Banner

Tisztázzuk, sosem lázadtam és sohasem voltam őstehetség

Szerző: dfcwolf | 2018-12-18 19:28:00

Szerdai szerződésbontása óta először adott hosszabb interjút a Diósgyőr korábbi válogatott védője. Lipták Zoltán a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta a száműzetésének körülményeit, majd annak következményeit. Állást foglalt az őt ért sérelmek miatt, miután egyesek őt és két korábbi csapattársát okolták Bódog Tamás menesztése miatt. Kitért a lehetséges folytatásra, és tisztázta, mi volt a jele az óvodában, amiért sok negatív kritika érte. Interjú.

A Diósgyőr évről évre a tűzzel játszik, és idén is izgulni kell a bentmaradás miatt. Félted őket?

Negyedik éve, hogy kiesés ellen küzd a csapat, nehéz időszakot hagytam magam mögött. Sajnos, a kőkemény valóság az, hogy a klubnak nincs sikerélménye. Idén is nehéz lesz, hiszen 3-4 csapat maradt, amely a kiesés ellen fog küzdeni, ezért is szurkolok a csapatnak most hétvégén. Ha most nem sikerül jó eredményt elérni, akkor az egész tavasz a bennmaradás kiharcolásáról fog szólni, és ez felemésztheti a csapatot. Csak azt tudom mondani, amit a három és fél évem alatt mindig: egy ilyen szurkolótábor megérdemel egy olyan csapatot, amely stabilan ott van az NB I-ben.

Bódog Tamás menesztése előtt a sajtóhírek szerint a Te véleményed is kikérték a vezetők. Lehet tudni, mit mondtál nekik?

Erről a megállapodásunk értelmében nem beszélhetek nyíltan.

De a mai napig nagyon bántó, hogy az egész történet úgy volt tálalva, hogy Busai Attila, Ugrai Roland és én fúrtuk meg Bódog Tamást. Egyszerre és mindenkorra tisztázzuk: valaki kitalálta az egészet, és elterjesztette, ami mindhármunkra rossz fényt vet.

Tamást még a Videotonból ismerem, amikor pályaedző volt. Soha semmilyen dologban nem mondtam rá olyat, ami ártana neki, mindig mellette voltam. Nagyon rosszul érintett abban az időben, amikor megvádoltak ezzel.

Mekkora szavad volt a távozásában?

Nem mi döntjük el, hogy lesz-e edzőcsere vagy sem. Igaz, olykor kikérik a véleményünket, de a játékosok szavaira nem adnak ennyire, a végső szót mindig a sportigazgató és a tulajdonos mondja ki.

Valójában miért vesztette el a végére Bódog a csapat bizalmát?

Amikor Tamás másfél évvel ezelőtt nyáron átvette az irányítást, egy fantasztikusan új filozófiát hozott a csapat életébe, lendületesek voltunk, és mindenki beállt mögé százszázalékosan. Követtük az utasításait, elképzeléseit, egy olyan ösvényre léptünk rá, amelyet mi is jónak találtunk. Parádésan is kezdtünk és jó félévet tudhattunk magunk mögött, habár a teljesítményünk ingadozó volt – négyszer kikaptunk – majd nyertünk, de a csapat játéka mégis elnyerte a szurkolók tetszését. Ment a letámadás, előre is volt játékunk, és mi magunk is élveztük az egészet.

AZTÁN JÖTT A TÉLI ALAPOZÁS, AMIKOR MÁR MI IS ÉREZTÜK A LEVEGŐBEN, HOGY VALAMI MEGTÖRT. RENGETEG BESZÉLGETÉSÜNK VOLT TAMÁSSAL MIND EGYÉNILEG ÉS CSAPATSZINTEN, ÉS EZEK ALAPJÁN MONDHATOM, HOGY Ő MAGA IS ÉREZTE, HOGY VALAMI NINCS RENDJÉN.

A keret sem úgy alakult abban az időben, meghatározó játékosok mentek el, és olyanok érkeztek, akik nem igazán tudták betölteni azt a szerepet, amit később rájuk bíztak.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

forrás:csakfoci.hu
fotó:dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

6. sverige |Válasz erre: 5. gubós
2018-12-18 22:13:43 Barna öves, Tag
Rendesen ködösít vele kapcsolatban.
Mondjuk nálam teljesen hiteltelenné vált. Ahogy korábban is írtam, az nso-ban azt nyilatkozta, hogy azért maradt mostanáig, mert a kislánya ide jár óvodába és megviselné a váltás, itt meg azt írja, hogy Győrben otthon van, ott él a családja, odajár a kislánya óvodába. Tehát kb. ennyire lehet elhinni neki bármit is...
5. gubós
2018-12-18 21:35:12 Lila öves, Tag
"Hál’ Istennek nagyon sok jó edzővel dolgoztam együtt. Kezdve Szentes Lázárral, Pintér Attilával, majd idesorolnám még Dr. Mezey Gyuri bácsit, Horváth Ferencet, Bekő Balázst és Egervári Sándort is. " azért még egyet rúgott Bódogba, mégha nemis volt semmi köze hozzá, hogy kirúgták.
2018-12-18 21:17:48 Piros öves, Őstag
Valami megfordulós hülyeséggel basztatta a Trollfoci pár éve.
3. zorba* |Válasz erre: 2. namepod
2018-12-18 21:15:00 Fekete öves, Veterán
Aki ennyi pénzért felejthető teljesítményt ad cserébe.
2. namepod |Válasz erre: 1. zorba
2018-12-18 21:11:08 Fehér öves, Újonc
Ki a hibás, aki adja, vagy aki elfogadja?
1. zorba*
2018-12-18 20:51:40 Fekete öves, Veterán
Lipi, nem érted meg a havi 5 millkát.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...