Banner

Változásokra van szükség!

Szerző: objektív | 2016-12-09 11:31:00

Az elmúlt időszakban több alkalommal is a klubunkat érintő, legalábbis vitatható ítéleteket hozott az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. Erről beszélgettünk csütörtökön délelőtt Szabó Tamás ügyvezetővel.

- Az utóbbi időben szinte nem volt olyan Fegyelmi Bizottsági ülés, amelyen ne kaptak volna valamilyen büntetést klubunk játékosai, edzői, munkatársai vagy maga a klub…

- Sajnos ez így igaz, bár az eseteket két csoportra lehet és kell is osztanunk. Vannak a nyilvánvalóan jogos, mindenki által elfogadhatónak tartott büntetések, és vannak az erősen szubjektív megítélésű esetek, ahol a Fegyelmi Bizottság saját hatáskörben mérlegel és ennek az eredményeként mondja ki az ítéletét. Ezzel a második kategóriával véleményem szerint óriási gondok vannak, mind magával a döntéselőkészítés és a döntéshozatal folyamatával, mind pedig magukkal a döntésekkel.

- Mik ezek a problémák és mit lehet tenni annak(47) érdekében, hogy változzon a rendszer?

- Kezdjük mindjárt ott, hogy a Fegyelmi Bizottság több más információ mellett elsősorban a mérkőzés ellenőrének az írásbeli jelentése, illetve annak esetleges szóbeli kiegészítése alapján hozza meg a döntését. Egyáltalán nem mellékes tehát az ellenőr személye. Itt már komoly gondok adódnak, ugyanis véleményem és tapasztalatom szerint a mérkőzés ellenőrök kiválasztása nem minden esetben csak a szakmai és erkölcsi alkalmasság alapján történik, hanem sokszor „egyéb” szempontok alapján. Ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg nem fordulhatna elő, hogy például a futballberkekben csak „népligeti szatír”-ként ismert korábbi játékos ellenőr lehet, és a DVTK mérkőzéseiről ír jelentést, amit abszolút bizonyító erejű és megfellebbezhetetlen igazságtartalmú dokumentumnak fogadnak el a fegyelmi bizottságnál. Az, hogy sokszor nem a szakmaiság a fő kiválasztási kritérium az ellenőrök esetében azt eredményezi, hogy csak azt hallják és látják meg, amit szeretnének, és mint a legutóbbi esetek is mutatják, akár a klubszimpátia is erősen torzítja érzékszerveik élességét.

- Arra az esetre gondol, amiért a DVTK szurkolóit „döbbenetes, alpári és tiszteletlen magatartás”-sal bélyegezték meg és kiemelten magas pénzbüntetéssel és szektorbezárással büntették a klubunkat, míg a mostani hétvégén egy teljesen hasonló esetért egy másik csapat semmilyen büntetést, figyelmeztetést sem kapott?

- Nagyon sok hasonló eset történt már, de ez a mostani mindennél jobban rávilágít arra, hogy bármennyire is ez az MLSZ elnökségének a szándéka, a végrehajtás szintjén továbbra sem egyenlő mércével mérik az egyes csapatokat. Ez egy nagyon szomorú és egyben felháborító helyzet, amely ellen sürgősen fel kell lépni, mert különben az egész sportág erkölcsi eróziójához vezet.

- Mi(15) a véleménye a Fegyelmi Bizottság működéséről, döntéseiről?

- Sajnos azt kell mondanom, hogy hasonló, mint az ellenőrök tevékenységéről. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy minden esetben megfelelő, a független és a kialakított sztenderdekhez alkalmazkodó döntéshozatalra képes, klubszimpátiától független emberek az FB tagjai, de ez tökéletesen nyomon követhető abból, hogy teljesen hasonló tényállásokból teljesen eltérő következtetésre és büntetési tételekre jutnak, illetve maga a bizonyítási folyamat sem következetes. Amikor például első fokon az akkori trénerünket fél év eltiltással sújtották azért(22), mert a bajnokság eredményének befolyásolhatóságára tett célzást, nagyon hasonló esetben néhány hete egy másik csapat vezetőedzője lényegesen kisebb büntetéssel „megúszta” az ügyet. De hogy más példát is mondjak, az is teljesen véletlenszerű, hogy utólag mely esetben veszi figyelembe a Fegyelmi Bizottság a mérkőzés videó felvételét és mikor nem.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. toki*
2016-12-10 09:02:30 Fekete öves, Veterán
Nem volt ez rossz húzás kivételesen Szabó Tomitól, hogy végre kiállt a csapat mellett! Ezt mindig így kéne!
5. dudik-attila |Válasz erre: 2. objektiv
2016-12-09 20:29:48 Piros öves, Őstag
Azért az NB2-vel már annyi lenne nekünk...
2016-12-09 20:28:36 Piros öves, Őstag
Ez a riport, azzal, hogy nyíltan bírálják a döntéshozókat, azt is jelenti, hogy az egyesület sem hagyja szó nélkül, ahogy velünk bánnak. Ha úgy lenne, mint ahogyan többen írják, hogy a csapatoknak "be kell fogni a szájukat", merthogy az emeleszből élnek, akkor ez a riport nem jött volna létre. Az egy teljesen más dolog, hogy valójában tesznek is valamit, vagy csak mérgelődnek.
3. mávtelep |Válasz erre: 2. objektiv
2016-12-09 18:23:32 Narancs öves, Lelkes újonc
...megvan( Kakszi Lajos....)::)))
Nincsenek illuzióim.Tudom,hogy a csókosoknak, az élősködőknek nem érdeke,hogy beleálljanak ,és hogy rend legyen.De valahogy ,valakinek-valakiknek el kell kezdeni!
2. objektiv |Válasz erre: 1. szaky
2016-12-09 12:44:26 Fekete öves, Őstag
Az Üvegtigris 1. részének a végén van az a jelenet, amikor a rendőr kérdezgeti a banda tagjainak neveit egyesével, és a végén már fetreng mindegyikük a röhögéstől.
Mire a rendőr: Ne röhögjenek, mert maguknak annyi!
Mire a válasz: Nekünk? Mennyi?

Hát kb. ez jutott az eszembe arra, amit mondtál. :-)
1. szaky
2016-12-09 11:57:50 Barna öves, Fanatikus tag
Na, ezek után még jobban fognak minket szívatni!
A "kedves vezetőt" nem lehet kritizálni.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...