Banner

Tippjáték - 23. forduló

Szerző: objektív | 2018-03-16 20:27:00

A 23. forduló következik, ahol a Vasas-DVTK mérkőzés végeredményét kell eltalálni.

Nem volt valami szép eredmény a múlt heti, még akkor sem, ha a bajnoki cím egyik várományosához mentünk idegenbe. A 4 kapott gól elég demoralizáló tud lenni minden esetben, szurkolónak, játékosnak, stábnak egyaránt. Ettől függetlenül két olvasónk volt, aki eltalálta a pontos végeredményt, lépve egyet előre ezzel a táblázaton. Forzadvtk78 és bt64 ezzel a tippel kétpontos lett, közeledve ezzel a középmezőnyhöz.

A Vasashoz látogat a csapat holnap, és tőlük eddig 6 pontot vettünk el a szezonban. Hogy meglesz e a "söprés", az hétvégén kiderül. Ahogy a beharangozóban Zoli is írta, nagy lépést tennénk ezzel ahhoz, hogy a középmezőnyben stabilizáljuk magunkat. Én kicsit továbbmegyek. Ebben az esetben akár felfelé is kacsintgathatunk, és egy számunkra előnyös kimenetelnél ezen a hétvégén egyet léphetünk is előre, hiszen a 4. és az 5. helyezett épp egymással játszik.

Jó játékot!

Az eddigi állás:

5 pontos: spongyabob
4 pontos: diosgyori, Eleki66, nagyvas.
3 pontosok: Kapáslövés.
2 pontosok: toki, Tomi87, Avasalja, vmate, usep, MoliZoli, anszkord, Pic 2010, achilleus68, Krisz-Brooklyn,papa67, szergej, portugal, attila10, Lalipop, lnorbi, KáGábor, csuki, meggy, kavics, rk, kempes, forzadvtk78, bt64.
1 pontosok: csoki0510, Bandi65, donburci, Vaszka, walaki, vbdon13, antiabs, farao57, Nemecsek, dudik-attila, perecesi-diosgyor-szurkolo, Schaba, jupiter, Putyek, tibika, korzó, aki-diosgyori1, objektív, dio, tomii, chr1s,.B.E.,neutron, johny, mr-d, pirosfehér 1910, robibond, frankie, tgyufa, Szabó József, ötvenöt, D1977, DVTK74, szombatondelelott, dömötör, Conan McGregor, betyarok, sancaaa, kerecsen, darken.janos, scs001, grosser, nandibrsd.

A játékszabály egyszerű.

  • A DVTK NBI-es mérkőzéseire kell tippelni, számszerű végeredménnyel.
  • Csütörtökön-pénteken kerül ki a cikk, ami alá lehet majd írni kommentben a tippeket.
  • A tippekhez ne fűzzetek külön megjegyzést, abban csak a tipp legyen. Természetesen kommentelhettek, beszélgethettek a cikk alatt, mint eddig is, de magánál a tippnél csak az eredmény legyen, hogy könnyebb legyen rendszerbe szedni azokat.
  • A tippeket a mérkőzés kezdő sípszójáig tehetitek meg.
  • Tippeket a Facebook oldalon nem tudtok megadni, azokat az amigeleken.hu oldalán tehetitek csak meg.
  • Egy név alatt két tipp ne szerepeljen egy mérkőzés kapcsán.
  • Aki a tippeket utólag szerkeszti, kizárásra kerül, de nem csak az adott fordulóból, hanem az egész játékból. Az egyszer már beírt tippeket már nem változtathatjátok meg még akkor sem, ha a mérkőzés nem kezdődött el, ugyanis amint kikerül egy tipp, azonnal írjuk egy táblázatba, így a módosításokat nem áll majd módunkban nyomon követni. Amit beírtok egyszer, az legyen végleges.
  • Holtverseny esetén nyilvános – online – sorsolással döntjük majd el, ki a szerencsés nyertes.

A tippelésbe bármikor be lehet kapcsolódni, hiszen akkor is van esély arra, hogy megnyerjétek a játékot.

Ha valaki észreveszi, hogy bár a tippje helyes volt, de nincs fent a táblázaton, vagy bármilyen hibát talál, kérjük, jelezzen nekünk, és visszanézzük, ellenőrizzük a leadott tippeket.

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

101. miskolci
2018-03-17 16:59:49 Barna öves, Fanatikus tag
1:2
Bár tartok tőle hogy félbeszakad
100. benji
2018-03-17 16:57:09 Lila öves, Őstag
1-1
99. frankie
2018-03-17 16:52:53 Fehér öves, Újonc
1-3
2018-03-17 16:52:40 Kék öves, Tag
1-2
97. Kavics
2018-03-17 16:45:01 Zöld öves, Tag
0:1
96. nandibrsd
2018-03-17 16:32:19 Citromsárga öves, Lelkes újonc
0-2
95. tomi87*
2018-03-17 16:24:38 Fekete öves, Veterán
1-3
94. diosgyori
2018-03-17 16:19:48 Barna öves, Fanatikus tag
0:1
2018-03-17 15:58:49 Citromsárga öves, Lelkes újonc
2-2
2018-03-17 15:15:57 Fekete öves, Veterán
1-4

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...