Banner

Veres Pál: Jómagam is elkötelezett szurkolója vagyok a csapatunknak

Szerző: amigeleken.hu | 2020-10-22 10:56:00

Veres Páltól, Miskolc polgármesterétől lehetőséget kértünk egy beszélgetésre, hogy megkérdezzük véleményét a város és a klub kapcsolatáról, a labdarúgó csapat szerepléséről, illetve a város által a klubnak nyújtott támogatásról. A járványhelyzet miatt személyes találkozóra nem kerülhetett sor, ezért írásban juttattuk el kérdéseinket Polgármester Úrnak. Felvetettük neki, hogy az amigeleken.hu tiltás alatt áll a klubvezetés részéről és kértük ezzel kapcsolatban is a véleményét.


Tisztelt Polgármester úr!

Sajnáljuk, hogy nem kaptunk lehetőséget arra, hogy kérdéseinket személyesen tehessük fel, de köszönjük, hogy írásban eljuttathatjuk azokat Önnek!

Először is szeretném megköszönni, hogy a járványhelyzetre tekintettel elfogadták a válaszadás jelenlegi formáját. Mint azt tudják, az elmúlt hetekben jómagam is önkéntes karanténban dolgoztam, mivel korábban kontaktusba kerültem egy igazoltan koronavírus-fertőzött személlyel. Éppen ezért, a vírusveszély miatt, mindennapi munkánk során igyekszünk a személyes találkozások számát minimálisra korlátozni, és amikor csak lehet, írásbeli, vagy online formában elvégezni feladatainkat, többek között az interjúkat, az újságírói és más kérdések megválaszolását is. Ezért döntöttünk ez alkalommal is e mellett a formátum mellett. Köszönöm a megértésüket.

Mit szól Polgármester úr ahhoz, hogy az előző bajnokság végére csak minimális előrelépés sikerült a csapatnak és ezzel a szurkolók nagy része elégedetlen volt?

Jómagam is elkötelezett szurkolója vagyok a csapatunknak, így engem is aggodalommal tölt el a fiúk szereplése, és tökéletesen meg tudom érteni a szurkolók érzelmeit. Ugyanakkor fontos hangsúlyoznom, hogy a városvezetés a DVTK alatt nem csak a felnőtt férfi labdarúgócsapatot érti. Mi úgy gondolunk a Diósgyőrre, mint hazánk egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hagyományokkal és szurkolótáborral rendelkező sportcsaládjára, amelyhez több ezer, sőt aligha túlzok, ha úgy fogalmazok, hogy több tízezer ember kötődik szívvel, lélekkel. És itt nemcsak a focirajongókra gondolok. Hiszem, hogy valamennyi miskolcinak, aki a kosaras, röplabdás lányokat, vagy éppen hokisainkat bíztatja kitartóan és elkötelezetten, meccsről meccsre, ugyanúgy piros-fehér vér csordogál az ereiben, mint a focicsapat szurkolóinak. Éppen ezért úgy vélem, hogy kár lenne a DVTK-t csak és kizárólag a labdarúgó csapattal azonosítani. Mi - és én személy szerint is - azon dolgozunk, hogy a DVTK, legyen szó bármelyik sportágról is, a város csapata legyen, Miskolc pedig a csapat városa, legyen szó kajakosról, kerékpárosról, jégkorongozóról, vagy épp női focistáról van-e szó.

Megfogalmazhat bármilyen elvárást a kisebbségi tulajdonos a csapattal szemben? Ha igen, meg is fogalmazta azt?

Igen, a kisebbségi tulajdonosnak is van lehetősége elvárások megfogalmazására, és ezt időről időre meg is teszi, de nem csak a felnőtt, férfi focival kapcsolatban, hanem valamennyi sportággal összefüggésben, lehetőségeinek megfelelően. Természetesen mindig az elérhető legjobb eredményt szeretné a város is, éppúgy, mint a szurkolók, hiszen mi magunk is szurkolói vagyunk a DVTK-nak, ugyanakkor számunkra még a vágyott eredmények elérésétől is fontosabb, hogy a DVTK szeretetén, a focicsapat, a kosarasok, vagy éppen a Jegesmedvékhez fűződő rajongásnak köszönhetően minél többen sportolnának a klub keretein kívül és belül, a legkisebb korosztálytól kezdve egészen a profikig.

