Banner

U17: Magyarország - Norvégia 3-2 (0-0)

Szerző: objektív | 2018-02-12 09:41:00

A spanyolországi felkészülési tornán, a La Manga Kupán a Szélesi Zoltán vezette magyar férfi U17-es válogatott második mérkőzésén 3–2-re legyőzte Norvégia korosztályos legjobbjait, így a szlovákok elleni utolsó mérkőzésen a tornagyőzelem lesz a tét. A győzelemből a DVTK mindhárom játékosa kivette a részét. Szűcs Kornél és Csávás Bence kezdőként, Farkas Marcell pedig csereként lépett pályára.

Szélesi Zoltán: - A svédek elleni mérkőzéshez képest számos helyen megváltozott a csapat. Egyrészt kétnaponta meccseket játszunk, fontos a terhelés-pihenés megtartása, emellett pedig szeretnék mindenkinek lehetőséget biztosítani, hogy megmutassa a tudását. A szakmai stáb számára fontos tapasztalatokat jelentenek ezek a meccsek, fel kell mérnünk, hol tartunk komoly ellenfelekkel szemben, kire lehet számítani éles helyzetekben is. Az ellenfelünk a mérkőzés elején kicsit meglepte a csapatot a háromvédős felállásával, ami szervezési gondokat okozott a játékosoknak, de tudtuk rendezni a sorokat, a félidőben pedig nemcsak posztokra cseréltünk, hanem Belvon Attilával közösen úgy döntöttünk, hogy mi is átállunk három védőre. Küzdelmes, hajtós meccsen vagyunk túl, le a kalappal a srácok előtt. Nemcsak azért, mert jó mentalitással, igazi csapatként küzdöttek, hanem azért is, mert remekül alkalmazkodtak a meccsen belüli váltásokhoz is. Ahogy korábban is mondtam: nem az eredmény, hanem a mutatott játék és a fejlődés a legfontosabb a számunkra, ennek ellenére persze jó lenne megnyerni a tornát, és fontos lenne a csapat számára is, hogy a kemény munka sikerekkel is párosuljon.

Magyarország - Norvégia 3-2 (0-0)

Magyarország: Kiss Ágoston - Lakatos Benjámin, Varju Benedek, Szűcs Kornél, Papp László (Vida Kristóf 67.) - Csala Tibor (Farkas Marcell 67.), Kocsis Bence Máté, Márton Adrián (Kovács Máté 41.), Papp Marcell (Nyári Patrik 80+1.) - Csávás Bence (Kapronczai Gergely 63.), Beke Péter (Tóth-Gábor Kristóf 41.)

Gólszerző: Papp L. (47.), Tóth-Gábor Kristóf (80.), Papp Marcell (80+1.)

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu, mlsz.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. toki* |Válasz erre: 9. Borsodi Bányász
2018-02-13 14:39:49 Fekete öves, Veterán
Pontosan így van, ahogy mondod. De ne fikázzuk már a gyerekeket, pláne most ne (ne kiabáljam el, de hellyel-közzel megy is a szekér az up. csapatoknak". Csak ennyit akartam. Nekem ez, már most nagy dolog, ami itt van, és ez csak jobb lesz.
9. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 8. toki
2018-02-13 12:54:51 Fekete öves, Veterán
Nagyon dícséretes, hogy ennyien válogatottak! Legyen valamivel kevesebb, de mondjuk kettő közölük majd nagyválogatott is, meg még kettő az utánpótlásból, akik még nem lettek "felfedezve", vagy csak később teljesedik ki a tudásuk. Az már szép eredmény lenne az utánpótlásra nézve. Most pedig menjenek még iskolába is labdát vezetgetve, dekázgatva. Napi 4 órát ha eltöltenek focival, akkor meg lesz az eredménye is.
8. toki*
2018-02-13 12:40:16 Fekete öves, Veterán
Az U15-ösöktől most 5-en kaptak meghívót. Nekik nem Zsivó az edzőjük (kivéve Molnárt), és nem is állnak olyan jól a bajnokságban, bár lehet csak rám figyeltek, mivel korábban többször írtam, hogy ez 1 nagyon jó garnitúra - meg is látszik, mivel már 7-en voltak válogatottak -. "Vajh míly érdekes!"
7. toki*
2018-02-13 09:52:01 Fekete öves, Veterán
Igazatok van. Sőt! 2 egyeneset nem bírnak belerúgni a labdába, csak puszira nyertünk idáig meccseket ugye??? Hányszor is voltunk elsők az utóbbi időben???? Biztos folyamatosan. Egyes embereknek nagyon komoly probléma lehet a fejében ha van idejük ilyen összeesküvés elméleteket gyártani. Még, hogy ne jöjjünk az első hellyel! Hagyjuk már. Ha meg a középmezőnyben kullognánk akkor meg az lenne, minek hoztak ide 1 pesti bohócot, ezt bárki meg tudja oldani a megyében. Na jó!!!
6. hinds |Válasz erre: 5. nemmindegy
2018-02-13 09:01:51 Fehér öves, Lelkes újonc
Pontosan. Mikor Lippai itt volt kapusedző, akkor kapusok közül volt korosztályos válogatott. Bár lehet, csak a véletlen műve . . .
2018-02-12 20:39:07 Lila öves, Fanatikus tag
Mindenki boldog. De az nem tünik fel hogy mióra egy Zsivótczky Gyula nevü edző dolgozik akinek vannak válogatott kapcsolatai azóta vannak válogatottak....nem a rosszindulat beszél belölem...hanem a magyar valóság...van kapcsolat van ugymond elismerés...és ne gyertek hogy 1sők vagyumk U17 ben....rózsaszín szemüveget le kellene venni...
4. fules1 |Válasz erre: 2. fekete-peter
2018-02-12 16:52:06 Piros öves, Őstag
Nálam ez a hónap hozzászólása :D:D:D
3. Bobák Kornél* |Válasz erre: 2. fekete-peter
2018-02-12 15:44:14 Fekete öves, Veterán
Nem ide jöttek. Spanyolországba. :)
2018-02-12 15:13:51 Barna öves, Tag
"Norvégia, Norvégia, te sz..pni jársz ide.... "
1. toki*
2018-02-12 11:19:54 Fekete öves, Veterán
Gratulálok, csak így tovább fiúk! Remélem meg is maradnak a válogatottban.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...