Banner

Új játékosok az edzésen

Szerző: dfcwolf | 2019-06-24 11:51:00

Hétfőn reggel két csoportban indult a munka. A “korán kelők” az egyéni prevenciós gyakorlatokat követően 9 órakor kezdtek a konditeremben, majd mintegy egy órás munka után léptek először a 2019/2020-as idényben a DVTK edzőközpont gyepére. A második csoport pedig egy órával később járta végig ugyanezt az utat.

Három új arc is feltűnt a többiek között, már amennyiben nem számoljuk új arcnak a napokban igazolt Zsolnai Richárdot, Haris Tabakovićot és Vági Andrást.

Az egykori U23-as válogatott ghánai védő, Joachim Adukor már előszerződéssel rendelkezik, és az orvosi vizsgálatot, valamint a papírmunkát követően a DVTK labdarúgója lesz.

Jebari Soufiane próbajátékra jelentkezett, és ha ismerős a neve, annak az az oka, hogy a marokkói származású, de spanyolországban született támadót tavaly nyáron már tesztelte a DVTK stábja. A kettő között pedig az FK Csíkszereda csapatával vívta ki a másodosztályba jutást Romániában.

A másik próbajátékos, Galambos Ádám bal oldali védő, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egykori növendéke. Pályafutása során Pakson, Dunaújvárosban, Szolnokon, Mosonmagyaróváron és Csákváron is szerepelt.

A próbajátékosok esetleges leigazolásáról később születik döntés

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 8 > 

39. Krisz-Brooklyn |Válasz erre: 38. norbi
2019-06-25 00:58:27 Lila öves, Tag
Remelem hogy Lang tenyleg csak pletyka alapon van a kezdo tizenegyedbe. A jelenlegi csapatunknak is nagy visszaeses lenne Lang Adammal "erosodni".
38. norbi |Válasz erre: 34. 2017.
2019-06-25 00:00:03 Kék öves, Tag
Szerintem a legerősebb kezdő így nézne ki:

Danilovics
Shestakov-Brkovics-Lang-Tamás
Adukor
Szabó-Márkvárt-Tajti-Prosser
Tabakovics

- Hozzáadtam az eddig pletykaként felmerült játékosokat is. (Danilovics-Lang)
- Hasanit nem számoltam bele, mert szerintem menni fog.

Esetleg lehetne azt is, hogy Prossert egyel feljebb toljuk, ebben az esetben Óvári lehetne a szélső, Tabakovics pedig csere. Aztán abban is biztos vagyok, hogy Zsolnai meg fogja kapni a lehetőséget kezdőként, akkor cserélnek Szabóval. Polgár is egész jól játszott tavaly, esetleg ő cserélheti Shesakovot; Vernes is biztosan fontos lesz a csapatban, az idei évhez hasonlóan; Makrai is nagyon mehet, ha sikerül visszatérnie a sérülésből.

Nekem összességében tetszene ez a csapat. A jelenlegi keretből 3-4 játékost még elengednék, illetve a védelem bal oldalára igazolnék egy szélsőt. A támadó poszt kicsit rizikós a két sérülésből visszatérő játékossal, de összességében jól néz a ez a Prosser, Makrai, Tabakovic, Vernes névsor.
37. 2017. |Válasz erre: 35. tomi87
2019-06-24 23:53:55 Piros öves, Fanatikus tag
Tóth Barnát direkt kihagytam, ő a kb 30 fős keretünk leggyengébbje, beleértve az összes 17 éves fiatalt. Ternován se hiszem hogy játszana..
36. vebgy* |Válasz erre: 28. achilleus68
2019-06-24 23:45:49 Fekete öves, Veterán
Lehet szidni őt is....mert ehhez asszisztál.
35. tomi87* |Válasz erre: 34. 2017.
2019-06-24 23:24:43 Fekete öves, Veterán
Tóth Barnát , Ternovánt kihagytad . Szerintem még lesznek távozók úgyis.
34. 2017.
2019-06-24 22:57:33 Piros öves, Fanatikus tag
Szerintem meg nem kell befosnunk, már bocsánat.


