Banner

Szemtanúk jelentkezését várjuk

Szerző: amigeleken.hu | 2020-02-25 17:01:00

Egy szurkolótársunk kérését tolmácsoljuk felétek, aki ellen - elmondása szerint - önhibáján kívül indított eljárást a rendőrség garázdaság miatt. Bizonyára sokan olvastátok a hírt egy héttel ezelőtt, hogy lövöldözés volt a Tiszai pályaudvarnál. Az esetről beszámoló minap.hu szerint a foci miatt ugrottak össze Miskolcon, majd a verekedés közben egy gázriasztó fegyver is eldördült.


Szurkolótársunk 2020.01.17-én, hétfőn 22 óra magasságában tért be a Tiszai pályaudvar melletti, a Szinva parton található kocsmába, ahol egy ferencvárosi érzelmű szurkoló diósgyőri mivolta miatt bántalmazta. Előbb szóváltás alakult ki a kocsmában, majd a támadó utána ment és a kocsma előtt megtámadta és megverte. A verekedés közben önvédelem céljából az engedéllyel magánál tartott gázriasztó fegyverrel több lövést is leadott a levegőbe, hogy támadója meghátráljon és a verést befejezze.

A rendőrség rövid időn belül a helyszínre érkezett és a magát vétlennek tartó és a fegyvert önvédelemből elsütő szurkolótársunkat is bevitték kihallgatásra, ami után ellene is eljárást kezdeményeztek garázdaság miatt.



Szurkolótársunk rajtunk keresztül kéri most a nyilvánosság segítségét.

Azt kéri, hogy aki szemtanúja volt az esetnek és igazolná azt, hogy őt érte támadás és önvédelemből használta az engedéllyel tartó gázriasztó fegyvert, az jelentkezzen.

A szemtanúk jelentkezését az info@amigeleken.hu e-mail címre várjuk!

Kérjük, osszátok meg minél többen a felhívást annak érdekében, hogy minél több emberhez eljuthasson a kérése.


forrás: minap.hu

fotó: police.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

2020-02-27 15:32:49 Piros öves, Őstag
Játék a szavakkal illetva a pártok neveivel. A Johny fórumtársnak abban van igaza, hogy a Nyilaskeresztes Párt (NYKP) belügyminisztere Vajna G. volt és ő nem volt a fradi elnöke, míg Zorba kollégának meg abban van igaza, hogy Jaross A. volt a fradi elnöke, de az NYKP-nak Jaross soha nem volt a belügyminisztere. Jaross a szintén szélsőjobboldali Magyar Megújulás Párt színeiben volt belügyminiszter. Egyébként hazánk vérzivataros időiről írogatunk itt, és hát a mindenkori rendszer előszeretettel telepedik rá a tömegeket vonzó szervezetekre, egyesületekre így az ftc-re is, múltban és a jelenben egyaránt. A komcsik is birtokolták a fradit többek közt pl. Münnich Ferenc, Nöhrer Árpád elnöksége idején. Tehát ha csak az elnökeik alapján ítéljük meg a fradit, akkor az látszik, hogy büdös fasiszta kommunista paraszt minden zöld majom.
67. johny* |Válasz erre: 64. zorba
2020-02-27 15:27:20 Fekete öves, Veterán
Akkor a tények mégegyszer:

A Ferencváros sem a nyilasoknak, sem a kommunistáknak nem volt a csapata. Sem Jaross, sem Münnich elnöksége alatt.
Jaross Andor soha nem volt a Nyilaskeresztes Párt belügyminisztere. Akkor sem, ha ezt egy "korabeli" 1946-os híradással próbálod igazolni.
Az UEFA soha nem ítélte el a Ferencvárost a szurkolói karlendítések miatt, mint ahogy ezt (is) hamisan állítottad.
66. vebgy* |Válasz erre: 64. zorba
2020-02-27 15:25:03 Fekete öves, Veterán
Nem ártott volna egy "népbíróság" 1989-ben sem...
65. vebgy*
2020-02-27 15:01:32 Fekete öves, Veterán
Egy valami sosem változik..."utáljuk őket, a zöld színüket, a jelszavunk is..." ( egyébként tényleg fagyista volt a bunyóspityu..mert már ezt is kétségek övezik... ? )
64. zorba* |Válasz erre: 60. johny
2020-02-27 15:00:31 Fekete öves, Veterán
AZ MTVA Archívumából meg lehet nézni a korabeli Népbírósági tárgyalás képeit.

Itt ez a szöveg található:

"Bíróság - Jaross Andor a népbíróság előtt

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1946. január 6. Háborús bűnperben ítélethirdetés a népbíróságon. A vádlott Jaross Andor (j), a nyilas kormány belügyminisztere. MTI Fotó/MAFIRT: -
Jaross Andor (1896-1946) felvidéki magyar politikus, 1944 márciusától augusztusig a Sztójay-kormány belügyminisztere. A magyar zsidóság jogfosztásának, a vidéki zsidók gettósításának és deportálásának egyik fő felelőse. A háború után golyó általi halálra ítélték és kivégezték. "

forrás: https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-S0tjWDFRdjFaaS85U3lWSFkwZGR0UT09
63. gazember* |Válasz erre: 59. zorba
2020-02-27 14:52:28 Fekete öves, Veterán
..
62. gazember* |Válasz erre: 59. zorba
2020-02-27 14:52:27 Fekete öves, Veterán
Én sem tudnék...de persze teljesen más okokból ..
61. zorba* |Válasz erre: 60. johny
2020-02-27 14:40:37 Fekete öves, Veterán
Tudtam, hogy előbújsz még Johny! :-)

Akkor lovagoljunk tovább a szavakon...

Jaross Andor (Komáromcsehi, 1896. máj. 23. – Bp., 1946. ápr. 11.): politikus, miniszter:

"...Sztójay kabinetjében 1944. márc. 22-től belügyminiszter, 1944. aug. 7-én lemondott. Ezt követően jelentős szerepet játszott a szélsőjobboldali parlamenti képviselőket tömörítő fasiszta Törvényhozók Nemzeti Szövetsége létrehozásában, melynek 1944. dec.-től 1945. márc.-ig Sopronban elnöke volt. 1946-ban a Népbíróság mint háborús bűnöst halálra ítélte; kivégezték."

forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/j-75FD4/jaross-andor-7604F/
60. johny* |Válasz erre: 59. zorba
2020-02-27 13:47:02 Fekete öves, Veterán
"az egyetlen magyar focicsapat amelyik elnöke a nyilaskeresztes párt belügyminisztere volt?"

A nyilaskeresztes párt belügyminiszterét Vajna Gábornak hívták, és nem volt egyik focicsapat elnöke sem...
59. zorba* |Válasz erre: 58. gazember
2020-02-27 13:07:54 Fekete öves, Veterán
Melyik az az egyetlen magyar focicsapat amelyik elnöke a nyilaskeresztes párt belügyminisztere volt?

Ebből indult ki az egész.

Csak egy válasz van rá: ferencváros.

Erre mozdult rá a fórumra vezényelt agitációs propagandistánk (tudjuk kinek a személye miatt). Innen meg beindultak az érvek- ellenérvek.

Egy biztos, én soha nem tudnék a ferencvárosnak szurkolni, soha nem tudnék velük azonosulni.

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...