Tóth Barnabás: Lépésről lépésre haladok

Tóth Barnabás tavaly érkezett Diósgyőrbe, és bemutatkozott az élvonalban. Idén megszerezte az első gólját, és jó úton halad abba az irányba, hogy stabil kezdő legyen. Közben hamarosan vele bővül a DVTK diplomás labdarúgóinak a sora. Az interjú a Gólörömben jelent meg először.

A dvtk.eu interjújából idézünk:

Most múltál 24 éves, de a szélesebb sportszerető réteg most ismerkedik a neveddel. Mi ennek az oka?
Későn érő típusnak tartom magam, korábbi edzőim is ezt mondták rólam, de ez nem feltétlenül hátrány. Lépésről lépésre haladok, bízom benne, minél tovább jutok.

Hogy indult a pályafutásod?
Hároméves koromban kezdtem úszni a BVSC-ben, majd a nővéremet követve kilenc évesen kajakra váltottam Dunakeszin. Végül csak 11 éves koromban fordultam a foci felé egy osztálytársam hatására, Vácott. A szüleim sosem erőltették, hogy sportoljak, csak annyit szerettek volna az elején, hogy tanuljak meg úszni, ezért sem volt nehéz váltanom, amikor meguntam az egyik sportágat. Végül a foci jött be, az nem monoton és mégis csapatsport, bár a többi helyen is jó volt a társaság.

Az úszás és a kajak milyen előnyt jelentett, amit később hasznosítani tudtál a focipályán?
Az alap állóképességemet meghatározta a medencében és a Dunán töltött sok óra. Kajakosként rengeteget futottunk, a vízben sem lehetett lazsálni, mindkét sportág nagy tüdőkapacitást követel.

Érezted-e valaha annak hátrányát, hogy későn kezdtél el focizni?
Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha óvodásként focival kezdem. Az biztos, amikor Vácott edzésre jelentkeztem, egy-másfél évig a B-csapatban kaptam helyet, ennyi idő kellett a lemaradás eltüntetéséhez. Nagyon jó utánpótlásedzők foglalkoztak velem, ha más klubba kerülök, akkor most lehet, hogy a megyei I. osztályban sem játszanék. Hét év után, 18 éves koromban keresett meg a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, és úgy gondoltam, egy ilyen alkalmat nem szabad kihagyni. A váci lehetőségekhez képest óriási ugrást tapasztaltam, olyan körülmények közé kerültem, amit elképzelni sem tudtam volna korábban. A két infrastruktúra közti különbséget említeni sem kell, de a PFLA-ban például posztonként külön képzést kaptunk. A legnagyobb különbséget mégis az jelentette, hogy Vácott focizni akartak a gyerekek, míg Felcsúton mindenki profi labdarúgó szeretett volna lenni. Emellett kollégista lettem, ekkor költöztem el először a családomtól, mondhatni, ekkor nőttem fel.

Miért tértél vissza Vácra?
Másfél évet töltöttem Felcsútom, és a végén, az U21-es csapat tagjaként úgy ítéltem meg, hogy nincs esélyem az élvonalban szerepelni, ugyanakkor az utánpótlásból már mindenképpen szerettem volna továbblépni. Vácott viszont jó kis csapat alakult ki, amelyik télen vezette az NB III.-at, és célul tűzte ki a feljutást. Ezért döntöttem úgy, hogy talán egyet visszalépve, de nevelőklubomban folytatom. Így is történt, bajnokként megálltuk a helyünket a következő évben az NB II.-ben is, a második évben pedig még előrébb léptünk.

Ekkor következett a DVTK és az NB I.
Igen, nem illik nemet mondani egy ilyen ajánlatra. Abban előtte is biztos voltam, hogy nagy ugrás az élvonal, és az első év nem rólam fog szólni. Végül kilenc alkalommal léptem pályára, ennél kicsit többet szerettem volna, de önkritikusan azt kell mondanom, reális ez a szám. Már itt az új bajnokság, ha jobb teljesítményt nyújtok, akkor biztosan több lehetőséget kapok, és hasznosabb tagja leszek a csapatnak. Most négy mérkőzésnél járok, szereztem egy gólt is, de szeretnék a talajon maradni, és továbbra is azt vallom, lépésről lépésre kell haladni.

Elolvasom a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>>

forrás: dvtk.eu