontokat csíptünk meg, hogy a megyei rivális szépen elpáholjon minket. Hat vereség egymás után a bajnokságban. Hétről hétre csak a megszégyenülés jutott a szurkolóknak és keserű szájízzel kellett elhagyni a stadiont. A játékunk pedig kilátástalan volt és rossz volt nézni. Valami olyan stílusidegen játékot láttunk a pályán, ami még jobban dühített minket. A szurkolók jelentős része teljes joggal a kiesést vizionálta. Ezután érkezett egy csodaszámba menő győzelem a Debrecen ellen úgy, hogy a játékunk is vállalható volt. Nem volt annyi passz feleslegesen, hanem mentünk előre és gólokat próbáltunk szerezni. A következő meccsen az MTK-t is sikerült elkapnunk úgy, hogy szinte lefociztuk őket a pályáról. Olyan volt ez a hat pont, mint valami előrehozott karácsonyi ajándék. Sajnos, a közvetlen riválisokkal csak döntetlenre futotta és a kupától is búcsúzni kellett egy vállalhatatlan és csúfos vereséggel. A szezont pedig egy nehéz pályán elért győzelemmel zártuk, ami jó kedvvel küldte el a szurkolókat az ünnepekre.

Közben túlságosan optimista nyilatkozatokat hallhattunk és a tulajdonosunk is megerősítette a pozíciójában az edzőnket, amivel nem feltétlenül értett egyet mindenki. Mondanám, hogy kitartottunk, de nem lenne igaz.

Nézőszámok

Nem tartottunk ki, mert a sok kudarccal már nehéz a szurkolónak azonosulnia, de nyilván nem csak ez az oka. Hazai pályán a Felcsút ellen 4349, Haladás 3023, Paks 3872, Videoton 2890, Újpest 3940, Ferencváros 7768, Debrecen 2553, MTK 2070, Kisvárda 2513 szurkoló látogatott ki. Az új stadionunkba tehát az őszi meccseken összesen 32.878 néző váltott jegyet vagy bérletet. Egészen szégyenletes szám ez diósgyőri szemmel nézve. Természetesen, nem lehet ezt csak a rossz játékra fogni, hiszen sikerült a jegyárakat úgy meghatározni, hogy az egyik legdrágább legyen az országban. Ehhez kellett egy alkalmatlan marketing vezető és emberek, akik hagyták, hogy így dolgozzon. A szurkolók nem érzik magukat megbecsülve a klub részéről, ez már kiderült. Bízzunk benne, hogy az új marketing vezető meghallja majd a problémákat és tenni fog azért, hogy a klub igazi értéke, a szurkoló is fontosnak érezze magát a jövőben.

Tulajdonos, tulajdonosok

Ez az a téma, amiről a szurkolók nem tudnak politikai elfogultság nélkül írni. Sajnos ez nem jó, de mivel az egész magyar fociposványt átszövi a politika, így nehéz is lenne megkerülni. Van két tulajdonos, akik finoman szólva sem kedvelik egymást. Ez mára odáig fajult, hogy ott tesznek keresztbe a másiknak, ahol csak tudnak. Valamikor valakik kötöttek egy szerződést, ahol szerepelt ez a 49-51 százalékos elosztás, akkor ez így jó volt mindenkinek valamiért. Úgy látszik, mára már nem jó. Nem látok bele a dolgokba és ha őszinte akarnék lenni, nem is érdekel. Ha a mi csapatunk a dobogóért vagy a kupáért harcolna, kit érdekelne a háttér? Én is és mindenki csak egy sikeres focicsapatot szeretne Diósgyőrbe, mert úgy gondoljuk, hogy megérdemeljük. De én jó játékosokat szeretnék a csapatomba, Futácsokat, Elekeket, Movougongokat és akár még Bödéket is. Tudom, ez pénzbe kerül, meg ezer kifogás van, miért nem, de nem vagyok köteles elfogadni a kifogásokat. Ráadásul kifogás is van bőven. Mondok is párat. A többségi tulajdonos, a kisebségi tulajdonos, a magyar játékosok, a külföldi játékosok, az MLSZ, a lebonyolítás, az előző edző, a kevés szponzor, a sok szponzor a többi csapatnak, aránytalan pénzek, az új stadion, az új mez. Azt gondolom, hogy ha magyarázat kellene az eredménytelenségünkre, akkor elég ez előző kifejezéseket bedobni egy kalapba és random kihúzni egyet belőle.

