Banner

Ultras Diósgyőr: Még nem jött el az újbóli egymásra találás pillanata

Szerző: amigeleken.hu | 2020-09-20 20:51:00

A Szervezett Szurkolói Csoportok közleménye:


Az elmúlt héten, egyrészt a jótékonysági akciónk miatt, másrészt pedig azért, mert nem akartunk semmit elsietni, hallgattunk a klub vezetésével szemben megkezdett ellenállásunkról.

A Szervezett Szurkolói Csoportok persze nem tétlenkedtek ez idő alatt sem! Képviselőink találkoztak a DVTK többségi tulajdonosával, Leisztinger Tamással, hogy megvitassuk azokat a problémákat, melyek az elmúlt időszakban felmerültek bennünk. Már most, úgy érezzük, komoly eredményeket értünk el fellépésünkkel, de még nem jött el az újbóli egymásra találás pillanata!

Az egyeztetésen döntés született többek között a jegyárak csökkentéséről, a capo állás átépítéséről, az ultra szektor átnevezéséről és a büfé árazásairól is. De megfogalmaztunk eredményességi elvárasokat is a csapattal, a klubbal szemben, valamint kifejezetten kértük a DVTK vezetését, hogy minden fórumon, határozottan képviseljék a Diósgyőri Szurkolók érdekeit!

Amit eddig elértünk:

1. Harminc százalékkal csökkennek a jegyárak!

Leisztinger Tamás döntése alapján a Honvéd elleni találkozót követő első öt mérkőzésre a klub a belépőjegyek árait 30 százalékkal lecsökkenti. Amennyiben - az első három hazai találkozó átlagnézőszámához képest - ezen az öt meccsen átlagban 2000 fővel emelkedik a nézőszám, akkor a belépőjegyek árai a folytatásban is így maradnak. A szurkolók közül a döntés következtében senkit sem érhet hátrány, ezért a bérleteseket a klub külön kompenzálni fogja. Töltsük meg tehát a Stadiont, mutassuk meg, hogy még mindig MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK!!!

2. Büfé

A DVTK többségi tulajdonosa ígéretet tett arra, hogy a büféket üzemeltető céggel közösen változtatni fog a büfében kapható termékek árazásán. Itt még az egyeztetések zajlanak.

3. Ultra szektor

A Szervezett Szurkolói Csoportok kérésének eleget téve hamarosan új nevet kap az ultra szektor. Az új nevet a klub és az ultrák közösen jelentik majd be. A DVTK saját költségén vállalja az új - a szervezett szurkoláshoz elengedhetetlen - capo állás megépítését a szurkolók által átadott tervek alapján, valamint az ultra szektorhoz vezető lépcsők melletti falak festését, szintén a szurkolók tervei alapján.

S, ami talán a legfontosabb: a Szervezett Szurkolói Csoportok, valamennyi Diósgyőr Szurkoló nevében határozottan kérték a tárgyaláson a többségi tulajdonost, hogy Ő, a kisebbségi tulajdonos Önkormányzat, illetve a klub vezetése, a dolgozók, a sportolók, szakmai és gazdasági területen egyaránt, minden a tőlük telhetőt kövessenek el azért, hogy a Diósgyőri labdarúgás egy már régen várt, s részünkről megérdemelt eredményt érjen el végre!

Megfogalmaztuk továbbá kritikánkat azzal kapcsolatban is, hogy a jelenlegi menedzsment nem biztos, hogy képes az előrelépésre, ezért a Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok a személyi változásokat is szorgalmazzák a klub vezető pozícióiban.

A tárgyalások természetesen tovább folytatódnak!

EGYSÉGESEK VAGYUNK, ÉS HA EGYÜTT VAGYUNK, GYŐZNI FOGUNK!!!


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 > 

11. Csubakka |Válasz erre: 10. magyar-hazafi
2020-09-22 07:35:46 Lila öves, Tag
Látszik, hogy nem nagyon szoktál a dolgok mögé nézni.

