Banner

Aludtam egyet ...

Szerző: dfcwolf | 2020-11-26 08:00:00

Aludtam egyet. De nem volt elég ahhoz, hogy indulatok nélkül írjak a vasárnapi szerencsétlenkedésről. Kettőt aludtam immár és még most sem tudok higgadtan értékelni, mondjuk nincs is mit. Kezdjük azzal, hogy Világi kitalálta ezt a meccs előtti sajtótájékoztatót helyettesítő steril és semmitmondó belterjes házon belüli riportot az edzővel. Nehogy valaki rákérdezzen olyanra, ami érdekelné a szurkolókat. Ehelyett elolvashatjuk a közhelyparádét, hogy ki kell használni a helyzeteket meg, hogy az ellenfélnek milyen jó játékosai vannak és nagyon készültünk.

Engem már az is meglepett, hogy a több hetes csendet senki nem akarta megszakítani egy bejelentéssel és ez valóban azt mutatja, hogy a klubházban komolyan tudták venni az Újpest elleni győzelmünket. Megnyugodtak és elengedték volna az edzőcsere lehetőségét? Továbbra is meggyőződésem az, hogy minden nap amit Feczkó Tamás vezetésével tölt a csapat, időpocsékolás. Bizakodó voltam, amikor idejött és elhittem azt, hogy építkezni tudunk vele. Míg azt tudta hozni, hogy pontokat szereztünk és bennmaradtunk, innen azonban nem tudott továbblépni a csapat vele és már nem is fog tudni. Nem a személyével van a bajom, de úgy érzem, elveszítette az öltözőt és nem tudja már tűzbe hozni a játékosokat.

Félreértés ne essék, nem tudom ki lenne jó helyette. Az lenne jó, ha valóban és igazán lenne végre egy koncepció a klubnál, ami mentén edzőt választanak. Lenne egy stílus, amit minden áron követni akarunk és ehhez igazolunk edzőt, játékost. Nem pedig kapkodunk és egy évig magyar, aztán egy évig német, spanyol és újra magyar edzőt választunk. Nem kell ehhez olyan óriási futballtudással rendelkezni szerintem és valljuk be, a klubházban nem is rendelkeznek ezzel. Az meg, hogy az utánpótlás képzésünket is ehhez igazítjuk, már csak hab lenne a tortán.

Szóval igen, ideje lenne Sántha Gergelynek szedni a sátorfáját és elhagynia a klubot az alkalmatlan embereivel együtt. Az, hogy tíz éve az első osztályban vegetálunk, nem eredmény. A szurkolóknak nem az. Ez csak nekik eredmény, hiszen tíz éve pontosan érkezik a klubtól a fizetésük, viszont nagyon kevés örömet szereztek nekünk. Ezzel szemben mérhetetlen károkat okoztak a klubnak. Ezt ők még nem akarják belátni, mert a saját pecsenyéjük sütögetése közben a felszálló füst eltakarja a tömegeket, akik elfordultak a csapattól. Egyszer majd számot kell adniuk és akkor fog kiderülni, hogy rosszul gondolták a saját szerepüket. El kellene innen takarodniuk.

A tulajunk zokon veszi a sok kritikát, azon viszont nem gondolkodik, mi lehet ezeknek a kiváltó oka. Persze, megtalálja ő is a táboron belül a manipulálható embereket, akik unásig nyomják a propagandát cserébe azért, hogy fontosnak és hangadónak gondolhassák magukat. Ez viszont soha nem működött. Az igazság akkor is utat fog törni magának. Az igazság pedig az, hogy nem foglalkozik a Diósgyőrrel, mert ha foglalkozna, akkor őt is bántaná az, hogy szinte az egész NB-I. a lábát törli belénk és évek óta csak szánnak minket a vergődésünk miatt. De nem érdekli. Valami más érdekli.

Bántaná őt is az a szégyenteljes alárendelt szerep, amit vasárnap délután Fehérváron szabott ránk az ellenfél. Mert minket szurkolókat ez nagyon bánt! Ő és a semmire sem jó emberei el sem tudják képzelni, mennyire. Rossz volt nézni, amit a pályán mutattunk és az egyetlen pozitívum az egészben az, hogy zártkapus meccs volt, így senki nem áldozott pénzt erre a szarra.

A meccs után egy szurkolótársunk azt írta kommentben, hogy vegyék le a mez hátuljáról a sálat tartó alakot. Teljesen egyetértek vele. Én is azt gondolom, hogy vegyétek le a szurkoló sziluettjét a mezről! Ami a klubnál megy, ahhoz a szurkolók nem adják és nem is adhatják a nevüket. Súlyosan visszaélnek a nevünkkel, szép lassan elveszítjük azt tiszteletet, amit az ellenfeleink szurkolóinál évtizedek alatt kivívtunk. Ezt nem hagyhatjuk! Ez nem a mi játékunk. Ez a klub nem szurkolóbarát! Mi ebben nem akarunk részt venni!