A jelenlegi helyzetben, amikor a csapat újra az utolsó helyen tanyázik, mit tehet a kisebbségi tulajdonos? Van-e egyáltalán erre bármilyen ráhatása vagy szándéka?

Magam is szomorúan nézek most a tabellára, de most még ne temessük a csapatot. Higgyünk, bízzunk és reménykedjünk az utolsó percig. Amíg csak lehet. Én hosszú éveken keresztül kosárlabdáztam, és a sport, a csapatjáték rengeteg mindenre megtanított. Nemcsak kitartásra, győzni és hinni akarásra, hanem arra is, hogy olykor még a legreménytelenebb helyzetekben is megtörténhet az, amit sokszor egyszerűen csak csodának hívunk. Pedig nem csoda az, hanem erőn felüli, összeszorított foggal, minden izmot szakadásig feszítve elért, kétségbeesett erőfeszítésekkel kiizzadt eredmény. Tudom, hogy milyen nehéz most szurkolónak lenni, hiszem magam is elkötelezett szurkoló vagyok, de biztos vagyok benne, hogy nem könnyű a játékosoknak sem. Szeretném hinni, hogy ők is pontosan érzik azt a keserűséget, amely sok drukker szívét átjárja, de talán azt a még mindig meglévő bizodalmat is, ami pedig mindannyiunk lelkében ott van. Hogy lesz ez még jobb is, mert tudjuk, és biztosan ők is tudják, ők is érzik, hogy lehet ez még jobb, hogy kell, hogy jobb legyen. Nekik, nekünk, mindannyiunknak. A Barcelonára mondják, hogy több, mint egy klub. Szerintem ez igaz a DVTK-ra is. És ez már rengeteg alkalommal be is bizonyosodott.

Miben látja a DVTK válságának okait? Mit változtatna, hogy sikeresek legyünk?

A férfi, felnőtt focicsapat jelenleg tényleg az utolsó helyen van, de azért tegyük hozzá, hogy az elmúlt 10 évben az NB1 szűkítése mellett mindig kiharcolta a bentmaradást, míg olyan klubok, mint a Vasas, a Debrecen, a Győr, vagy a Nyíregyháza nincsenek az élvonalban. Persze ez nem mentség, és nem is vigasz, és természetesen mindannyiunkban, bennem is ott van a vágy arra, hogy milyen jó lenne a tabella első felében lennünk. Ugyanakkor egy csapat szereplése, teljesítménye elsősorban nem politikai, és főleg nem várospolitikai döntések eredménye kell, hogy legyen, hanem szigorú szakmai munka eredménye. Én nem vagyok futballedző, így nincs pontos receptem sem arra, hogy kinek, hogy kellene játszania, hogy milyen stratégiákat kellene alkalmazni a pályán. Ez az edzők, a szakmai stáb és a klubvezetés feladata.

Az amigeleken.hu elérte, hogy a mérkőzések napján az 1-es villamos és az 1-es busz útvonalán ingyenes a közlekedés a mérkőzésre kilátogatóknak. Hajlandó lenne arra a város, hogy a szurkolók javaslatai alapján kiterjesszék az ingyenességet a teljes vonalhálózatra?

Engedjék meg, hogy ezt a sikert mi is a magunkénak érezzük, mivel a klubmenedzsment hivatalos javaslatára a Miskolc Holding Zrt. idén is úgy döntött, az MVK Zrt.-vel teljes egyetértésben, hogy ingyenesen lehessen az 1-es villamossal, busszal kimenni a meccsekre. Már az erre vonatkozó előterjesztésnél felmerült az MVK Zrt. részéről, hogy a kedvezményt hogyan lehetne kiterjeszteni, de egyelőre a járványhelyzet keresztül húzta az erre irányuló törekvéseket. Ígérem, hogy újra elő fogjuk venni ezt a kérdést, mihelyst lehetőség adódik rá.

Az előző városvezetés idején folyamatosan konfliktusokról értesültek a szurkolók. Mi volt ennek az oka?

