Banner

Újra stadionbejárásra várja a szurkolókat a Market Zrt.

Szerző: Jáborcsik András | 2017-11-03 21:29:00

November 10-én már az új gyepszőnyeget is megcsodálhatják azok a szerencsések, akik részt vehetnek majd az újabb szurkolói stadionbejáráson. A Market Zrt. szakemberei immár ötödik alkalommal biztosítanak lehetőséget nekünk arra, hogy megszervezhessük a DVTK szurkolók számára a stadiontúrát. Ennek köszönhetően testközelből csodálhatjuk meg épülő arénánkat.

A Market Zrt. kifejezett kérése volt felénk, hogy az egyes stadionbejárásokon olyan szurkolótársak vegyenek részt, akik az előző alkalmakkor a túljelentkezés miatt lemaradtak. Ennek szellemében a jövő pénteki túrára nem is várunk új jelentkezéseket, hiszen a rengeteg jelentkező miatt a szeptember 26-i túráról olyan sokan kénytelenek voltak távol maradni, hogy ők kitöltik a rendelkezésünkre bocsájtott 30 fős keretet.



Az érintetteket e-mailben értesítjük a stadiontúra időpontjáról és a gyülekező helyszínéről.

A visszaigazolásokat hétfő este 18 óráig várjuk. Akitől eddig az időpontig nem érkezik válasz, sajnos nem vehet részt a bejáráson. Azok helyére, akik nem küldenek visszaigazolást a részvételről, olyan jelentkezőknek küldünk üzenetet, akik a lemaradottak listájában soron következő helyen állnak.


Kérjük, hogy ennek figyelembe vételével ezúttal ne küldjetek újabb jelentkezéseket!


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

32. KáGábor*
2017-11-06 16:40:18 Fekete öves, Veterán
Szerintem szép lesz. De azért kíváncsi leszek az összhatásra.
31. siraiz |Válasz erre: 27. siraiz
2017-11-06 15:32:01 Fehér öves, Tag
Nagyon szívesen! Magyarország legjobb időjósának bármit. 28-ra ment ez.
30. filmcom |Válasz erre: 29. filmcom
2017-11-06 15:25:02 Barna öves, Fanatikus tag
két nap, és látjuk majd a webkamera látókörében is...:) (?)
29. filmcom
2017-11-06 15:23:10 Barna öves, Fanatikus tag
bordó, piros, fehér székek lesznek a mostani "divatnak" megfelelően.... szép lesz... :)
(persze az insta képen egyenlőre csak a háttámla van felszerelve...ha jól értelmezem...)
28. Szabó József* |Válasz erre: 27. siraiz
2017-11-06 15:20:07 Fekete öves, Veterán
Köszönöm a képet!
Ezek szerint mégiscsak különböző árnyalatúak lesznek a piros székek, azaz pontosabban a piros mellett bordó is lesz.
Mindegy, legyen mindig tele a stadion, oszt ki bánja! :)

Lehet azért csak a háttámlákat szerelik egyelőre, hogy az állványozást ne zavarja.
27. siraiz |Válasz erre: 26. Szabó József
2017-11-06 15:13:10 Fehér öves, Tag
https://www.instagram.com/p/BbJsDnDBx2r/

Itt a székek fölött nincs burkolat.
2017-11-06 14:54:05 Fekete öves, Veterán
Itt is van egy kis árulkodó jel!


A képet elmentve és kinagyítva látható, hogy a Napos oldali lelátó északi részén a belső (lelátó feletti) héjazat fel van szerelve, ezért is szerelhetik már ott is a székeket.
Ez alapján a déli lelátó székfelszerelése is azt jelenti, hogy ott is kész lehet a belső héjazat.

Ezek szerint az aluhab-probléma megoldásra került, így a határidő-tartás legszűkebb keresztmetszete megoldódva látszik.
Mennyivel komolyabb ez a tetőkialakítás mint az emtáká és loki stadionjáé!
2017-11-06 14:44:11 Fekete öves, Veterán
Ezt nézzétek!


A kép alsó szegélyén látszik, hogy a déli oldalon elkezdődött a székek felszerelése!
Ezek után valószínűsíthető, hogy a Napos oldal kis piros pacája is már a felszerelt székeket jelenti!

A picike kis részleten is látszik, hogy az egyszínű piros székek között függőleges fehér széksorok lesznek.
Sokkal jobb lesz mint a loki-stadion székein látható összevissza krix-krax minta.
24. Szabó József* |Válasz erre: 21. KáGábor
2017-11-06 06:34:40 Fekete öves, Veterán
:)
2017-11-06 06:34:22 Fekete öves, Veterán
Legfontosabb kérdés az lehetne, hogy számíthatunk-e késésre, azaz tartható-e a február 2-es átadás.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...