Banner

Az egyik kiállítás, a másik nem?

Szerző: amigeleken.hu | 2018-05-14 12:08:00

A múlt héten Joseph Paintsil nem esett el, a ziccer kimaradt, a Fradi nem kapott tizenegyest és Pátkai Mátét nem állították ki 10. percben a Videoton elleni rangadón.



Szombaton a diósgyőri Tamás Márk hasonló módon nyúlt Sós után még a tizenhatoson kívül, a villámléptű debreceni engedett a kísértésnek és nem hordta ki lábon az incidenst, a védő 17 másodpercnyi játékot követően pirosat kapott, csapata pedig emberhátrányban küszködhetett tovább a keleti derbin.


Az m4sport.hu szerint szembetűnő ellentmondás, mennyire másképp ítélték a két egymásra felettébb hajazó mozdulatot a játékvezetők. Lehet csak amiatt, mert teljesen más szögből látták? Bognár Tamás közvetlen közelről engedte tovább az eseményeket Felcsúton, Farkas Ádámnak nem volt lehetősége ennyire akcióközelben lenni. Debrecenben nem egyéni szóló, hanem remek kiugratás nyomán alakult ki a helyzet, ezáltal Farkasnak jóval messzebbről kellett döntenie, és az asszisztense sem segíthette igazán, lévén oldalról is csak az látszódott, hogy Tamás a kezét használva igyekszik az elévágó Sóst kizökkenteni.

Emellett ugye Paintsil talpon maradt, ez pedig ugyancsak olyan szempont, ami befolyásolhatja, harsan-e sípszó. Esetével kapcsolatban azt fejtegette korábban az m4sport.hu, hogy jól tette-e, mikor nem erősített rá eséssel a megrántására.

Az m4sport.hu olvasóinak 85 %-a tizenegyest adott volna a ferencvárosi légiós zaklatásáért, a portál most arra kíváncsi, vonnának-e a szurkolók párhuzamot a két szituáció között, és ha igen, milyen végkövetkeztetéssel.


Kattints ide, tekinsd meg a két vitatott esetet az m4sport.hu-n és szavazz az ítéletek helyességéről >>>>>


Tamás Márk a következőket nyilatkozta az esetről a nemzetisport.hu-nak:

„Megnéztem azóta vagy harmincötször a jelenetet – mondta a 24 esztendős futballista. – Meglepő? Szerintem nem volt jogos a kiállítás. Nem gondolom, hogy szabálytalan lettem volna. Hogy mi történt? Labdát vesztettünk, jött az indítás, a labdát átlépte az egyik debreceni játékos, amely így elsuhant közöttünk. Ahogy fordultam, éreztem, hogy az ellenfelem kilép mögülem, és eltolja a labdát. Tudtam, meg kell akadályoznom, hogy a kapunkra vigye a labdát, de azt is, hogy nem szabad túl nagy erővel löknöm vagy megtolnom a csatárt, nem szabad nagyon rángatni. Toltam egyet Sós Bencén, aki azonnal hatalmasat esett, persze ez a csatárok dolga. Amikor meghallottam a sípszót, először az jutott eszembe, hogy mivel a Loki csatára rájátszott az esetre, kifelé lesz szabadrúgás – szörnyű érzés volt szembesülni a piros lappal. Tudtuk, hogy kulcsfontosságú meccs vár ránk, és akkor így kezdődik... Az asszisztens, mi úgy láttuk, nem jelzett, a játékvezető pedig nem volt közel, de mindegy már, kár ezen keseregni. Nem tagadom, többször is megnéztem a múlt heti, Videoton–Fradi meccsen történt esetet, amikor Pátkai Máté akadályozta Joseph Paintsilt: biztos vagyok benne, hogy nem értem erősebben az ellenfelemhez, mint a Vidi játékosa, ehhez képest ott továbbot intettek, itt viszont piros lap lett a vége.

Borzasztó érzés, de hiszek benne, hogy nem esünk ki, reménykedem, hogy csak egy meccsről tiltanak el, és tudok még a pályán segíteni, hogy elérjük céljainkat."


forrás: m4sport.hu és nemzetisport.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23

9. Bobák Kornél* |Válasz erre: 6. KáGábor
2018-05-14 15:31:41 Fekete öves, Veterán
Hacsak nem arról van szó, hogy a labda elfejelésekor lesen áll egy olyan támadó, aki a kapust megzavarja a védésben. Itt azt hiszem nem ilyen eset volt.
8. zaphod |Válasz erre: 7. elzett
2018-05-14 15:04:31 Fekete öves, Őstag
szögletnél a labda mögött van mindenki.
7. elzett |Válasz erre: 6. KáGábor
2018-05-14 14:55:56 Piros öves, Őstag
nem tudom, abból nem lehet? Bedobás oké, de szöglet?
Azért, mert a labda mögött van?
6. KáGábor* |Válasz erre: 4. elzett
2018-05-14 14:49:13 Fekete öves, Veterán
Ezt gondold át, szerintem! Szögletből les?
5. elzett |Válasz erre: 4. elzett
2018-05-14 14:39:56 Piros öves, Őstag
na, nem megy ez.
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=602DVSC_DVTK_1_0.jpg
4. elzett
2018-05-14 14:36:24 Piros öves, Őstag
és arról nem is beszélve, hogy az első gól lesről esett:
3. zaphod
2018-05-14 14:01:49 Fekete öves, Őstag
nem az első mérkőzést eldöntő bírói hiba az idén, és jegyezzük meg ismét, ha azok nincsenek, közelébe nem lennénk a kiesésnek, legyünk bármilyen szarok is tavasszal.
2. tabak |Válasz erre: 1. toki
2018-05-14 13:12:57 Piros öves, Őstag
Igen van hat-hét bíró! Az a bosszantó ebben, hogy így is egy-egy emberen múlnak dolgok. Ha már nincs videóbíró, legalább összedugnák a fejüket és megbeszélnék! Mindegyik látott valamit. Innen úgy látszott hogy, onna meg ez hogy, vagy valami. Neeeem. Veszi a bátorságot az arrogáns majom, 30 méterről megítélni ilyen helyzeteket. Különben is utál minket, egri.
1. toki*
2018-05-14 12:36:19 Fekete öves, Veterán
Jegyezzük már meg, hogy halmozottan hátrányos helyzetűek vagyunk, minden kis olyan esetért, amit bárhol máshol elengednek, nálunk nem. Ez van! Azok meg akik olyanokat mondanak, hogy megadható, vagy látott már ilyet is, olyat is, na azok a nagyon okos szagértők (gondolom ezek súgtak Sántha elvtársnak Bódog kirúgásánál). 2 féle bírói ítélet létezik, vagy az volt, vagy nem az volt. Való igaz, hogy nem könnyű az ilyet megítélni, pláne amíg nincs videóbíró, de azért van ott az alapvonali jv., meg a partjelző. Dugják össze a fejüket oszt jó napot kívánok. Ennyi! Ezt beszoptuk. Salagmentesen kell szerelni, és nem lesznek ilyen kiállítások.

 < 1 23

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...