Banner

Ugrai szerint Balmazújvároson keresztül juthatnak az egyenes útra

Szerző: Jáborcsik András | 2018-04-14 08:17:00

A Diósgyőr gólkülönbsége még mindig negatív, de akad olyan játékos, aki nem törődik a számokkal. Diego Vela, Ugrai Roland és Antal Botond az M4Sport Játékoskijáró című műsorában beszélt csapatuk jelenlegi formájáról.


„Ezek csak számok. Szerintem jó csapat vagyunk és nem a statisztikával kell foglalkoznunk. Arra kell törekednünk, hogy megnyerjük a meccseket. Nehéz hónap elé nézünk, ezért a legfontosabb dologra fókuszálunk, ez pedig az, hogy megnyerjük a mérkőzéseket” – mondta a DVTK spanyol légiósa, Diego Vela, majd kiemelte, ez csak akkor sikerülhet, ha csapatként működnek együtt.

A DVTK első számú góllövője, a tíz gólos Ugrai Roland szerint többet kell nyújtaniuk: „Nem megy a játék. A húzóemberek sem tudnak annyit hozzátenni, amennyit tavaly hozzátettek. A Balmazújváros ellen nagyon nehéz meccs lesz, de ha ezt meg tudnánk nyerni, úgy gondolom, egyenesbe kerülnénk.”

A diósgyőriek kapusa, Antal Botond már nem tekintene hátra, csak előre, majd hozzátette, a nyílt sisakos játék kockázatokkal jár: „Nyitott területeket adunk az ellenfélnek és megnehezítjük ezzel a védekezésünket, de támadásban többen vagyunk, ott kellene dominálni.”



A beszélgetést ide kattintva tekintheted meg >>>>>


forrás: m4sport.hu

fotó: Max

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

16. cz |Válasz erre: 15. vebgy
2018-04-15 16:11:31 Lila öves, Tag
Akkor ott rohadjon meg mind akinek köze van ehhez! Hálát kéne adniuk az égnek,büdös kutya az összes!!
15. vebgy* |Válasz erre: 13. diosgyori
2018-04-15 11:11:23 Fekete öves, Veterán
Ebben az edzőbuktató teóriában kezdek én is hinni lassan...
2018-04-15 07:45:02 Fekete öves, Veterán
"...ha meg tudnánk nyerni..." Roli! Hány kaput eltaláló lövésed volt? Egyáltalán hány lövési próbálkozásod?
13. diosgyori
2018-04-14 13:47:57 Barna öves, Tag
az utóbbi időben többször is le akartam írni, de talán most aktuális,....
hetek óta azt érzem, hogy ezek az aranylábú faszagyerekek, ki akarják nyírni bódogot! ennek a legegyértelműbb bizonyítéka te vagy roli!!!! aki tavaly ősszel úgy tudott focizni mint te, az hogy a rebrándás qrva életbe tud ilyen fos lenni tavasszal???????
az 5x-ös válagatottság az oka??? majd ha 50x-es leszel!!! akkor lehet majd néha lazázni,... (de nem itt!!!!!) s, légy kedves ezt a csapatot összekapni és elindulni a bennmaradás felé bitang gyorsan!!!!!

mer' aki D I Ó S G Y Ő R I !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
12. uncle-paul |Válasz erre: 11. dfcwolf
2018-04-14 13:43:06 Fehér öves, Lelkes újonc
Én is így gondolom. Mivel szép nyelv a magyar, így a verbális kommunikáció során lehetőség nyílik a szándék egyértelmű kifejezésére. Márpedig a mi esetünkben mind a szándék , mind pedig a cél határozott, és világos kell, hogy legyen. Legfőképp a "főszereplők" számára. Egy sales tréningen a feltételes mód használatáért kiküldenek a teremből. Ez egy sportoló szájából még hülyébben hangzik, mivel többek között önbizalom hiányt sugall. Rolikám, tehát ez helyesen így kellene, hogy szóljon: "..., és meg lesznek ...va!!!". Mindenesetre én győzelmet várok!!!
11. dfcwolf |Válasz erre: 9. birodalmi-lepegeto
2018-04-14 12:36:51 Fekete öves, Őstag
Mondjuk azt, hogy meg akarjuk nyerni. Meg kell nyernünk. Van pár opció.
10. joniewolf |Válasz erre: 8. johny
2018-04-14 11:46:30 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Nincs is semmi okuk az önbizalomra! Az utóbbi időben mutatott teljesítmény harmatgyenge! Ez a szezon már megy a levesbe; most már csak egy cél van: ELKERÜLNI A KIESÉST!
Márpedig, ha háromból háromszor szívunk a Balmaztól, akkor nincs helyünk az első osztályban!
Hónapokig, sőt évekig vártam, hogy végre az új stadionunkba mehessek meccsre. Most, hogy közeleg a dátum, kezdem elveszteni a lelkesedésem a csapat miatt! Hiába csomagoljuk a kakit ezüst és selyempapírba, attól még kaki marad!

Kedves DVTK játékosok! Ma 5 órától adjátok vissza a lelkesedésem! Lécci, lécci!
9. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 7. dfcwolf
2018-04-14 11:40:46 Fekete öves, Őstag
Mit nyilatkozzon egy újságírónak?
Kimegyünk és megbasszuk őket négy góllal?
Ha meg elmondja, hogy "Győzni megyünk Balmazújvárosba" akkor meg 10-ből 8 ember rávágja, hogy csak duma, meg nagy az arc, eddig kétszer esélyünk se volt.
Úgy látom most olyan hangulat van, amikor bármit mondanak a srácok, edző sehogy se jó.
8. johny* |Válasz erre: 7. dfcwolf
2018-04-14 11:00:41 Fekete öves, Veterán
Hát igen. Nem éppen önbizalomtól duzzadó mondat.
7. dfcwolf
2018-04-14 10:43:37 Fekete öves, Őstag
Ha meg tudnánk nyerni... Milyen hozzáállás ez?

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...