Banner

Aludtam egyet ...

Szerző: dfcwolf | 2020-11-26 08:00:00

Aludtam egyet. De nem volt elég ahhoz, hogy indulatok nélkül írjak a vasárnapi szerencsétlenkedésről. Kettőt aludtam immár és még most sem tudok higgadtan értékelni, mondjuk nincs is mit. Kezdjük azzal, hogy Világi kitalálta ezt a meccs előtti sajtótájékoztatót helyettesítő steril és semmitmondó belterjes házon belüli riportot az edzővel. Nehogy valaki rákérdezzen olyanra, ami érdekelné a szurkolókat. Ehelyett elolvashatjuk a közhelyparádét, hogy ki kell használni a helyzeteket meg, hogy az ellenfélnek milyen jó játékosai vannak és nagyon készültünk.

Engem már az is meglepett, hogy a több hetes csendet senki nem akarta megszakítani egy bejelentéssel és ez valóban azt mutatja, hogy a klubházban komolyan tudták venni az Újpest elleni győzelmünket. Megnyugodtak és elengedték volna az edzőcsere lehetőségét? Továbbra is meggyőződésem az, hogy minden nap amit Feczkó Tamás vezetésével tölt a csapat, időpocsékolás. Bizakodó voltam, amikor idejött és elhittem azt, hogy építkezni tudunk vele. Míg azt tudta hozni, hogy pontokat szereztünk és bennmaradtunk, innen azonban nem tudott továbblépni a csapat vele és már nem is fog tudni. Nem a személyével van a bajom, de úgy érzem, elveszítette az öltözőt és nem tudja már tűzbe hozni a játékosokat.

Félreértés ne essék, nem tudom ki lenne jó helyette. Az lenne jó, ha valóban és igazán lenne végre egy koncepció a klubnál, ami mentén edzőt választanak. Lenne egy stílus, amit minden áron követni akarunk és ehhez igazolunk edzőt, játékost. Nem pedig kapkodunk és egy évig magyar, aztán egy évig német, spanyol és újra magyar edzőt választunk. Nem kell ehhez olyan óriási futballtudással rendelkezni szerintem és valljuk be, a klubházban nem is rendelkeznek ezzel. Az meg, hogy az utánpótlás képzésünket is ehhez igazítjuk, már csak hab lenne a tortán.

Szóval igen, ideje lenne Sántha Gergelynek szedni a sátorfáját és elhagynia a klubot az alkalmatlan embereivel együtt. Az, hogy tíz éve az első osztályban vegetálunk, nem eredmény. A szurkolóknak nem az. Ez csak nekik eredmény, hiszen tíz éve pontosan érkezik a klubtól a fizetésük, viszont nagyon kevés örömet szereztek nekünk. Ezzel szemben mérhetetlen károkat okoztak a klubnak. Ezt ők még nem akarják belátni, mert a saját pecsenyéjük sütögetése közben a felszálló füst eltakarja a tömegeket, akik elfordultak a csapattól. Egyszer majd számot kell adniuk és akkor fog kiderülni, hogy rosszul gondolták a saját szerepüket. El kellene innen takarodniuk.

A tulajunk zokon veszi a sok kritikát, azon viszont nem gondolkodik, mi lehet ezeknek a kiváltó oka. Persze, megtalálja ő is a táboron belül a manipulálható embereket, akik unásig nyomják a propagandát cserébe azért, hogy fontosnak és hangadónak gondolhassák magukat. Ez viszont soha nem működött. Az igazság akkor is utat fog törni magának. Az igazság pedig az, hogy nem foglalkozik a Diósgyőrrel, mert ha foglalkozna, akkor őt is bántaná az, hogy szinte az egész NB-I. a lábát törli belénk és évek óta csak szánnak minket a vergődésünk miatt. De nem érdekli. Valami más érdekli.

