Banner

Tilos passzolni - Bódog Tamás

Szerző: dfcwolf | 2017-12-13 13:12:00

Tudta, hogy az idő külföldön nem neki dolgozik, ezért is tért haza leginkább Bódog Tamás, ugyanakkor itthon mielőbb robbantani szeretne, a középszerűség Diósgyőrben sem vonzza őt.

A csakfoci.hu Tilos passzolni című rovatában ezúttal Bódog Tamásnak tettek fel 20 kérdést, szóba kerültek a 7-8 kilós súlyfeleslegek, kihízott nadrágok, de az is, átmenne-e érte a falon úgy bárki, mint ő Jürgen Kloppért. Beszél arról, miért szerencséje Ugrai Rolandnak, hogy ő az edzője, de az is szóba kerül, jó szívvel engedné-e el válogatott játékosát a Bundesligába. Megkérdezték, mit utál és mit szeret a leginkább a hazai játékosokban, nem érzi-e erősnek egy-egy nyilvános kritikáját, de arról is beszélt, melyik nyilatkozatát bánta meg.


1. félidő:

1. Nemrégiben azt mondtad, hogy Lipcsében azért volt könnyebb dolgozni, mert ha ott a stáb három elefántot kért, a következő nap ott volt tíz. Te Diósgyőrben hány elefántot kértél és mennyit kapsz meg?
– Elefántot itt sajnos nem nagyon kérhetek, legfeljebb porcelánból, remélem, azt megkaphatom. Ha terveink vannak, akkor amit szeretnénk, azt meg is tudjuk valósítani. Erre ígéretet kaptam, és hála istennek, Leisztinger Tamás abszolút szívén viseli a DVTK sorsát. Ami kint volt, az felfoghatatlan idehaza. Volt rá példa, hogy a tulajdonos privát repülőjével átugrottunk reggel Salzburga csupán egy edzői meetingre, este meg vissza. Ott nagyon sok pénz volt, amit tudatosan és jól használtunk fel a fejlődéshez. Tisztában vannak azzal, hogy ha nem invesztálsz, a futballban nem tudsz előrelépni, ez törvényszerű. Úgy látom, hogy idehaza is hatalmas lehetőséget kapott a futball. Bízom abban, hogy a befolyt pénzt célravezetőbben használják fel, magunknak pedig azt kívánom, hogy ezeket a lehetőségeket előbb-utóbb mi is megkapjuk.

2. A kint dolgozó edzők közül Dárdai Pál, Lőw Zsolt vagy Szabics Imre sem jött haza, Te ezt bevállaltad. A pályafutásod szempontjából nem lett volna szerencsésebb, ha kint maradsz?
– Először is: semmi realitása, hogy ezek az emberek hazatérjenek a magyar bajnokságba dolgozni, szerintem még kapitánynak is nehéz lenne bárkit hazacsábítani, aki kint az ismert körülmények között dolgozik, teljesen más közegben.

És én sem vagyok álszent: ha még mindig ott lettem volna a Lipcsénél, és mondjuk Bundesliga aranyért versenyezhetek “csak” stábtagként, nem feltétlenül mondtam volna azt, hogy mindent félreteszek, hogy rohanjak haza, mondom ezt úgy, hogy imádom minden percét a diósgyőri munkának.

3. Mondhatjuk azt, hogy leginkább az döntött ebben, hogy itthon vezetőedző lehettél, míg kint erre nem lett volna esélyed?
– Abszolút, a pillanatnyi szituációban ez volt az a döntő momentum, hogy tudtam, kint reális esélyem nem volt arra, hogy egy csapatot teljesen rám bízzanak, Németországban meg főként lehetetlen odakerülni egy feltörekvő csapathoz. Talán ha valahol játékosként lehúztál előtte ott pár évet, akkor megkaphatod az előnyt az indulásnál, de én legfeljebb Mainzban lehettem volna az, mint Dárdai Pali a Herthánál, viszont onnan már túl régen elkerültem, úgyhogy azt is kilőhetjük. Valljuk be, hogy az idő nem nekem dolgozott, ezért vágtam bele ebbe a kihívásba. És itt megvan rá a lehetőségem, hogy a saját elképzeléseim alapján építsek fel egy csapatot.


