Banner

Szeretném, ha ez is csak egy meccs lenne

Szerző: dfcwolf | 2020-06-07 13:03:00

De valami miatt, rendre úgy csinálunk, mintha nem három pont járna ennek az összecsapásnak a győztesének, hanem valamiért több. Van olyan szurkolótársunk, aki következő ellenfelünk nevét csak úgy mondja: FTC. Nem hajlandó ettől a három betűtől többet áldozni rájuk. Valószínűleg azért is megróna, mert nagy betűkkel írtam. Én is úgy gondolom, hogy a fokozott várakozás mindig az ellenfélnek szól és éppen ezért olyan nehezen születik meg ez a beharangozó is.

A múlt héten békés döntetlennel végeztek a felcsúti rémcsapat ellen és szerintem ez az eredmény senkit nem lepett meg. Az ismerőseim közül senki sem merte sima Fradi győzelemre tenni azt a mérkőzést. És ez nem véletlen. A zöldek öt éve nem nyertek Felcsúton. Hagyok egy kis időt ennek a megemésztésére. Az a csapat, amibe ennyi pénzt öntenek és nyeri a bajnokságokat, nem bír ezzel a kiscsapattal. Mennyire hihető ez?

Az a véleményem erről, hogy egyszerűen csak csalnak. Lehet, hogy sok góllal verik a többi ellenfelet és simán nyerik a bajnokságot majd most is, de én azt látom, hogy akinek kell, annak lefekszenek. Ezek után csak álljanak nyugodtan a dobogó tetején, a hátuk úgysem lesz egyenes.

Hozzájuk megyünk holnap és az a párszáz vendégjegy hamar el is fogyott. Várom az indulást, mert együtt kelünk útra a többiekkel és ilyenkor a pihenőkben tett rövid szünetek nem szoktak esemény nélkül telni. A jókedv garantált, az eredmény pedig szinte másodlagos.

A Zsóry nem nyerte meg a kupát, így ha valóban Európában szeretnénk szerepelni, akkor le kellene taszítani őket a harmadik helyről. Ez nem lehetetlen, de nem hiszem, hogy cél lenne. Az utolsó három meccsükön kikaptak és lehet, hogy kipukkadt a mezőkövesdi lufi. Ez persze bizakodásra adhat okot nekünk, de sorra fogjuk játszani a meccseket a kiesés elől menekülő gárdák ellen és azok talán nehezebb csörték lesznek, mint a holnapi.

Ráadásul a következő hazai meccseinket hétköznap kell játszanunk, ami szintén nem segít nekünk. Remélem, nem lesz ilyen gond, nekem átfut az agyamon, hogy nehéz lesz motiválni a csapatot a végére. Ha nem tudunk odaérni az Európa Ligára és nem is igazán eshetünk ki, akkor még kusza eredmények is következhetnek. De foglalkozzunk a soron következő ellenféllel.

Azt gondolom, hogy a pontszerzés nem lehetetlen, de a győzelem már bravúr lenne. Még ha el is kapjuk őket, az lenne az igazán jó, ha olyan csapatunk lenne, amelyik bármikor megverheti őket. Remélem, hogy az elkövetkezendő hónapok majd arról szólnak, hogy ilyen csapat épüljön Diósgyőrben.

Megmutatták a srácok, hogy tudnak nyerni és harcolni egy papíron esélyesebb ellenfél ellen is. Arra számítok, hogy a Groupama Arénában sem fogunk alárendelt szerepet játszani majd és kúszni-mászni fognak a pályára lépők. Ez a mi csapatunk. Ilyen a mi csapatunk. Igazán szerethetők. És mi szeretni fogjuk őket, legyen bármi is az eredmény holnap. Ott leszünk a lelátón és kiadjuk magunkból, amit csak tudunk. Sajnos, az ellentábor nem lesz ott, ez a harc most elmarad a szektorok között. De mi profik vagyunk és magunkkal foglalkozunk majd. És nem alszunk el ma még…




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

39. vebgy* |Válasz erre: 38. kerecsen
2020-06-10 21:17:28 Fekete öves, Veterán
Hát ráhibáztál...ezzel a két utált csapattal pont rosszkor találkoztunk...
38. kerecsen
2020-06-07 19:21:04 Piros öves, Őstag
Kiváló beharangozó, szép volt Zoli!
A szokásos tele gatyát remélem levetkőzik a fiúk. Nyerni nem fogunk, de egy x jó lenne. A Zete meccs is nehéz lesz, most talán ők vannak a legjobb formában az egész mezőnyből.
37. diodio |Válasz erre: 35. korxi
2020-06-07 16:27:04 Barna öves, Fanatikus tag
Tényleg...... láss csodát.... ki javították....
Ez ékes bizonyíték arra, hogy folyamatosan figyelik ezt a honlapot.
2020-06-07 15:29:02 Fekete öves, Veterán
Jó kis bevezető, remélem a meccs is lesz ilyen színvonalú
35. korxi |Válasz erre: 32. diodio
2020-06-07 15:04:51 Piros öves, Veterán
De kijavítják, miután itt a fórumon olvasták hogy el van baszva.
2020-06-07 14:31:55 Fekete öves, Veterán
"Szeretném, ha ez is csak egy meccs lenne"...azt a tyúkólban is szeretnék!
33. KáGábor*
2020-06-07 14:23:47 Fekete öves, Veterán
Nagyon jó írás, Zoli!
Jó szurkolást nektek!
Szerintem ma nem vallunk szégyent, nem leszünk alárendelt szerepben.
32. diodio
2020-06-07 14:00:40 Barna öves, Fanatikus tag
Nem tudom, hogy a DVTK hivataloson ki írja a szöveget, de egy nagyon szórakozott egyén lehet, most is azt írja, hogy a fradi elleni meccs 19-kor kezdődik. Engem ezek az apró pontatlanságok nagyon - nagyon zavarnak. És ami a legnagyobb baj, hogy ezeket a hibákat legtöbbször ki sem javítják.
31. makuka
2020-06-07 13:58:43 Narancs öves, Tag
Vitya lapát. Visszament Kondás. Szerintem 3 edzővel. egy szezonban nem lehet bentmaradni. Na mindegy. A lényeg, hogy ma szerezzünk pontot.
30. grosser
2020-06-07 13:48:29 Piros öves, Veterán
"Aki valaha felölti a DVTK címeres mezét, annak látni akarom a tekintetében a fanatizmust, az erőt és a harci szellemet, hiszem, hogy győzni fogunk és egyszer mi leszünk a legnagyobbak!"
Van egy olyan érzésem, hogy az alapítónk, Vanger Vilmos ilyet soha nem mondott, csak az új kor újságírói kreálták ezt, szépen hangzik, de szerintem nem igaz.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...