Bántaná őt is az a szégyenteljes alárendelt szerep, amit vasárnap délután Fehérváron szabott ránk az ellenfél. Mert minket szurkolókat ez nagyon bánt! Ő és a semmire sem jó emberei el sem tudják képzelni, mennyire. Rossz volt nézni, amit a pályán mutattunk és az egyetlen pozitívum az egészben az, hogy zártkapus meccs volt, így senki nem áldozott pénzt erre a szarra.

A meccs után egy szurkolótársunk azt írta kommentben, hogy vegyék le a mez hátuljáról a sálat tartó alakot. Teljesen egyetértek vele. Én is azt gondolom, hogy vegyétek le a szurkoló sziluettjét a mezről! Ami a klubnál megy, ahhoz a szurkolók nem adják és nem is adhatják a nevüket. Súlyosan visszaélnek a nevünkkel, szép lassan elveszítjük azt tiszteletet, amit az ellenfeleink szurkolóinál évtizedek alatt kivívtunk. Ezt nem hagyhatjuk! Ez nem a mi játékunk. Ez a klub nem szurkolóbarát! Mi ebben nem akarunk részt venni!


VEGYÉTEK LE A SZURKOLÓKAT A MEZEKRŐL!



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

75. zorba* |Válasz erre: 74. zorba
2020-11-28 08:29:38 Fekete öves, Veterán
És igen, a név vàlasztàs sem véletlen!

Nagyon sok jót jelez előre a DVTK-nak!

A "CR" ugyanis Cristiano Ronaldo-t takarja, aki egyes pletykák szerint beszàll a diósgyőri futballba!!! :-)
74. zorba*
2020-11-28 08:24:28 Fekete öves, Veterán
Az élet màr meg is oldotta magàt. Íme a megoldás:

A DVTK mezén a szurkolót jelképező piktogram helyére kerüljön fel a CR-FACILITIES Vagyongazdálkodó Zrt. neve!

Ez most LT-t úgyis jobban foglalkoztatja, mint a DVTK szurkolók elégedettsége.
73. zorba* |Válasz erre: 72. vebgy
2020-11-28 08:06:25 Fekete öves, Veterán
Annyit emlegetted màr a dél- amerikai "megoldás"-t, hogy lassan meg kellene romantikàból alapítanod a miskolci Fényes Ösvényt és bevenni magadat a Bükkbe. :-)
72. vebgy* |Válasz erre: 71. cortina
2020-11-27 23:20:59 Fekete öves, Veterán
Csak dél-amerikai megoldások kellenek ide...
71. cortina
2020-11-27 22:04:53 Fehér öves, Újonc
Amíg ezt a vörösbárót és díszes csapatát központilag etetik, és milliárdnyi közpénz megy át a magánvagyonába, addig ez nem fog eltakarodni innen. Tehát továbbra is nézhetjük ezt a szart...
70. Krapulax |Válasz erre: 59. zorba
2020-11-27 09:48:48 Piros öves, Őstag
Ez a hozzászólás nagyon tömören és jól összefoglalt mindent.
A város szarért-húgyért eladja a tulajdonrészét Leisztingernek.
Ő még egy darabig szépen becsorgatja a TAO-pénzeket, amik szépen hizlalják a Borsodsport Invest ingatlanvagyonát.
A stadion az államé, ahhoz nincs közünk.
Már a brandet is eladták valami svájci cégnek, a f@x se tudja, milyen a háttere.
Aztán ha majd a tulaj úgy dönt, hogy elég volt és bedönti az egészet, akkor nekünk nem marad más, csak néhány szar NBII-es focista játékjoga.
69. toki* |Válasz erre: 57. csakadiosgyor
2020-11-27 09:34:40 Fekete öves, Veterán
Ezt nevezem!
68. betyarok |Válasz erre: 62. dfcwolf
2020-11-27 09:26:42 Fekete öves, Őstag
Ennek örülök! Igy már jobban érthető elkeseredésed, hogy nincs összefogás. Másrészt viszont elég pontos és egyértelmű a kép, hisz' a hozzászólók véleménye olvasható, s a nem hozzászólóké is vélemény.
67. pinta |Válasz erre: 65. johny
2020-11-27 00:05:32 Lila öves, Tag
Pedig most nagyon aktuális! Lásd BKV busztender ;)
2020-11-26 23:12:31 Barna öves, Tag
65:
Feczkot is kihagytam.
Megalszik a szájában a tej. Nekem lerí arrol a paliról, hogy minden nap ajandek , amit a DVTK Toyotaban feszithet.
Ha mond valamit, akkor sem mond semmit.

