Banner

Vattába csomagolva - a magyarnemzet.hu interjúja

Szerző: objektív | 2019-04-07 09:37:00

A magyarnemzet.hu interjút készített Bódog Tamással, aki a beszélgetés egy részében beszélt diósgyőri munkájáról is.


– Hogy tekint a Miskolcon eltöltött egy évre? Sikerként vagy kudarcként?
– Sokkal inkább az előbbi. 2017 tavaszán kieső helyen vettem át a csapatot, a többség már elkönyvelte a DVTK ­kiesését, én azonban biztos voltam benne, hogy tudok segíteni. Tavasszal a harmadik legtöbb pontot szereztük, és simán benn is maradtunk.



– Miért maradt el a jó folytatás?
– Az ősz még jól alakult, ám tavasszal volt egy hónap, amely valóban rosszul sült el. Úgy éreztem, a vezetők sem tudták pontosan, hogy mit akarnak. Persze szerették volna, ha minél jobban szerepelünk, ugyanakkor az is elvárás volt, hogy az úgynevezett fiatalszabályból minél több bevételre tegyünk szert. Ezzel én is egyetértettem, csak éppen az a szabály is valahol az egészséges konkurencia kialakulását hátráltatta. A fiatalok nem feltétlenül voltak azon a szinten, hogy az NB I-ben szerepeljenek, s ha valaki megmondta nekik a véleményét, akkor hajlamosak voltak megsértődni. A magyar játékosok kissé vattába vannak csomagolva. Ám a legfőbb gondot mégis a hazai pálya hiánya jelentette. Azért mentem Diósgyőrbe, mert tudtam, hogy ott a szurkolók nagyon szeretik a futballt. A sors iróniája, hogy azon a héten avatták fel a stadiont, amikor engem kirúgtak. Összességében ma már mégis sokkal inkább a szépre emlékezem.



– Az imént arra utalt, hogy túl voltak értékelve a játékosai. Ez általános a magyar futballban?
– Nemcsak a játékosok, mondhatom, én is túl voltam fizetve. Az állam támogatásával néhány év alatt rendkívüli mértékben javultak a feltételek a magyar labdarúgásban. Nincs is ezzel baj, de szükség van az eredményekre. A 2016-os Európa-bajnokság, a Vidi szereplése az Európa-ligában biztató jel, ezeket a sikereket kell általánosítani. Én azt látom gondnak, hogy a fiatalok nem eléggé motiváltak. Mégpedig azért, mert nem hajtja őket a vágy, hogy külföldre igazoljanak, hiszen otthon is nagyon jól keresnek.


Olvasd el a teljes cikket>>>


forrás: magyarnemzet.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 > 

32. Sprinter89 |Válasz erre: 29. elzett
2019-04-07 19:39:37 Lila öves, Tag
Mire gondolsz?

A nyilatkozataiból egyértelmű, hogy a fizikai oldal az, ahonnan szerinte a siker elérhető.
( miközben ez távolról sem így van )
Neki nem az lett volna a feladata, hogy minden játékosábol gladiátort csináljon, hanem az, hogy a rendelkezésére álló keretnek kitaláljon egy megfelelő taktikát.
Az ő “szaktudása” alapján- ha a Neymar a csapatában lenne, rápakolt volna 15 kg izmot.

Illetve mondj még egyetlen olyan edzőt ( a világon! ) aki úgy ki van pattintva mint ő. Nincs

Azzal nincs baj hogy ő heti 4x jár a terembe, de vegye már észre hogy a focit nem erőből játsszák...
31. fekete-peter |Válasz erre: 27. Sprinter89
2019-04-07 19:35:24 Barna öves, Tag
A te mbappéd és di máriád is jobb fizikumú, mint az nb1-es mezőny jó része...
30. sadab1* |Válasz erre: 27. Sprinter89
2019-04-07 19:25:39 Fekete öves, Veterán
Jobbat, jobbat....!!!!!
29. elzett |Válasz erre: 27. Sprinter89
2019-04-07 19:18:58 Piros öves, Őstag
fú baszod, ez a 2-es pont nagyon izzadságszagúra sikeredett...
28. Atesz
2019-04-07 19:14:24 Lila öves, Tag
Ja és Sántha mester, ha a xxxxxxxx xxxxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxx, akkor most elindulnál békaügetésben B.Tamáshoz Németországba - magad mellé veheted szabótomikát + benzés mikit is - , hogy valahogyan elnézést kérj Tőle és valahogyan megpróbáld visszacsábítani, mert ez az egyetlen esélyünk a bentmaradásra!
Persze tudom hogy erre is képtelen és alkalmatlan vagy, mint annyi minden másra az életedben!!!

