Banner

Visszatér Chanel Mokango az Aluinvent DVTK-hoz

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-09 22:50:00

Az Aluinvent DVTK idén ismét leigazolta a kongói centert, Chanel Mokangot, aki női NBA tapasztalatokkal is rendelkezik. Chanel a WNBA mellett korábban játszott már a török és a spanyol élvonalban is.

Chanel Mokango az Egyesül Államokban a Missisipi State University-n végzett. Végzése évében a női NBA-ben az Atlanta Dream draftolta az első kör kilencedik helyén, de végül a Los Angeles Sparks-hoz került, ahol a 2010-es szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően megfordult Törökországban és Spanyolországban is, az előző három szezont pedig Magyarországon töltötte, így egy komoly tapasztalattal rendelkező játékos érkezik a csapatba, aki nem ismeretlen az Aluinvent DVTK szurkolói számára sem.



A 2019/2020-as szezon számára szerencsétlenül indult, mivel edzés közben súlyos térdsérülést szenvedett. Az MRI felvételek kiértékelése mellett a szakorvosi vizsgálatok keresztszalag szakadást állapítottak meg, melynek felépülési ideje 6-9 hónap, így Chanel a tavalyi szezont rehabilitációval és gyógyulással töltötte.


Chacha személyiségével, játékával már belopta magát a diósgyőri szurkolók szívébe. Tökéletesen felépült sérüléséből, így remélem hasonlóan eredményes tud lenni támadásban, s ugyanúgy fog dominálni a lepattanókért vívott csatákban is az új idényben - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

23. Csabi K
2020-07-11 21:00:09 Kék öves, Tag
Szerintem ez egy nagyon jó kis érdekes cikk:
http://www.ztekosar.hu/hirek/a-tosgyokeres-egerszegi-sikeredzo?fbclid=IwAR3_-GNB7kB0RyrYPEMiG3NZiRJ2KTl9r0dY5XF2uFUY9kOGhNYEcMCj-iA

*az első képen épp azt mutatja hogy a metált birja.
2020-07-11 20:21:53 Zöld öves, Tag
Szmájlííí
21. grosser
2020-07-11 20:17:40 Piros öves, Veterán
De lehet, hogy egyetlen légióssal fogunk nekivágni a szezonnak, mármint Mokangoval, kemény lesz, mert ő se fiatal már, és benne van a pakliban, hogy pályán kell lennie neki is meg Megyónak is 30+ perceket...
20. Csabi K |Válasz erre: 16. grosser
2020-07-11 20:10:30 Kék öves, Tag
Én sem gondolnám, viszont más lett/litván "extra" négyes azóta sem jut eszembe.
19. grosser
2020-07-11 20:07:16 Piros öves, Veterán
A héten munka után buszoztam egyet az 1-es járaton a kiliánba, és ott mentünk el a stadion mellett, hátul meg az új sportcsarnokunk, már majdnem kész van. Én nem örülök neki, egyrészt azért, mert még jó pár évig elég lett volna a népkerti csarnok, másrészt mert a népkerti kb. 10 perc gyaloglásra volt az otthonomtól, most meg buszozhatok egy félórát, ha meccsre akarok menni....
18. BekőTóni |Válasz erre: 11. Csabi K
2020-07-11 20:05:41 Zöld öves, Tag
Nekünk mindenki elérhetetlen, kivéve...
17. Csabi K
2020-07-11 20:03:32 Kék öves, Tag
Ő azért már ezen túl van.
Úgy tudom tavaly visszatért egykori olasz csapatába és ott alap ember volt.
Most ha minden igaz szabadon igazolható.
Én nem szeretem az ilyen típusú úgymond tweener magasokat.
Ettől függetlenül természetesen egy ilyen képzett és tapasztalt játékosnak jelenlegi helyzetünkben nagyon nagy hasznát vennénk.
16. grosser |Válasz erre: 6. Csabi K
2020-07-11 19:53:04 Piros öves, Veterán
Akkor csak a magyar játékosokon spórolunk? :(
De én nem hiszem, hogy egy Steinberga szintet még normál időkben is meg tudnánk fizetni...
15. korxi |Válasz erre: 11. Csabi K
2020-07-11 16:02:39 Piros öves, Veterán
Na ő tök kézenfekvő lenne, és ha nincs csapata, szerintem jönne is. Súlyos sérülésből felépült játékosoknak mindig behatároltabbak a lehetőségeik.
14. burritos
2020-07-11 10:20:49 Zöld öves, Fanatikus tag
Strautmane, vagy Laksa lesz az a TTT rigabol. A csapatot érzékenyen érintette a válság, biztos nem maradnak idén. Kreslina már elszerzodott, Vitola is korábban.

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...