2010-től 2013-ig a DVTK volt az egyik legtehetősebb csapat az nb1-ben, mivel még nem volt szerencsejáték és tévés pénz, a TAO is épp csak elindult, nem voltak még NER oligarchák sem, ezért Leisztinger támogatásával olyan akkor sztárnak számító játékosokat tudtunk igazolni, mint Luque, Fernando, Gallardo, Elek, Kádár, Kosztics, Futács, Rudolf, stb. akikről korábban csak álmodhattunk. Azzal a kerettel versenyben kellett volna lenni a bajnoki címért, de mint utólag Kövesden vagy Pakson is kiderült sajnos nem a “kávépénzes” Szivics a legélesebb kés a fiókban, ezért az igazi áttörés elmaradt. 2014-ben egyértelműen gazdasági okokból lett leváltva Dudás, mivel a hírek szerint addigra olyan félmilliárd adósságot görgetett maga előtt a klub és addigra az is látszott, hogy Leisztinger egyedül (mivel már a városvezetés ellenséges hozzáállása is világosan kiderült) nem lesz képes anyagilag felvenni a versenyt a nagyon megerősödő NER csapatokkal. Ezért jött a “B“ verzió, LT azzal a feladattal bízta meg az új ügyvezetőt Szabót, hogy minimális pénzből NB1-es maradjon a csapat és inkább a regionális terjeszkedésre és a multisport klubbá fejlődésre, valamint az infrastruktúra fejlesztésére koncentráljon a DVTK. Ezek a kitűzött célok így visszatekintve mind meg is valósultak, sőt még az akadémiák közé is sikerült bekerülni, amiben pedig az általad egyfolytában szidott Benczés munkája és lobbizása is keményen benne van, akár tetszik akár nem. A tulajdonos részéről ez a “B” stratégia teljesen ésszerű volt, a klubvezetés pedig gyakorlatilag maradéktalanul meg is valósította. Az egy másik kérdés, hogy a szurkolók egy részének vagy a Kriza féle városvezetésnek ez tetszik/tetszett-e vagy nem.

Az tény szerintem, hogy Leisztinger a jövőben sem fog tudni anyagilag egyedül versenyezni olyan csapatokkal, mint az állami MVM milliárdokkal kitömött Fradi, vagy a MOL milliárdokkal kitömött Videoton, és biztosan hozhatott volna jobb döntéseket is, de nélküle szerintem valahol az NB2 alsóházában vitézkednénk jobb esetben, és még mindig a régi naposon köpködnénk a makukát, és jégkorong csapatunk sem lenne. Szóval csak akkor üldözd el, ha tudsz jobbat. Én is örülnék egy arab sejknek vagy egy orosz milliárdosnak, de egyelőre nem tudok ilyen érdeklődésről.
2020-09-21 23:08:24 Barna öves, Tag
Pár gondolat a részemről.

TETSZIK - tökös kiállás az ultrak reszeről , -s legfontosabb az eredményesség / vmilyen eredmény elérése

Miért ?
- 2014 Szabo Tamas megjelenesevel a klubnal iszonyatos lejtmenet a klubnal. Amit Dudas / Kovacs Z/ Szivics felépitett, - ezek csak kóklernal koklerabb szakmai, egyeb vezetoket hoztak ide
- pl: Árki, Benczes, Tajti -- > ez a szint BLSZ I. osztaly ! Tajti jol bearazta . "Miklosunk ", akinek narancsszinu szeke ókori uralkodokhoz meltoan van bebetonozva egy nagy 0-t tudott szakmaivezetokent felmutatni Puskas, Kovesd, 2X Diosgyornel
Megkérdeznem tőle : - Benczés ur
~ mi a terve a középhátvédek minőségi jatekosok legyenek
( mert PolgarK csak oda rakott jatekos )
~ Memolla-nak miért egy 19 éves a helyettese
~Vkp és belső középpályánk hol van ? - .. JA ÉS ÉVEK ÓTA
~ most a kapus, tamodosor nem olyan veszes - de a KÖZÉPPÁLYA, VÉDELEM ?