Ezt alighanem az előző városvezetéstől kellene megkérdezni, hiszen pontos választ csak ők tudnának adni a kérdésre. Mi máshogy állunk a csapathoz, máshogy állunk a szurkolókhoz, hiszen a mi ereinkben is piros-fehér vér csorog, mi is elkötelezett szurkolói vagyunk a DVTK-nak, magam is és képviselőtársaim közül sokan minden meccsen ott vagyunk és szívvel-lélekkel buzdítjuk a csapatot. Mi tudjuk mit jelent nekünk, miskolciaknak a DVTK. Nekünk nem kell elmagyarázni mit jelent a „miskolciság”, mit jelent miskolcinak lenni, mit jelent a csapat, mit jelentett a régi stadion, ki az a Veréb György, Tatár György, Salamon József, Oláh Ferenc, vagy éppen Rakaczki Bence.

Rendeződött a viszony? És ha igen, mi kellett hozzá?

A város vezetése és a DVTK menedzsmentje között jelenleg rendszeres és szakmai alapú egyeztetés zajlik az egyes városi sportfejlesztési irányokkal kapcsolatban, és azt is hozzátehetem, hogy megnyugtató légkörben.

Jelenleg a város mennyi pénzt áldoz a DVTK-ra?

Március elején a járványügyi helyzetet megelőzően írtunk alá keretszerződést arról, hogy a város minimálisan 108 millió forinttal támogatja a 2020-as évben a labdarúgócsapat működését. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a nem várt idei pandémiés helyzet ellenére ezt a forrást biztosítani tudjuk.

A kosárlabda csapat - amelyet az előző városvezetés érdemtelenül elhanyagolt – támogatását jelentősen növeltük. A jégkorong pedig továbbra is kiemelt támogatási összeget kap, az idén ez 50 millió forint. 4 milliót a birkózók, 32 millió forintot kapnak a kosaras lányok. Támogatjuk a kajakosokat és a kerekesszékes kosarasokat is.

Hosszú távon az a DVTK-val megfogalmazott közös célunk, hogy a támogatás a DVTK számára történjen és ne az egyes egyesületek felé.

Ezt a pénzt a város rendszeresen és időben fizeti?

Ebben a pandémiás időszakban sajnos nem minden esetben tudtunk idejében fizetni, elsősorban a labdarúgó klub felé.

Hány százalékban tulajdonos jelenleg a város a KFT-ben?

A Miskolc Holding Zrt. és a DSM Kft. képviseli a városi üzletrészeket 48,4 százalékban.

Arról is lehetet hallani egy időben, hogy a többségi tulajdonos nagyobb tulajdonrészt szeretne. Erre lát-e lehetőséget a város? Egyáltalán hajlandó lenne-e csökkenteni a városháza a tulajdonrészét?

Meggyőződésem, hogy egy ekkora klub üzemeltetése nem városi feladat. Szakembereink vizsgálják annak a lehetőségét, hogy inkább a kötelező önkormányzati feladatokra koncentráljunk amellett, hogy a klubban folyó szakmai munkára is rálátásunk legyen.

A város be van vonva a csapatot érintő kérdésekbe?

Ugyanúgy, mint szurkolótársaimnak, nekem is lennének javaslataim a kezdő tizenegyre, ha erre kíváncsi, de ez nem így működik. A klubnak van egy gazdasági vezetése és egy sportszakmai vezetése, a stratégiai döntéseket nekik kell meghozniuk. Ismétlem, egy csapat szereplése, teljesítménye nem politikai, és főleg nem várospolitikai döntések eredménye kell, hogy legyen.

Ki képviseli a megbeszéléseken a városházát?

A Miskolci Önkormányzat gazdasági társasága, a Miskolc Holding Zrt, mint tulajdonos.

Mondhatjuk azt, hogy a klub egy része még a miskolciaké?

Igen, mondhatjuk.

Ha valóban a miskolciaké, akkor hogyan fordulhat elő az Miskolcon, hogy a DVTK szurkolóit képviselő honlapunk, az amigeleken.hu tiltás alatt van a klub részéről, nem vehet részt a sajtótájékoztatókon, nem készíthet riportokat stábtagokkal és játékosokkal sem? Tudott erről a Polgármester úr?

