Banner

Vági András visszatért Diósgyőrbe

Szerző: objektív | 2019-06-20 16:47:00

Egy régi ismerőssel erősítette meg a keretét a DVTK. Vági Andrást nem kell bemutatni, hiszen 2012 elejétől 2014 nyaráig 50 alkalommal viselte a DVTK szerelését, és ezt a számot tovább gyarapíthatja.

Vági András a Goldball ‘94 FC-ben ismerkedett meg a labdarúgással, az élvonalban 19 évesen az MTK színeiben mutatkozott be, először Diósgyőrbe Svájcból érkezett.

A DVTK-ban kereken 50 alkalommal lépett pályára az élvonalban, a Ligakupa-győzelemhez vezető úton hat mérkőzésen két gólpasszal vette ki a részét a sikerekből.

Távozását követően Paksra igazolt. Másfél éven keresztül Mezőkövesden szerepelt kölcsönben, mielőtt visszatért volna. Az előző bajnokságban alapemberként számítottak rá a Dunántúlon, idén tavasszal viszont sérülés hátráltatta.

- Nagy örömmel tértem vissza, szerintem egy magyar focistának az egyik legnagyobb megtiszteltetés a DVTK labdarúgójának lenni - nyilatkozta Vági András. - Büszke vagyok arra, hogy itt lettem felnőtt labdarúgó, és egyedül itt tapasztaltam meg, mit jelent szurkolók előtt, a szurkolókért játszani. Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat. Személy szerint úgy érzem, az elmúlt években rutinosabb lettem, miközben ugyanúgy éhes vagyok a sikerre, mint korábban. Szeretnék újra bizonyítani a diósgyőrieknek, és szeretnék a piros-fehér sikerek részese lenni.

- Vági András egy rutinos játékos, aki tapasztalatával nagy hasznára lesz a csapatnak, emellett a fiatalok fejlődésében is sokat segíthet - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon jól ismeri a DVTK-t, ezért biztos vagyok benne, hogy gyorsan be fog illeszkedni a csapatba.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

111. vebgy*
2019-06-21 11:21:35 Fekete öves, Veterán
"Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat. " Főleg amikor mutogattál Kövesden, mi ...!!
110. dvtk64
2019-06-21 11:14:26 Piros öves, Fanatikus tag
Ez az igazolás valaminek az ára. Vagy utólag vagy előre fizetve. A működési költségbe bekalkulálva. Mert játszani nem fog az tuti. Ha meg én látom rosszul és mégis játszani fog, akkor meg jóval nagyobb a baj a klubbal mint gondolom.
109. toki*
2019-06-21 09:27:17 Fekete öves, Veterán
Hiába Ternován inkább jobb futó, mint Shesta, de, lehet a jobb bekket is jobban eljátssza már mint Bandita.
108. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 106. dvtk-3534
2019-06-21 09:26:29 Fekete öves, Veterán
Sérült. Idén nem játszik.
107. molee26
2019-06-21 08:57:48 Fehér öves, Újonc
Egyszerű a magyarázat arra,hogy mért ezt a "nagy tehetségű ,rutinos" (labdarúgót) igazolták és nem egy sajátnevelésű fiatalt. Nos: ennek a falábú szerencsétlennek több fizetést lehet adni és a többnek a fele is több mint a kevesebbnek. (NB1ZsebiBaBa) :D
106. dvtk-3534*
2019-06-21 08:37:21 Fekete öves, Veterán
Saláta Kornél haladás szabadon igazolható. Szlovák válogatott volt.
Legalább 1 probajatekot megerne.
105. johny*
2019-06-21 08:16:59 Fekete öves, Veterán
Hát, ez valóban meglepő igazolás.
104. toki*
2019-06-21 08:07:34 Fekete öves, Veterán
Ha meg esetleg netalántán, visszaállunk a 3 belső védős rendszerre - remélem soha -, na akkor milyen hasznos lesz itt Bandika. Inkább maradt volna Forgács, hiába bal lábas.
103. toki* |Válasz erre: 102. makuka
2019-06-21 08:00:45 Fekete öves, Veterán
Labdaügyetlenebb mint Vági???? Eper????
102. makuka
2019-06-21 07:54:09 Narancs öves, Tag
Értem már. Polgár így egy sorral feljebb, úgyis jobban ad be mint Shesztakov. Eper remekül küzdött, de szerintem " labdaügyetlenebb" mint Vági. Csak remélni tudom, hogy Fernando is akarta.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...