Ki felelős a millios fizetesek mellet egy normalis Instaat elemzésért ?
http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/haratin-somalia-es-kovacevic-elkepeszto-szamokat-produkalt-2784285
TÖRTÉNT MÁR ILYEN DIOSGYORBEN ?
HOL VAN A CSAPATRESZEKBEN A HIBA és MIT TETTEK A JAVITASAERT ?
pl:
- ezek alapjan MTK miét boritotta rank a palyat ( akit ZTE 3-0ra vert ) ?
- illetve a nokedli Honvednal 2-2 nel is csakmeddoen tamadtunk , - mi volt belső középpályankkal ?
- a bajnoksag 2-3. fordulojaban miért " késnyszermegoldasok " jutnak ide ?

A jatekosokban mar most kevesebb hibat latok ( Hasani jo hogy ment ) + ha vki vagyik, az is mehet
De most tenyleg latok lelkesedest CSAK 2-3-4 helyen lyukas ez a csapat, mint a rossz haztető ?!
Cortez és Makrai miniek van még itt, hogy nb3-ban jatsszon ?
Miért kell 8 csatar, ha nincsen hatved + középpálya ?

Elmult 5 évben :
Paks volt 5. helyezett
Honved - bajnok
Kövesd - 4.hely + MK döntő
ZTE - 1 ev alatt 7.hely
Ujpest 2xMK gyoztes, bajnoksag 3.hely

Még DVTK 10,10,10, 9. hely(ua pont mint a 10. )