Moderálva: 2019-04-07 19:15:45

2019-04-07 19:11:48 Lila öves, Tag
Bódog nem egy okos ember

1. Ahonnan etetnek—- oda nem szarunk

2. Látszik rajta hogy ki van gyúrva. Túl sok jelentőséget tulajdonít a fizikai résznek. Pedig 2019 ben a foci nem csak erről szól!

Di Maria
Mbappé
Robinho
Neymar
Stb.
Mind káka belü pálcika emberek.

3. Volt lehetősége—- nem ēlt vele. Akkor utólag mit magyaráz??

Olyan mint a Wéber Gyuri.
Kurva okos. Marhára tudja mit kéne csinálni.
Azt valahogy mégse kell senkinek, és eredményt se produkál...
26. Atesz
2019-04-07 19:07:48 Lila öves, Tag
Tisztelt Sántha életművész professzor "úr"!
A tegnapi meccs után mit mondanak azok az ingyenélő "szakértő" barátaid - megjegyzem embert tolláról, embert barátjáról - , akik Tamás idején azt állították hogy ez a játékoskeret többre képes??? Nem kéne az életben egyszer tükörbe nézned és azt mondanod a tulajnak, hogy T.Tamás, ez a zakó túl nagy nekem, nem értek hozzá (ehhez sem ...)... Emelt fővel már nem fogsz tudni távozni, mivel gerinctelen, jellemtelen módon elzavartad azt az egy embert, aki az előző 5 évben megpróbált ebből a posványból kiemelkedni, de te ezt sem hagytad.
Ennél nagyobb öröm életedben ne érjen!!!
2019-04-07 18:46:58 Barna öves, Tag
Tré keret? Ha Fernando ért hozzá, ezt neki is látni kellett.
Akkor miért vállalta el?

Nem mellesleg lehet tré a keret, ha látni a lelkesedést, a meg nem alkuvást...
A tegnapi ténfergést nem nézte volna el egy korábbi edző sem.

Nem Fernando-t bántom, emberileg nagyon szimpatikus.

Mindenki jobban járna, ha a szurkolók közül 11 lelkes embert választanak ki a meccsnapon és ők állnak ki. Jobb meccseket játszanának. Legalább azért nem érezném a kiadott 3000 ft-omért becsapva magam.

Szégyellje magát mindenki, akinek lett volna/lenne lehetősége tenni valamit a Diósgyőrért, értünk, szurkolóként, de nem teszi.
24. sadab1*
2019-04-07 18:43:16 Fekete öves, Veterán
Így gondolom Én is!
Sok-sok év után Bódognál lehetett felfedezni vmi előre lépést, ráadásul szar kerettel! Sokaknak semmi se jó, akkor nézzük kit írnak, h hú de fasza edző volt!? Nem volt ilyen hosszú ideje!
Ezért kellett volna bizalmat szavazni neki! A M2ben csak lenne olyan keret aki felvállalná azt a féle focit! Persze ha ez senkinek sem érdeke, akkor ne károgjon itt mindenre, mert akkor ez a szar marad évtizedekig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
23. Csubakka |Válasz erre: 21. sadab1
2019-04-07 18:38:55 Lila öves, Tag
Ezzel semmit. Akkor Szivicsnek volt az egyik legjobb kerete, mégis csak az 5. helyre futotta. Látszik azóta is micsoda világraszóló eredményeket ér el. Ja nem.

 < 1 2 34 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...