Banner

Tajti Mátyás: Legyen egy nyugodt tavaszunk!

Szerző: Jáborcsik András | 2018-12-18 18:14:00

Megszerezte harmadik OTP Bank Liga gólját Pakson a DVTK nyáron igazolt - még mindig csak 20 esztendős - középpályása, Tajti Mátyás.

A dvtk.eu interjújából idézünk:


Ez volt a harmadik idei találatod, de ez volt az első olyan, amit győztes meccsen szereztél. Valld be, hogy más érzés ilyenkor gólt lőni!
Nyilván, hiszen ilyenkor ünnepelsz. Az első kettő után nem nagyon volt mit ünnepelni, mert nem nyertünk. Ugyanakkor számomra a góllövés nem jelent sokat. Jó érzés gólt lőni, de fontosabb, hogy a csapat nyerjen.


Többen kiemelték a meccs után, hogy meglepte őket az, hogy fejjel szereztél gólt.
Pedig korábban is volt már rá példa, Málagában pont az egyik legfontosabb meccsen fejeltem egy gólt, de azt hiszem, hogy Barcelonában is megesett. Most jól találtam el. Van, amikor sikerül, van, amikor nem. (nevet - a szerk.) Tudtuk, hogy hogyan fognak játszani a paksiak, tudtuk, hogy a szélső védőiket üresen meg tudjuk majd játszani, Fernando Fernández és a stáb remekül felkészített bennünket. Közben a megváltozott körülmények miatt - mivel a pálya játékra alkalmatlan volt - azt kérte a vezetőedzőnk, hogy minél több labdát adjunk be szélről a kapu elé, így szerettünk volna veszélyt jelenteni.

Az időjárás egyébként mennyire nehezítette meg a dolgotokat? Személy szerint te játszottál már ilyen pályán?
Itthon utánpótlásban biztosan, de az elmúlt négy évben Spanyolországban nem nagyon. Azt mondták, hogy játsszuk le a meccset, lejátszottuk, és szerencsére jól sült el.

Megnéztem a statisztikádat. 17 meccsen játszottál a 18-ból, 16-szor voltál kezdő, te töltötted a 4. legtöbb időt a pályán a csapatban, elégedett vagy?
A játékperceket tekintve természetesen igen. Tavaly is megvolt a célom, 30 meccset akartam a Málaga második csapatában kezdőként játszani, idén is ez a célom egyénileg a DVTK-ban. Csapatként pedig azon leszünk, hogy benn tartsuk a Diósgyőrt az első osztályban.


Elolvasom a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>


forrás/fotó: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

19. vebgy* |Válasz erre: 11. dudik-attila
2018-12-24 22:01:48 Fekete öves, Veterán
Kijöhetne...de ahhoz sokkal masszívabb keret kell/ene/...
18. KáGábor*
2018-12-22 09:44:51 Fekete öves, Veterán
Komolyabban valóban nem kell foglalkozni, de akkor ide is egy kis emlékeztető:
2015. április 29-én ez jelent meg egy hírportálon: "Sipos Jenő az MLSz szóvivője úgy fogalmazott a kérdésben, hogy ugyan az NB I létszámcsökkentése már korábban felmerült, konkrétan ez a kérdés egyelőre nincs napirenden."
Majd ezt követően 2015 nyarán 12 csapattal indult a szezon...
17. El Bandi
2018-12-22 09:22:51 Piros öves, Őstag
Egy kicsi Off.
A mai NS-ben létszámemelés: NEM. Tehát ezzel a résszel nem kel foglalkozni, elméleteket gyártani.
16. El Bandi |Válasz erre: 15. birodalmi-lepegeto
2018-12-22 08:31:52 Piros öves, Őstag
Teljes mértékben igazad van. Kb. 8 pontot szórtunk el, tehát maximum a 8. hely lehetne. Amikor mindenkinek megy, akkor pedig nem olyan rossz ez a keret, bárki bármit mond. Csapatként kell összeállni, mert mit érünk 1-1 sztárral, ha neki nem megy? Tudnánk példákat mondani...Igazi erősítés meg nem lesz, mert sajnos ebből mindenki csak kivenni akar...
2018-12-20 10:28:13 Fekete öves, Veterán
5 jó meccs után dobogó, aztán ha mégse úgy sikerül ahogy a szurkoló megálmodta és jön egy 5 forduló 0-1 pont, akkor a szokásos takarodjon az edző/játékos/vezető.
Így megy ez már hosszú évtizedek óta az Avas alján.
Szerintem kb a helyünkön vagyunk, még 1-2 csapatot befoghatunk, de, hogy azoktól a még előrébb lévők jóval erősebbek az is 1000%.
10-12 pont különbséget ne bagatellizáljunk már el, mert csak magunkat csapjuk be, aztán jön a koppanás májusra.
14. kisbe
2018-12-20 09:55:39 Piros öves, Őstag
..mondjuk egy embert soha nem a futtballròl alkotott vèlemènye alapjàn csipek vagy nem...itt is sok embert birok aki teljesen màst gondol a DVTK-ròl mint èn..a lènyeg nekem a stìlus..ès hogy az èrveit alàtàmasztja tènyekkel ès ÈSZ èrvekkel..aki csak az àlomvilágot fujja azokkal kèptelen vagyok azonosulni...
13. kisbe
2018-12-20 09:47:09 Piros öves, Őstag
..igen..Slozi bàcsi hasznàlja a nagy betűket..de nekem nem tünik fel..igaz hogy a futballròl ès Fernandoròl alkotott vèlemènyünk szöges ellentètben van egymàssal..de ennek ellenère csipem az öreget...biztos ezèrt nem zavarnak a nagy betűi..))
12. kisbe |Válasz erre: 6. 2017.
2018-12-20 09:37:10 Piros öves, Őstag
Tudom hogy rossz szokàsom a sok pont. de annyira megszoktam hogy ìgy ìrok.ez olyan gondolat folytatàs lenne.most igyekeztem pontok nèlkül ìrni, nehezemre is esett.))
11. dudik-attila |Válasz erre: 10. vebgy
2018-12-20 06:59:59 Piros öves, Őstag
A szorosan vett közép mezőny az 5-8. hely. Miért nem jöhetne ki a lépés néha és elcsípünk egy 3. helyet?
10. vebgy* |Válasz erre: 3. kisbe
2018-12-19 16:51:58 Fekete öves, Veterán
Egyelőre ez a csodás tulaj a /semmire sem jó/ nb 1-es középmezőnyt sem garantálja...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...