Santha, Vilagi, Szabo T, Benczes ..--> NYOMÁS A KELEN SC-hez Tajti után !!! BLSZ1 fizetéssel, mert oda valok vagytok
9. sverige |Válasz erre: 8. dfcwolf
2020-09-21 20:33:40 Barna öves, Tag
Miért nem próbáltok meg akkor ti kezdeményezni vele egy párbeszédet? Konkrétan rákérdezni, hogy mivel bántottátok meg. Lehet ezt úgyis, hogy ti ne érezzétek úgy, hogy "megalázkodtok". Lehet, hogy csak egy félreértés van köztetek.
Az ilyen üzengetéseknek nem sok értelme van, ráadásul további félreértéseket és sértödéseket generál.
8. dfcwolf
2020-09-21 11:15:40 Fekete öves, Őstag
Benczés Miki hívta el a szervezett csoportok vezetőit egy beszélgetésre. Gondolom emiatt nem kaptam meghívást, mert biztosan ki lett neki adva az, hogy kiket kell meghívni. Leisztinger Tamás megjelenése meglepetés volt mindenkinek. Gondolom így lett megszervezve direkt. Örülök neki, hogy a srácok sok dologban előrelépést látnak és remélem, hogy nem csak ígéret szintjén maradnak ezek a dolgok.
Az amigeleken.hu témáját is előhozták és erre elég egyértelmű válasz érkezett. Leisztinger Tamás döntött úgy, hogy le legyen korlátozva az oldalunk. Állítása szerint „megsértődött” ránk mert bántottuk őt. Gondolom itt, hogy a bántás az lehetett, hogy amikor már évek óta szarul ment a csapatnak, akkor azt írtuk, hogy el kellene adnia a klubot valakinek, aki talán jobban vezetné. Az, hogy évekig senki nem bánthatta az oldalon, mert azonnal moderálva lett, az nem számít…
Szóval ez van dióhéjban. Tudnék erről oldalakat írni. Ha megsértődött, hát megsértődött, talán majd kiheveri. Ha továbbra is a kiesésé ellen fogunk küzdeni, ugyanúgy nem fog nekünk tetszeni és ezt le is fogjuk írni. Sajnálatos, hogy így ki tudja valaki sajátítani a klubot…
7. dfcwolf
2020-09-21 08:09:02 Fekete öves, Őstag
Láttam, hogy a jegyáras cikknél is kérdeztétek. Nem voltam ott ezen a találkozón. Nem hívtak. Az amigeleken.hu helyzete nem változik. Később ha gépnél leszek, írok egy bővebb kommentet.
6. pala17
2020-09-21 06:37:35 Piros öves, Fanatikus tag
Ez szép volt, jár a kalapemelés! Köszönjük! Ha még azt is el tudjátok érni, hogy Sántha is kapjon egy sms-t,az maga lenne a hab a tortán.
5. Csubakka |Válasz erre: 1. Csabi K
2020-09-21 00:59:08 Lila öves, Tag
Sz. Tamás kb. két éve nem foglalkozik a labdarúgó szakosztállyal, úgyhogy neki semmi köze ezekhez a témákhoz. S. Gergely meg úgy tudom részt vett ezen a legutóbbi megbeszélésen is.
4. zorba*
2020-09-20 23:01:30 Fekete öves, Veterán
Màr ez is nagy dolog, amit eddig elértetek.
2020-09-20 21:27:54 Barna öves, Fanatikus tag
Örülök a párbeszédnek és a részsikernek! Hosszú évek óta a tulajdonosunk meghallotta a kéréseinket... De ez még nem elég!
Jegyár 30%-os csökkentése, nagyon jó. Tudni kell, hogy nem milliomosok járnak Diósgyőrben meccsre.
Ez az ötmeccses ultimátum kicsit diktátumnak, kényszerhelyzetnek tűnik. Ha az előző 3 meccs átlagához képest 2 ezer fővel többen lesznek, akkor marad ez a jegyár.
Kedves Leisztinger Úr! Megsúgom, hogy ha itt folyamatosan a dobogóért harcolna a DVTK, a 15 ezres stadion is kevés lenne. Még valami él a régi időkből, amit most itt valaki nagyon elakarja sorvasztani!
Ehhez Önnek tudnia kell, hogy legalább középszerű, majd egyre jobb játékosokra lenne szükség, de ez a vezetőkre is vonatkozik. Itt van Tajti esete, jól beárazta magát! Még egyszer pénz kell ide, a pénz csinálja a pénzt! öN A KÖZGAZDÁSZ, EZT öNNEK KELL A LEGJOBBAN TUDNIA!
Itt kell elmondani megint, hogy becsaptak bennünket az erősítésekkel. 2 nap van vissza és nagyon kellene ide 3-4 új játékos! Mitől lesz itt 2 ezerrel több néző, ha olcsóbb lesz ajegy? Ha a játék és az eredményesség nem változik, akkor mindhiába valók az intézkedések!
2. A kiszolgálás: sör és üdítő árak. Köszönjük ezt is!
De klasszikusokat szó szerint, - idén nyáron több Balaton és kevesebb Adria"-, mondta a Fővezír!
Tehát lefordítva, több víz és hab, kevesebb sör! Így is lehet, reméljük nem ez lesz!
3. Szeretnélek kérni Benneteket, hogy a következő tárgyalásokon, ne hagyjátok szó nélkül a "Vendégtábor" helyét.
Nagy luxus, hogy a kapu mögött átadunk nekik két szektort a semmiért, helyezzék át soraikat a sarokba!
Én nagyon remélem, hogy ez a gesztus a kezdet a Tulajunk részéről és rájön Ő is arra, hogy ezek nem ördögtől valók, amit itt kérünk!
Hajrá Diósgyőr!
2. gabeszba
2020-09-20 21:25:26 Piros öves, Őstag
Támogatunk titeket a kitűzött célok elérésében.

 < 1 2 3 45 6 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...