Banner

Tajti József: Előrelépni nyilván attól fogunk, ha meccset nyerünk

Szerző: amigeleken.hu | 2018-11-07 10:24:00

Jelenleg nincs edzőkérdés, amennyiben lesz, erről tájékoztatjuk a szurkolókat – jelentette ki Tajti József a boon.hu-n megjelent, "Jelenleg nincs edzőkérdés" című interjúban. Tajti arra a felvetésre, hogy örökre bebetonozták-e az edzőként pályakezdőnek számító korábbi spanyol labdarúgót, ezt felelte: –

Mindenki tudja, hogy ez a helyzet nem jó, minket bánt ez a legjobban, akik ennél a klubnál dolgozunk, legalább annyira, mint ahogy ez a fanatikus szurkolóinkat bántja. De én hiszek benne, hogy ez a tendencia véget ért, megfordul és jönnek majd az eredmények.

Előrelépni nyilván attól fogunk, ha meccset nyerünk – mondta Tajti József, aki arra a megjegyzésre, hogy ehhez gól, gólok kellenének, oda kellene érni a kapu elé és kapura kellene lőni, ami a DVTK részéről ritkán fordul elő, így reagált: –

Ezt egy picit másképp látom. Az FTC ellen több nagy gólszerzési lehetőségünk volt, ezek kimaradtak, az ellenfelünk pedig mindhárom helyzetét értékesítette. Persze volt olyan mérkőzésünk is, az MTK ellen, amikor csak helyzetünk akadt, de a múlt héten, a Puskás ellen is többször odakerültünk a kapu elé, többször álltunk a kapussal szemben, mint ellenfelünk. Négy nagy lehetőségünk volt, a Puskásnak egy komoly helyzete akadt, két pontrúgással mégis ők győztek.


A boon.hu megkérdezte azt is a sport­igazgatótól, hogy mérföldkőnek számít-e a spanyol edző diósgyőri pályafutásában a most szombati, Debrecen elleni bajnoki, hogy ha nem nyerne a csapat, akkor válogatottak programja miatt csak két hét múlva folytatódó bajnokságban, a szünetet kihasználva, sor kerülhet-e edzőváltásra, de Tajti József erre azt válaszolta, hogy a Debrecen elleni siker elérésén túl mással jelenleg nem foglalkoznak.


Elolvasom a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>


forrás: boon.hu

fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 > 

28. Stevenstreet |Válasz erre: 23. totario
2018-11-07 22:06:04 Piros öves, Őstag
Szia! Dudás Hunor már rég nincs itt, ami baj , mert bár néha úgy kellett összekaparni a palotaszállóban 1-1 nyilatkozat erejéig, de még részegen is jobb rálátása volt a dolgokra, mint a mostani slepnek. Ő a Szivics korszak embere volt, ne keverdd ide...akkor más gondok voltak még, de a szakmai rész ezerszer jobb volt...
27. kempes
2018-11-07 22:03:39 Piros öves, Veterán
off http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-erre-tizenegyest-adni-kassai-viktor-oriasit-hibazott-video-2667917?utm_c

Ezt a nyomorékot meddig hagyják még vezetni?
26. sch1910
2018-11-07 21:57:07 Lila öves, Tag
Valószínűleg egy rakat lóvé elment egy bullshit generátorra, ezért nincs miből focistát venni. De olvashatunk jobbnál jobb szövegeket ennek köszönhetően.
25. gazember*
2018-11-07 21:49:19 Fekete öves, Veterán
...de most mit is várunk ettől a faszitól? Hogy a saját pénzén vegyen normális játékosokat ?
24. bohumil-stejskal |Válasz erre: 17. alfonz
2018-11-07 21:21:55 Fekete öves, Őstag
Mennyivel? Sokkal! Nagyon sokkal! Annyival, hogy szerencséjére nem megyek oda és mondom meg neki a szemébe, mert az nem egészséges (számára).
Gyalázás? De szenzitív itt valaki de szenzitív! Ez csak egy szimpla benyomás az eddigi itt léte hozadékaként. Örüljön hogy nem kezdem el gyalázni.
23. totario
2018-11-07 21:21:47 Barna öves, Tag
XXXXXXX Miskolcról s vidd Dudàs Hunort is magaddal az összes emberèvel együtt; többek között fernandoval ès a fiaddal!

Moderálva: 2018-11-07 21:29:00

2018-11-07 20:42:18 Barna öves, Fanatikus tag
Miről beszélsz Te ? Nincs edzőkérdés, dehogy nincs! Együtt fogtok elhúzni Barcelonába, ha még ott befogadnak Fernandóval együtt.
A nemlétező helyzetekről pedig őszintén elmondanád, hogy azok bizony alig vannak és nem tudjuk kihasználni. Nem kell itt ködösíteni, nagyon megtanultad előző haverjaidtól, főleg aki beajánlott ide, Mikikétől!
HELYZET van itt nem is kicsi, nem pedig helyzetek!!!!
Ha lenne egy köcsög aludttejem, azt sem bíznám megőrzésre Terád!
A holnapi nappal kapcsolatban: Ha sikerül törvényesen és hivatalosan megalakítani a DSZK-t, kérnélek benneteket, hogy egy nyílt levéllel vagy egy nyilatkozattal forduljatok a nyilvánossághoz és hozzátok tudomásra, hogy mi megy itt már évek óta! Egyszer s mindenkorra álljanak elő a többségi és kisebbségi tulajdonosok és mondják el, hogy mit akarnak tenni szeretett Klubunkkal, a Diósgyőrrel!!!
21. samanhegy |Válasz erre: 15. Krapulax
2018-11-07 19:48:24 Piros öves, Őstag
:DDDD
20. krajci77
2018-11-07 18:16:19 Zöld öves, Tag
Ez egy XXXXX. Nem akkor lépünk előre ha nyerünk egy meccset, hanem akkor ha végre fektetnek pénzt a csapatba és hoznak 4-5 életképes futballistát. De leginkább húzzanak innen a fenébe!!!

Moderálva: 2018-11-07 21:29:27

2018-11-07 17:46:43 Kék öves, Fanatikus tag
Havi 2 millióért milyen szépen mosolyog.
Csupa tehetség, csupa hozzáértés, csupa őszinteség...
Bábu a f@rgek között.

 < 1 23 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...