Banner

Televíziót kaptak ajándékba a kollégisták

Szerző: Jáborcsik András | 2018-11-29 18:04:00

Néhány nappal ez előtt Tajti József sportigazgató, Sütő Szilárd akadémia igazgató, Fernando Fernández vezetőedző valamint Antal Botond, Márkvárt Dávid, Szabó Bence és Tajti Mátyás tett látogatást a DVTK utánpótlás korú labdarúgóinál, a sportolóknak a hétköznapokban otthont adó Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégiumban.


Nagyjából másfél héttel ezelőtt tettünk egy "helyszíni bejárást" a srácok által lakott szinten - kezdte Tajti Mátyás, a DVTK középpályása:

Örömmel láttuk, hogy milyen jó körülmények között laknak a fiatal labdarúgó társaink, és hogy milyen harmonikusan élnek. Ugyanakkor elmondták, hogy sajnos egy-egy hétköznapi, vagy hétvégi meccsnézés alkalmával mindenki a saját szobájába kényszerül, hiszen nincs közös televízió a közösségi térben. Ezért gondoltuk úgy a társakkal az öltözőben, hogy így az ünnepek közeledtével közösen vásárolunk egy televíziót a kollégiumban lakóknak, akik amellett, hogy szemmel láthatóan örültek az ajándéknak, akár még szakmázhatnak is egy-egy mérkőzés nézése során.


Kedden délután a szakmai vezetés mellett Bacsa Patrik, Ivan Rados, Márkvárt Dávid, Szabó Bence és Tajti Mátyás érkezett a kollégiumba a meglepetéssel.

- Örömmel hallottam, amikor Bacsa Patrikék odajöttek hozzánk az edzői irodába az ötlettel, miszerint vásárolnának egy televíziót a kollégistáinknak - mondta el Sütő Szilárd, a DVTK akadémia igazgatója. - Amellett, hogy mi is igyekszünk minden feltételt megteremteni a kollégiumban lakó gyerekek számára, úgy gondolom egy nagyszerű gesztus volt ez a felnőtt csapat részéről is. Különösebb panasz nem szokta érni a kollégistáinkat, akik így úgy gondolom megérdemelték és biztosan hasznát fogják venni a kapott ajándéknak.



Tovább a teljes cikkre a dvtk.eu-ra >>>>>


forrás: dvtk.eu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. toki
2018-11-30 07:52:52
Gratulálok, szép gesztus!
2. KáGábor
2018-11-29 21:32:45
Szép volt, fiúk! :)
1. gabeszba
2018-11-29 20:17:59
Büszke vagyok a csapatunk tagjaira,amennyiben tényleg maguktól jutott eszükbe ez a nemes gesztus.
Ez szép volt fiúk!
Mégsem


Üzenet küldése...