Banner

Vernes Richárd a DVTK játékosa

Szerző: Jáborcsik András | 2018-06-25 12:39:00

Vernes Richárd a DVTK második nyári igazolása - adta hírül a dvtk.eu. Az egykori utánpótlás-válogatott támadó jó évet zárt Zalaegerszegen, 33 mérkőzésen 14 gólt szerzett.


Vernes Richárd a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, majd a Honvédban lett élvonalbeli labdarúgó. 2012-ben pályára lépett az Európa Liga selejtezőjében is, ahol a Flamurtari Vlorë ellen otthon és idegenben is betalált. Négy idényt követően előbb az ausztrál A-league-ben szereplő Central Coast Mariners, majd a Paksi FC csapatának adták kölcsön. Eddigi pályafutása során összesen 95 alkalommal lépett pályára az NB I.-ben.

Tavaly nyáron Zalaegerszegre igazolt, ahol 33 mérkőzésen 14 gólt szerzett, ami a csapat összes találatának harmada.


Vernes Richárd hétfőn átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, aláírta a szerződését, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

- Nagyon boldog vagyok, hogy Diósgyőrbe szerződtem, és rendkívül motiváltam érkeztem - nyilatkozta szerződése aláírását követően Vernes Richárd. - Szeretném jó játékkal meghálálni a bizalmat, és szeretnék szép sikereket elérni. Amikor a régi Diósgyőri Stadionban ellenfélként léptem pályára, és a szurkolótábor rázendített, minden alkalommal libabőrös lettem. Az előző szezonban Zalaegerszegen játszottam, ahol volt két diósgyőri kötődésű csapattársam (Nagy Tamás és Polényi Gábor - a szerk.), akik állandóan ódákat zengtek nekem. Ráadásul az egyik legjobb barátom, Ugrai Roland is elmondta, milyen nagyszerű klubhoz kerülök, ezért nem sokat gondolkodtam rajta, hogy ide igazoljak-e vagy sem. Köztudott, hogy ha jól megy a csapatnak, akkor ez a csodálatos aréna hétről-hétre megtelik, és garantált a jó hangulat. Ezért fogok dolgozni, és ha sikerül, akkor itt tényleg futballistának érezhetem majd magam.


- Olyan gólerős támadót kerestünk, aki a csatársorban több poszton is bevethető, és illeszkedik a Fernando Fernandez által elképzelt csapatba. Vernes Richárd minden tekintetben megfelel ezen elvárásoknak - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Zalaegerszegen 14 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába az előző idényben, Diósgyőrben is várjuk tőle a gólokat.


Névjegy

Név: Vernes Richárd
Születési idő: 1992. február 24.
Születési hely: Budapest
Magasság: 180 centiméter
Poszt: támadó

Sikerei

U21-es válogatott (4/1)
U20-as válogatott (1/0)
Magyar bajnok (2016/2017, Bp. Honvéd)
Magyar bajnoki bronzérmes (2012/2013, Bp. Honvéd)

Pályafutása

2018/2019 DVTK (NB I.)
2017/2018 ZTE (NB II.) 33/14
2016/2017 Paksi FC (NB I. - kölcsönben) 16/1
2016/2017 Paksi FC II (NB III. - kölcsönben) 4/2
2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 6/0
2015/2016 Budapest Honvéd (NB I.) 27/3
2015/2016 Budapest Honvéd II (NB III.) 6/4
2014/2015 Central Coast Mariners (ausztrál 1. osztály - kölcsönben) 8/1
2013/2014 Budapest Honvéd (NB I.) 19/4
2013/2014 Budapest Honvéd II (NB II.) 11/4
2012/2013 Budapest Honvéd (NB I.) 22/5
2012/2013 Budapest Honvéd II (NB II.) 1/0
2011/2012 Budapest Honvéd (NB I.) 4/0
2011/2012 Budapest Honvéd II (NB II.) 17/4
2010/2011 Budapest Honvéd (NB I.) 1/0
2010/2011 Budapest Honvéd II (NB II.) 17/2
2009/2010 Budapest Honvéd II (NB II.) 1/0
2010-ig Magyar Futball Akadémia


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

2018-06-29 02:29:03 Piros öves, Őstag
Tele vagyunk zs vel még mindig, mert Fernandó elképzelésébe illenek ezek az ingyen talált játékosok. Vajon milyen posztra fogunk pénzért igazolni, ha már középre meg a csatársorba felhoztunk egy nb2.-es játékost.csak érik az nb2...
70. Thurzó |Válasz erre: 67. nemmindegy
2018-06-28 17:29:59 Barna öves, Tag
Priskin az NBIII-as csapatunkba sem férne be.
69. Bobák Kornél* |Válasz erre: 68. BOIM79
2018-06-27 07:25:00 Fekete öves, Veterán
Új játékostól olvastál már olyat, hogy nem emeli ki a szurkolótábort? Szerintem még azok is így tesznek, akik Paksra vagy a PAFC-hoz igazolnak. :) Ezek olyan kötelező körök, amiket le kell futni.
68. BOIM79 |Válasz erre: 59. achilleus68
2018-06-27 00:11:06 Zöld öves, Tag
Lehet bejön neki az nb2.mert ott jól érzi magát,Ha kiestünk volna mi igazoltuk volna le hogy feljussunk,Richárd meg azt nyilatkozta Ugrai haverja,meg tetszik neki a Diósgyőri szurkolótábor.HÁT HA HAJT,MINDENT MEGTESZ A PÁLYÁN,AKKOR OK,DE HA OLYAN LESSZ MINT A HAVERJA,AKKOR MAJD NYÁRON Ő IS INKÁBB A BALATONRA VÁGYÍK,PINCÉRKEDNI.
2018-06-26 15:08:15 Lila öves, Fanatikus tag
Priskin Haladás. Na itt kezdődik az igazolás.
66. Bobák Kornél* |Válasz erre: 65. achilleus68
2018-06-26 10:12:38 Fekete öves, Veterán
Pénz beszél, a kutya ugat. A karaván meg halad. Pest felé, ami talán szintén vonzóbb mint Miskolc.
65. achilleus68 |Válasz erre: 61. nemmindegy
2018-06-26 09:28:00 Piros öves, Őstag
Te vagy az agyrém öcsém. Gondolkozz kicsit. nem tudom elképzelni,hogy egy másodosztályú Vasas vonzóbb legyen a Diósgyőrnél.
64. KáGábor* |Válasz erre: 58. Bobák Kornél
2018-06-26 08:49:11 Fekete öves, Veterán
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de nekem az rémlik, azt mondta, hogy jobban tetszene neki.
63. Bobák Kornél* |Válasz erre: 62. lnorbi
2018-06-26 08:48:07 Fekete öves, Veterán
Ez csak olyan műspanyol. Román 3. osztályból...
62. lnorbi |Válasz erre: 58. Bobák Kornél
2018-06-26 08:10:55 Kék öves, Fanatikus tag
Megjött a (marokkói) spanyol csatár akire vártál. :) Mit szólsz?

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...