ELOLVASOM A TELJES CIKKET A CSAKFOCI.HU-N >>>


forrás: csakfoci.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

42. Pele1958 |Válasz erre: 39. Mustosjobbösszekötő
2017-12-30 10:45:33 Kék öves, Tag
Kedves Pisti!
A "Nyitva van a pálya" előadás videóját rongyosra néztem-ésélveztem minden történetedet főleg Pixiről.Sajnos már nem lakom Miskolcon merha igen biztos ,hogy ott lettem volna élőben.Megkértelek volna ,hogy mesélj még az Ifista korodról és akkor biztos emlékeztél volna még olyanokra Pixin kivül mint:Hütter Laci a kapus,Kozma Dezső,Kökény Barna,Szebeni Pista,Szávai PetiBalázs Ernő(Kókili), Horváth Bandi bátyja-talán István,Ráczi Attila. Na és persze ne felejtkezzünk el Dóczi Pista bácsiról sem.
Hát igy hirtelen ennyi jutott most eszembe.
Kivánok Neked erőt-egészséget és Boldog Újévet: kis Kökesz.
41. vebgy* |Válasz erre: 30. zorba
2017-12-17 23:41:42 Fekete öves, Veterán
Bár ne így lenne...
40. kerecsen
2017-12-16 13:10:48 Piros öves, Őstag
Vannak itt tanácsadók, csak tanácsok vannak-e? Ragadjuk meg az új stadion varázsát? Az ott kezdődne, hogy már ebben a hónapban, a karácsony előtti időszakban árulni kéne a tavaszi bérleteket. Sokan vennék meg szeretteiknek ajándékba, szerintem több ezer elmenne most. Hol itt a profizmus? Érdekel ez valakit? Jelenleg még ott sem tartunk, hogy lesz-e üzemeltetője a stadionnak, mennyi lesz a jegyár, bérletár, sőt, egyáltalán van-e és mennyi csúszás az építésben, melyik lesz az első tétmeccs. Pató Pál úr országában majd lesz valahogy....
39. Mustosjobbösszekötő |Válasz erre: 30. zorba
2017-12-16 12:15:21 Fehér öves, Újonc
Kedves Tamás!! Sok sikert kívánok a tavaszi szezonra!Az edzői pálya igen kiszámíthatatlan.Jómagam idején 1958tól 1966ig Kiss Gábor,Teleki Pál,Bodola Gyula,Bukovi Márton,Nagy GYörgy,Preiner Kálmán voltak az edzőim.Ebböl a névsorból kitünik,hogy az edzői pálya milyen felelösségteljes.A focihoz mindenki ért.Tudod ehhez a szakmához szerencse is kell hogy párosuljon.1959-es magyar ifjúsági válogatottban négyen voltunk középiskolai tanulók,ALBERT,KEGLOVICH,KÜRTÖSI,és jómagam.A focihoz megfelelő intelligencia is kell,és most jön a cáfolat.MÉSZŐLY KÁLMÁN vitte a legtöbbre.Jól helyezkedett a pályán és az életben.Ezért kívánok sok szerencsét pályafutásod során.Volt született DVTK játékos,KOVÁCS ISTVÁN,MUSTOS.
38. isten |Válasz erre: 37. isten
2017-12-15 17:39:28 Barna öves, Fanatikus tag
De ott van még Hollósy Bandi, Deák-Bárdos...
37. isten
2017-12-15 17:38:56 Barna öves, Fanatikus tag
Tudtommal van itt tanácsadó tag, Csöbör Katalin személyében. Továbbá Benczés Miklós is párt közeli dolgozó a klubnál, biztos megoldható, hogy kettejük közül valamelyikőjük beszéljen Kriza úrral illetve a többi illetékes személlyel, hogy mielőbb konzultálhassanak Bódog Tamás vezetőedzővel.
2017-12-14 17:56:59 Barna öves, Őstag
A lényeg csak ennyi!
"Itt a következő hónapokban kellene megragadni a dolgokat, amíg tart az új stadion varázsa, de ehhez nem lehet cél az, hogy csak a bentmaradásban gondolkozzunk. Kellenek a fejlődés további lépcsőfokai. A kérdés az, hogy hogyan tudunk továbblépni erről a szintről, most jött el az az időszak, amikor valamilyen irányba el kell billennie a dolgoknak."

Volt itt már ilyen idő(szak), Kedves Tamás!! Persze erre majd, Te is rádöbbensz, de addig is, Boldog Békés Karácsonyt Kívánok!!
35. korxi |Válasz erre: 32. tb
2017-12-14 17:11:37 Piros öves, Veterán
Mitől és miben lenne tisztább a viszony, ha részvénytársasági formában működne a labdarúgócsapatot működtető társaság?
34. sapisanyi |Válasz erre: 33. pecz-dezso
2017-12-14 16:42:58 Lila öves, Fanatikus tag
ha elolvasod a második részt nyilatkozza ,hogy rengeteget köszönhetnek LT xxxxxxxxx és ha majd hazaköltözik a csapat reméli összefut néha a másik tulajjal xxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-12-16 11:39:31

33. pecz-dezso |Válasz erre: 18. siraiz
2017-12-14 14:51:57 Narancs öves, Tag
Miután Borsodban élünk, ismerjük Kazinczy (Széphalmi Vince) nyelvét. Bódog Tamás érthetően fogalmazott !! Itt a honlapon évekre visszamenőleg fellelhető az a maszlag ,amit átvesznek a DVTK eu.-ról Az az ömlengés már hányinger keltő. Sajnos sokan nem emlékeznek a Diósgyőr megszűnésére. Mi előzte meg ? Mik történtek utána? Mit művelt a sok szélhámos? Hogy került ide Leisztinger úr? Érkezése után sokáig úgy tünt, hogy itt a Kánaán,de a valóságban mi történt ? Fűtt-fát leigazoltak, akiket máshol lenulláztak , hogy kit miért, azt láthatta a nagyérdemű. Itt stabil fizetést kaptak, de ellenszolgátatásként a szurkoló és a tulajdonos vajmi keveset kapott vissza(Szivics időszakágában volt valami). Most is olyan játékosok alkotják a keretet (2 játékos kivételével, akiket nem tudom kik erőszakolták rá) ,akik a korábbi vezetők szerint a Diósgyőr hasznára lehetnek.
Arról az ismeretlen tulajdonosról az amigélekén nyugodtan feltehetné a korábbábban készült riportokat, amitől sokan itt a honlapon hasra estek. Szerepvállalásuk egy olyan mézes madzag aminek szaros a vége. Nekik a Diósgyőr csak egy nyűg a nyakukon

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...