Eddig akik, amik számítanak:

1. Igazoltunk egy csatárt aki egy éve az nb1 top 5 csatára között volt, gólokban mérve is! Nálunk újra ilyen szinten lehet mert még nem idős, simán tud jobb lenni még annál is amilyen a lokiban volt. (Tabakovic)

2. Most igazoltunk egy védekező középpályást, aki ha visszanyeri az 2-3 évvel ezelőtti formáját az NB1 szintén egyik legerősebb játékosa lehet a posztján...(Adukor)

3. Zsolnai nem tudom milyen lesz, de ha középpályásként ennyi gólt lő nem rossz.

4. A védelem eddig kalap sz*rnak néz ki, de ezt a vezetőink is látják, biztos vagyok benne megerősítik, mert az így tényleg nem maradhat így, viszont a középpálya és a csatársor már kinéz úgy ahogy egy középcsapatnak ki kell néznie.


A posztokra ezek a számottevő emberek, és ahova szerintem kéne még igazolni:

Kapus:
Bukrán
Antal
(egyiket elküldeni, hozni egy Danilovicot és és ifi kapust 3.nak)


Védők:
Tamás
Juhar
Shestakov
Brkovic
Ndzoumou
Polgár
Karan
Vági
Ivánka
Orosz
(na ide mindenképp kell egy középre és egy bal oldalra, hiszen Vági és Ndzoumou-ban nem nagyon bízok és ha jönnek eltiltások, piros lapok akkor KO, de így is sok gólt kapunk, fiatalok meg még fiatalok, ki tudja mi lesz belőlük)

Középpálya:
Tajti
Márkvárt
Szabó
Zsolnai
Korbély
Hasani
Ousman
Adokur
(ez oké, és csatársorból is tud jönni szélekre 1-2 ember)

Csatár:
Makrai
Bacsa
Vernes
Prossel
Óvári
Tabakovic
Mihajlovic

(itt meg heten vannak két posztra, de legalább van 1-2 akik jók lehetnek középpálya szélére)

Egy esetleges kezdő 11 (a jelenlegi keretből összeállítva)

Antal
Shestakov-Brkovic-Karan-Tamás
Hasani-Márkvárt-Tajti-Juhar
Tabakovic-Prossel

És egy 2. sor kezdő 11 a maradékból:

Bukrán
Vági-Polgár-Ndzoumou-Orosz
Bacsa-Adokur-Korbély-Óvári
Vernes-Mihajlovic

Érezni lehet, hogy a 2. sor nem túl jó, de nem is tragikus ;) A védelem a leggyengébb láncszem, azt mindenképp meg kell erősíteni, a középpálya és a csatársor már rendben van szerintem. A lényeg, hogy akik a szezonban minimum 23-25 meccset játszottak, tehát az előző keret legjobb 15 játékosa kb őket egyben kell tartani, egyet se engedjünk el lehetőleg, mert egy Hasani-Szabó páros elvesztése is nagy gyengülés lehet.

Hajrá Diósgyőr!
2019-06-24 21:51:01 Fekete öves, Veterán
Kedves vezetőink eljuttattak oda, hogy már jobban rettegek az átigazolási időszaktól, mint az egyes fordulóktól, pedig ott is be vagyok szarva, rendszeresen.
32. gbacsi* |Válasz erre: 23. dfcwolf
2019-06-24 20:53:20 Fekete öves, Veterán
Passz..
31. bohumil-stejskal |Válasz erre: 30. Donadoni
2019-06-24 20:51:14 Fekete öves, Őstag
Bár úgy lenne...
30. Donadoni
2019-06-24 20:48:50 Kék öves, Tag
túl sok a fikció...

 < 1 2 3 45 6 7 8 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...