Gondot okozhat még, a stadion üzemeltetése, ami százmilliókba kerül. Erre azt mondanám, hogy ez valóban óriási teher, ha nem lettem volna ott azon a megbeszélésen, ahol Leisztinger Tamás kijelentette, hogy mindenképpen szeretné megszerezni a stadion üzemeltetését és már a névszponzor is majdnem megvan. Ezért abban bízom, hogy ez nem lehet probléma.

A focin túl

Van bőven sportág a DVTK kötelékében, így lehet szurkolni azoknak is, akik nem kifejezetten focirajongók. Én a jégkorongot és a kosárlabdát figyelem fél szemmel, a többi nem igazán érdekel. A jégkorong már akkor sikeres volt, amikor a Diósgyőr név még nem passzolt a fekete-sárga színekhez, de az újabb szint meglépéséhez szükséges volt a házasság és ez igazán jól sikerült. A Maciknak van egy elhivatott vezetője, aki nagyon jól használja fel az erőforrásokat és egy fantasztikus csapatot hozott össze a városnak. A kosárlabda most újra jónak tűnik és bízunk benne, hogy sok teltházas meccset fognak játszani a lányok. A többi sportolónak is sok sikert kívánok a következő évre.

Szurkolók

Az elmúlt évek megtépázták a szurkolói egységet és a sikertelenség sem vonzza a stadionokba az embereket. A DSZK megalakulása előremutató a szurkolótáboroknak, hiszen együtt lehetünk nagyon erősek. Már rövid működése után is sikereket könyvelhet el és bízom benne, hogy a szurkolók támogatásával ezt még fokozni tudja. Egyébként a lelátói élet nem halt meg. Ha kisebb is a tábor, azért működik és vannak stadionon kívüli találkozók, ahol nem szerepel rosszul a DVTK. A fanatikusokon a hírnév öregbítése soha nem múlott.

Ez volt 2018. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy nem ezt érdemeljük és talán nem is ezt ígérték nekünk. Bízhatunk benne, hogy jobb lesz a következő év, de ez a legkisebb mértékben múlik a szurkolókon. Mi majd úgyis ott leszünk a lelátón, ahogy eddig is és szurkolunk a klubért, a címerért.

Az amigeleken.hu pedig folytatja a munkát. Voltunk már rosszabb helyzetben is. Olvassatok minket a következő évben is!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

10. CLIPNOH
2019-01-01 13:30:30 Piros öves, Fanatikus tag
BÚÉK! :)
9. dvtk64 |Válasz erre: 2. pinatinajkosz
2019-01-01 12:18:08 Piros öves, Fanatikus tag
Az alapok lerakása fontos lenne egy jó középcsapathoz, de bajnoknak lenni ...??? Azért öntenek milliárdokat a vidibe meg a fradiba, hogy majd egy Diósgyőrt engedjenek BL meccset játszani? Úgy hogy maradjunk a valóságnál, valahogy maradjunk bent, nézhető-szerethető csapatunk alakuljon ki, reális jegyárakat vezessenek be........
Buék mindenkinek! Hajrá Diósgyőr!
8. miskolci |Válasz erre: 7. miskolci
2018-12-31 23:43:57 Barna öves, Fanatikus tag
Nem neked szántam Gábor... :-)
7. miskolci |Válasz erre: 6. KáGábor
2018-12-31 23:05:49 Barna öves, Fanatikus tag
Szépen összefoglaltad, benne volt minden.Személy szerint köszönöm az éves munkátokat, és Buék minden szerkesztőnek és Dvtk szurkolónak!
6. KáGábor*
2018-12-31 22:46:48 Fekete öves, Veterán
Boldog Újévet mindenkinek! Jövőre megbaszunk mindenkit! A lányokat kétszer.
5. buby64
2018-12-31 20:49:12 Piros öves, Fanatikus tag
Lőtt gólokban gazdag Boldog Új Évet Kívánok!
4. neutron
2018-12-31 20:06:51 Fehér öves, Lelkes újonc
Boldog Újévet Kívánok az amigekeken.hu munkatársainak & minden DVTK szurkolónak!
3. sch1910
2018-12-31 18:29:21 Lila öves, Tag
Boldog DVTK győzelmekben gazdag új évet kívánok!
2018-12-31 18:16:25 Piros öves, Tag
Buék minden DVTK szurkolónak, szerkesztőnek, játékosnak, tulajdonosnak...húzzunk végre egy irányba és legyünk már végre egyszer bajnokok!!! Ennek az alapjait szeretném kérni lerakni 2019-ben! CSAK A DIÓSGYŐR!
1. makaó
2018-12-31 16:53:45 Barna öves, Fanatikus tag
Nagyon jó összefoglaló, kb. ilyen érzéseim vannak nekem is.
Boldog Újévet Kívánok az amigekeken.hu munkatársainak.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...