Banner

Tamás Márk szerződést hosszabbított

Szerző: objektív | 2018-02-22 11:58:00

Hamarosan indul a tavaszi szezon, de ezzel párhuzamosan épül a következő idényben pályára lépő DVTK is. Dejan Karan után Tamás Márk is meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

Tamás Márk 2015 nyarán igazolt Diósgyőrbe, és az elmúlt években 59 bajnoki mérkőzésen viselte a DVTK mezét.

- Nagyon örülök, hogy továbbra is a DVTK játékosa lehetek! - nyilatkozta Tamás Márk. - Bevallom, nem is gondolkodtam a váltáson, hiszen a mennyasszonyom, Szabó Barbara is itt röplabdázik, mindketten jól érezzük magunkat a DVTK-család tagjaiként. Köszönöm a klubvezetésnek és a szakmai stáb tagjainak a belém vetett bizalmat, amit a pályán fogok meghálálni. Minden erőmmel azon leszek, hogy az új stadionban minél több sikeres mérkőzést vívjunk meg, és bízom benne, hogy a szurkolókkal gyorsan belakjuk az új létesítményt, ami ugyanolyan otthonunk lesz, mint a régi, hiszen tudom, milyen sokat jelentett az nekik.

- Már most elkezdtük felépíteni a jövő csapatát, amibe tökéletesen beleillik Tamás Márk, aki nem csak játékosként, hanem emberileg is meghatározó személyiség - mondta el Bódog Tamás szakmai igazgató. - Márk magas szintű teljesítményre képes balhátvédként és belső védőként is, ami növeli a variációs lehetőségeket. Örülök neki, hogy a jövőben is a DVTK-t erősíti!

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

2018-02-24 10:05:37 Narancs öves, Tag
Mennyi lehet a kivásárlási ára?
21. malone
2018-02-23 20:55:46 Narancs öves, Tag
Engem mindig Vadász Viktorra emlékeztet. Sajnos. Talán Bódog is azért szereti, mert csak szorgalommal juthat előrébb, nem a tehetségéből.
20. tabak |Válasz erre: 15. Borsodi Bányász
2018-02-23 17:54:44 Piros öves, Őstag
Teljesen eltérő típusú játékosok! Tamas egyértelműen jobb védő játékos, már csak a fizikai mutatói miatt is, gondoljunk csak egy előre ívelt labdára, ki fejelné el biztosabban kettejük közül? Támadásban egyértelműen Forgács a jobb. Én úgy rotálnám őket, hogy milyen erős ellenfél ellen játszunk. Pl a Vác ellen, már csak a talaj miatt is Forgácsot játszattam volna, de Bódog akkor is Tamást favorizálja, amikor Forgács kézenfekvőbb megoldás lenne. Biztosan megvan az oka, én arra gondolok túl nagy kockszat a védekezése miatt Forgács jatszatasa és Bódognak ez sokkal fontosabb, mint higy a támadásokat támogassa egy balbekk. És ez lehet a 442 miatt is, ez egy olyan felállás ahol a legkisebb szerepe van wing back-eknek, mint akármelyik ma divatos rendszerben.
Én személy szerint azt szeretném látni, hogy a két szélső hátvéd támadások során a félpályán túl helyezkedik, magasan, szerintem ez a modern foci! Ezzel szemben sokszor egyvonalban vannak a belső védőkkel. Bódog fontosabbnak tartja a tutit. Egyszer kockáztattunk nagyot, be is jött, amikor a Kövesd vezetett ellenünk és Forgács bejövetelének köszönhetően is fordítottunk. Na nekem az a játék tetszett! ;)
19. alfonz |Válasz erre: 15. Borsodi Bányász
2018-02-23 11:35:21 Lila öves, Tag
Azért játszik többet Tamás,mert jobb.Forgács még nem adott elő semmi meggyőzőt.Bódog meg eldönti.
18. objektiv |Válasz erre: 16. diodio
2018-02-23 07:41:27 Fekete öves, Őstag
Ma lesz.
17. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 16. diodio
2018-02-22 21:50:56 Fekete öves, Veterán
Majd a meccs előtt 1 órával Bódog felsorol 11 nevet.

Már meg tudnánk írni? Győzni megyünk, Jó csapat az ellenfél, de mi mindenkit meg akarunk verni, A felkészülés jól sikerült a fiúk már várják az első bajnokit. Szerencsére nincs sérültünk, köszönet az orvosi stábnak, remélhetően lesznek kinn szurkolók, akikre nagy szükség van idegenben is. Parádés játékot várok mindenkitől, majd meglátjuk mire lesz elég
16. diodio
2018-02-22 21:42:08 Barna öves, Fanatikus tag
Ma nem volt sajtó tájékoztató a paksi mérkőzéssel kapcsolatban??
Vagy már az is csúszik, mint a stadion át adás??
15. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 14. Bobák Kornél
2018-02-22 21:41:21 Fekete öves, Veterán
Ő az, aki növeli a konkurenciát típusú játékos. A gond ott van, hogy még befér a kezdőbe valamiért, és tőle kell jobb teljesítményt nyújtania Forgácsnak, nem pedig fordítva.

Forgács harcosabb, jobban ad be, többet fut fel. Tamás óvatosabb, nem ad be annyit, nem fut fel annyit, csak ha fejelnie kell, talán kicsit megbízhatóbban védekezik. Nagyjából az van, hogy Eper jobboldalt fel megy akkor Tamás baloldalt nem. Nagy mindegy mit csinál jobb oldalt, Forgács akkor is felmegy, Tamás nem. Én sem tudom miért játszik Tamás többet, mint Forgács, ezért gondolom, hogy a fizikai mutatói jobbak lehetnek, vagy Bódog nem akarja, hogy mindkét szélső védő fenn kóricáljon állandóan.
14. Bobák Kornél* |Válasz erre: 10. már_csak_emlék
2018-02-22 21:25:50 Fekete öves, Veterán
Szerintem erős túlzásba estél. Én örülök, hogy hosszabbítottunk vele. Még ha Forgácsot tartom is az első számú balhátvédnek.
13. Szabó József* |Válasz erre: 11. már_csak_emlék
2018-02-22 21:19:35 Fekete öves, Veterán
Maradjunk annyiban, hogy Bódog Tamásnak nagyobb a hitele mint neked.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...