VEGYÉTEK LE A SZURKOLÓKAT A MEZEKRŐL!



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

65. johny* |Válasz erre: 64. magyar-hazafi
2020-11-26 22:22:30 Fekete öves, Veterán
Leisztingerről semmi?
2020-11-26 21:43:40 Barna öves, Tag
Tetszik ez az írás ! Gratulalok hozzá !
Regen voltam itt, de olvasgattam mindig.
Semmi nem valtozott csak kaptunk ajandekba egy 3-0-t. Ettől mindenki éli szépen a vilagat, s varja a következő havi fizut !

Az az igazsag, hogy a dvtk.eu -t , s a cenzuazott nyilatkozatok nalam vmilyen szintű Szaharan tuli szinten ütöttek meg ?.... Mire gondolok : az évek óta itt "semmirekellesből" jól ékő kommunikaciós igazgatocskak leirjak, hogyan kell egy vereseg utan is pozitivan nyilatkozni. Egy rettento gyenge idegenbeli meccs után pl: Fradi 0-3 tol kezdodoen : 0-3; 0-3; 0-4; 2-4 ; 1-3; 1-2; 0-1 ; 0-3 = 7 meccs 0 gy 0 d 0 v 4-23 -as golarany hogyan kell egy videot ugy megfogalmazni, mintha csak mm-ken mult volna egy vereseg.
Ilyen esermenysor kapcsán minden normalis klub kibaxa az edzot , szakmai igazgatot.
De itt nem ez van.
A 7. meccsre is ugyazzal a xar taktikaval allunk fel 0-0 nal csaljuk a futball-t , 0-1; 0-2 nel van ebredes, a vege sima vereseg.
No comment !

Továbbá :
I, Miután Santha -nak jol beolvastak az ultrak, ugyanugy belexar mindenbe,mint eddig tette
Panzio ügy : 2019 ben tudta mar, hogy palyazni kell
https://borsodihir.hu/helyben-jaro/2020/10/allami-penzbol-epithetnek-panziot-a-miskolci-sportvezerek
Jó dolog ez a paholyosdi , illetve DEutsch Kokain Tamassal egy tarsasagba forgolodni, mint nagy spoertegyesulet vezetojekent Tokaj-hegyaljara tervezni
Érdekes ! - csak 2020 vegen jelentik be, hogy mekkora buli lesz Tokajban
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/indul-a-150-milliard-forintos-fejlesztes-a-zempleni-es-a-tokaji-tersegben-4746136/

.. szoval megvolt hogy tavaly is Santha mester szeme merre figyelt
Ivesen belxart, hogy az 4.helyen allo csapat 10.lesz vagy 3.

II. Benczes
Rola semmit nem tudok mondani. Mert egy 0.
Azt hogy Farkas M és Zsigat kölcsönadjuk a bajnoksagba nb2-be ezzel a szöveggel : " Farkas Marcell és Zsiga Máté is pályára léphet a Merkantil Bank Ligában, ha az adott hétvégén nem kap szerepet, vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban " - ennyi a szakmai multja

III .Fogarasi - a tirpak megye1 es rem ment Split-be
Minek ?!
Kikapcsolodnia akoronavirus kozepette
Az Akademia Mo . legalacsonyabb szintu nevelde, ahhoz foglalhato nincsen Europaban szerintem. Farkas + Zsiga
Ezek szerintem egyutt nem jatszottak 60 percet összesen az nb1-ben
Farkas M 2001.02.01 ; Zsiga 2000.06.13.
Csak összehasonlotaskent Haaland 2000.07.21. - Szoboszlai 2000.10.25.
Maradona 15 évesen vegigjatszott elsoosztalyu meccseket

IV. Szabo Tamas - ő is irtozatosan a bögyömben van a 2014.es tevekenysege ota
Most mit csinal amugy 2-3 éve ?
A Felvideki akademiat épitette - Kassarol meg egy madarszar vagy Korbely szintu ember sem erkezett ide
Augusztusban állitolag "főtitkar volt " http://www.amigeleken.hu/hirek/ultrak-a-multicsarnokban-2020-08-03
Ez olyan mint a partnal 1980 ? Csak lovetta van, meg ny.-alni kell vkinek...

De erdekes egy leny ez a Szabo -ime egy kviz, hol van.. hol nincs
a, 2020.11.19 Lanyok a multicsarnokban
http://dvtk.eu/21041-Az_Aluinvent_DVTK_csapata_latogatta_meg_az_epulo_Multicsarnokot-cikk-kosarlabda
Itt baloldalt ott feszit, persze a klub sport-ruhazataban.
b.
Ahogy lejjebb gorgetjuk a 2 kepet... hipp-hopp már el is tunt .... LOL x1000
Biztos lejart a "főtitkar ur" munkaideje...
Ő vegül is volt mar ott, a foto megvan, irany haza

Na ez a baj, hogy a mostani DVTK -rol ez jut szembe
Meg anno a SzEVIEP is kéeps volt Salloi Pistival 0 pénzből középcsapatot csinalni, meg a sok szerencs-lovag is ennel több örömet okozott a szuroloknak.
Mint ezek . Na de ez van.