Nem tudtam erről, ezt most hallom Öntől először.

Mit tud tenni ilyen esetben a kisebbségi tulajdonos, hogy ilyen fajta negatív megkülönböztetés ne érhessen egyetlen városi médiumot sem?

Mint mondtam, eddig hozzánk nem érkezett semmilyen jelzés azzal kapcsolatban, hogy bármilyen médium, vagy csoport tiltás alá esne a klubnál. Utánajárok az okoknak, gondolom, hogy volt valami előzménye és a lehetőségeknek is, hogy minél előbb tisztázódhasson a helyzet. Hiszem, hogy a DVTK minden miskolcié, a miskolci emberek csapata, hiszen a szurkolói is miskolci, Miskolc környéki emberek.


Köszönjük a válaszokat!




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

81. tamaskpt |Válasz erre: 77. vebgy
2020-10-24 18:23:20 Piros öves, Őstag
A végén? Szerintem már most is az. Krizáék alatt a kakaskodás legalább valamilyen valós tökszorítást jelentett LT-nek, még ha sokszor kontraproduktív is volt. Most meg csak az érdektelen nihil, ahol a kisebbségi tulajdonos is a többségi bábja.
80. tamaskpt |Válasz erre: 78. vebgy
2020-10-24 18:21:48 Piros öves, Őstag
Az alapján hogy mennyire lesilányodott a jegyzői poszt amióta a polgármesterek a jegyzők közvetlen felettesei (talán 2011-es jogszabály-módosítás), attól óvjon meg az ég minket hogy egyéb városi tisztségviselők is tőlük függjenek.
79. johny* |Válasz erre: 76. samanhegy
2020-10-24 15:03:46 Fekete öves, Veterán
"Mit vártok addig, amíg elmentek szavazni?"

Ez azért van, mert sikeres volt a kemtrél meg az 5G sugarazás, kiegészítve a mikrocsipes oltásokkal. Átprogramozták az embereket. Csak a legnagyobb elmékre nem hatottak ezek az erők, ők át is látnak minden szitán, őket semmivel nem lehet megvezetni.
78. vebgy* |Válasz erre: 52. szombatondelelott
2020-10-24 14:15:58 Fekete öves, Veterán
A városnak nem elsősorban pénzt, hanem - mondjuk - törvényességi felügyelet kéne gyakorolnia a klubnál. Persze nálunk nem a nép választja pl. a városi főügyészt és az önkormányzatnak sincs köze hozzá sajnos. Szívesen venném, ha lenne...
77. vebgy*
2020-10-24 14:12:35 Fekete öves, Veterán
A végén még szarabb lesz ez a felállás, mint a múltkori Krizával....
76. samanhegy
2020-10-24 07:52:45 Piros öves, Őstag
Mit vártok addig, amíg elmentek szavazni? Amíg politikusok kezébe adjátok a hatalmat, akik nem az emberekért, hanem ellenük ténykednek. Akiket dróton rángatnak felsőbb hatalmak, és ott már biztosan nem az emberek egészséges szellemi-fizikai-lelki élete a legfontosabb.
75. vebgy* |Válasz erre: 65. hool-ió
2020-10-24 01:21:38 Fekete öves, Veterán
Ott a pont.
74. tamaskpt |Válasz erre: 73. makaó
2020-10-23 23:34:23 Piros öves, Őstag
Ez egyértelmű. A Loki, bármilyen furcsa is kimondani, jól járt a kieséssel. Sajnos nálunk az ő forgatókönyvük esélytelen.
73. makaó |Válasz erre: 72. tamaskpt
2020-10-23 22:53:49 Barna öves, Fanatikus tag
Lehet, de van pénz és jövőre biztos, hogy az első osztályban fognak játszani és nem tesco gazdaságosan.
72. tamaskpt |Válasz erre: 71. makaó
2020-10-23 22:42:46 Piros öves, Őstag
Ennél csúnyább mezszponzort keresve is nehéz találni :D
Egyébként ha már így Szimával kiesve a képből jobban fekszenek, igazán elcsábíthatták volna a Master Goodot, mint debreceni céget Kisvárdától. Hátha eggyel kevesebb falusi csapatunk lett volna.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...