Na de altalanossagban 1987ota amiota a focit nezem, s DVTK meccsekre jarok : a gyaszhuszar magyar edzokkel az a baj, hogy kibaxottul nem ertenek ahhoz amit csinalnak.
.. Nem veletlen, hogy pl: Kaszinos Gyuri ha megjelenik az nb1ben kielemzett taktikaval, normalis rendben jatszatva kenterbe veri az edzotarsait.
AZ SEM VÉLETLEN, hogy 1987 ota a magyar valogatott Bernd Storck-kal jutott ki vilagversenyre, - majd most még egy joval nehezebb agon Rossi-val.
S a valaha volt EL/BL szereples messze legnehezebb agan - Celtic, Zagrab - szinten kulfoldivel, Rebrovval.
Faxrajzolo mester az összes , igazi kokler
Nem veletlen Erwin Koman-t is kiturtak, s még 10 évig el-puposkodtak a xar magyar MLSZ-ben ez a sok pixafust magyar edzo, szakmai igazgato. De legalabb Csanyi rajott, hogy kokler az összes
A fiatalok is azert nem fejlodnek itthon - nem veletlen, hogy a valogatott nagyresze tizeneseves koratol kint jatszik - , mert a Dobos fele erobik orakat veszik, illetve Zsivoczky 1 ev/1 klub + megye 1 tirpak mester Fogarasi egyengeti oket.
Nalam Salloi Pisti, Hajnal, meg Kovacs Zoli + a Paks menedzsmentje ( s ? talan Toth Laca ), aki ért hozzá amit csinal.
A többi lepkefing
De Horvath Feri + Vereb Gyuri nyilatkozatain legalabb mindig rohogok :))))))

Leisztinger ?
Nekem 2010-2014 + Dudas,Kovacs Z, Szivics - nagyon jo emlekek
2014 utan elmehetne a menedzsmentjevel sirasonak. A koronavirus miatt biztosan megtalalna a szamitasait ebben a business-ben is.!
LT - Mert a boon.hu-n lévő áporodott nyilatkozataival + vetitesevel , hogy atbaxxak jatssza itt a h..yet ? meg mennyi pénzt beletett a DVTK-ba
Igen.
De mellette kb 10x annyit kivett mezogazdasai tendereken. Vmiert a narancsosok meghagytak a voros baro-t
Bar azt sem ertem , miért kell már neki is nyiltan lehajolnia a baloldali korokhoz kis aproert
pl:
belvarosi ingatlanozas
https://24.hu/kozelet/2019/04/09/tutto-kata-leisztinger-tamas-belvaros-ingatlan/
buszos tender
https://168ora.hu/itthon/bkv-leisztinger-tamas-busztender-tutto-kata-195313
https://index.hu/gazdasag/2020/11/18/leisztinger_tamas_bkv_buszberles/
Bizotosan szuksege van ezekre... a 80milliard-bol nem jut gyerektartasra Tutto Katanak vagy ha hetvegen jonnek a gyerekek, kell teliszalamis zsomlere....
Saszlinszki mellé elvihetné a szépremenyu Santha-t is .
Buszokat menedzselni!
Azok legalabb nem szidnak , mint a bokrot .
De Szabo T főtitkar urat , Feczko, Vilagtalan elvtársat és Benczes-t, Fogarasi-t is szivesen latnam vmelyik BKV kelenfoldi garazsaban - barmilyen szerepkorben, ami illik hozzajuk !!!
Tajty -val egyetemben a Kelen SC-nel pl.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...