Wass Albert szavai:
" Törvény és rend nélkül nincs emberi világ. "

" Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik. "

"Legyetek egy szándék, egy közös akarat, egy közös cselekedet, akárcsak a régi időkben. Mert amiképpen ti cselekedtek egymással, azonképpen cselekszik az Úr is tiveletek. "

"Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. "

"Jobb, ha nem hiszek Istenben, mint ha elhiszem, hogy az Ő akaratából történik minden. "

" Ha elszáll majd a legutolsó álom,
amelyben hittünk még egy kis nyarat,
s a napsugár is messze költözött:
reménytelen, nagy hómezők fölött
nekünk mi marad? "
63. dfcwolf |Válasz erre: 61. makaó
2020-11-26 20:39:14 Fekete öves, Őstag
Köszi. Elkeserítő az egész. Várjunk tovább a csodára.
62. dfcwolf |Válasz erre: 60. betyarok
2020-11-26 20:36:52 Fekete öves, Őstag
Csak, hogy helyre tegyük a dolgokat. Ezt az oldalt egy hónapban többen látogatják, mintha minden hazai meccsünkön teltház lenne... Szóval nem ismerek ennél nagyobb diósgyőri csoportot...
61. makaó |Válasz erre: 35. dfcwolf
2020-11-26 20:20:23 Barna öves, Fanatikus tag
Nagyon jól leírtad. Ennyit az összefogásról.
Ott a mezen én sem vagyok.
60. betyarok |Válasz erre: 48. objektiv
2020-11-26 20:06:24 Fekete öves, Őstag
Ezt nagyon jól megfogalmaztad: még az elvtelenségben is több kohézió tud lenni ha a pénzről van szó, mint magában egy magasztos eszmeiségben.
Őket a pènz tartja egysègben, minket a Diósgyőr szeretete, de ez más termèszetű és ebben van erősségünk és gyengeségünk is. Létszámban sokkal többen vagyunk, de sokféleképp gondolkodunk, pl erről a mezről is, viszont egy szenvedélyes tömeg is képes nagy dolgokra egy adott pillanatban.
Ezt a honlapot sem olvassa minden Diósgyőr szurkoló, tehát nem jut el mindenkihez. Minden tiszteletem azoké, akik tenni akarnak, de be kell látniuk, hogy ezt nem mindenki veszi föl.
A helyzetről az a véleményem, hogy míg törvényesen nagyon jól élnek a DVTK- ból, megfoghatatlanok sajnos.
59. zorba*
2020-11-26 19:58:56 Fekete öves, Veterán
Szerintem Miskolc vàros a tulajdoni hányadàt àt fogja jàtszani LT-nek. LT meg - amikor minden ingatlan beruházás elkészült - kirakja a DVTK-t a piacra.

Neki jó az elégedetlenség, hàtha emiatt a hatalom lehetséges vevőt irànyít ide. Nem akar ő semmit csak még több pénzt. A "tàrsadalmi szerepvállalás" csak kamu és parasztvakítàs.
58. sadab1*
2020-11-26 19:31:47 Fekete öves, Veterán
Akármi történik a sziluettet a mezről sosem vennék le és azt mondom jól van ez így, mert nagyon egyedi a mezünk /ha Benczésé az ötlet, legalább volt neki egy jó/! Inkább azt kell zengeni folyamatosan, h ez a klubvezetés és néhány játékos is félreértelmezi vagy nem is érdekli ez a dolog, h mit is jelent, hiába játszik ennek égisze alatt! Na ezt kell addig folyamatosan, minden fórumon hangoztatni, h a klubvezetés, stb., akikre tényleg nem jellemző ennek a logonak helyes értelmezése és az azért való megfelelő cselekvés, NEM ÉRDEMESEK ERRE A TITULUSRA, nem érdemesek a szurkerek támogatására, hiába viseli vagy "dolgozik" most a jelen érában a klubnál!
Az viszont, h a szurkolók összessége a 12. játékos, örök érvényű Diósgyőrben, ehhez a klubvezetésnek és a játékosnak nem sok köze van, maximum tényleg így éli meg vagy tesz érte illetve nem! De ezeket nekünk kell hangoztatni, mikor, ki érdemes arra, h tényleg azt megérdemlően hordja vagy csak abba izzad bele illetve a vezetőségnek csak egy természetes dolog ez vagy nem. Ez időszakos dolog lesz mindenkor!
2020-11-26 18:58:57 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Közben egy kis off: Gulácsi Peti éves válogatott prémiumát 25 millió Ft-ot ajánlott fel Zsombi gyógyulásáért. Ez Igen! Nemcsak remek kapus, igazi EMBER is!
56. Csabasi
2020-11-26 18:26:40 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Na ezt tették tönkre!

https://m.youtube.com/watch?v=3C-pBTZ83nY

Még jó hogy ott voltam, talán sosem lesz ilyen mégegyszer.

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...