Banner

Szabó Fanni és Zele Dorina is kerettag maradt a szűkítés után

Szerző: Jáborcsik András | 2017-11-10 19:30:00

Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 12 fős utazó keretét, amely szombaton Litvániában kezdi meg szereplését a 2019-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Az Aluinvent DVTK játékosai, Szabó Fanni és Zele Dorina a keretszűkítés után is tagja maradt a csapatnak.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a Székesfehérváron edzőtáborozó nemzeti csapatból a kapitány döntése értelmében Mansaré Manty, Lelik Réka, illetve Gereben Lívia nem tart a társakkal az első összecsapásra.

Székely Norbert azt mondta, hogy maximálisan elégedett a három játékos munkájával, remekül dolgoztak, s a későbbiekben mindenképpen számít rájuk.

A júniusi csehországi Eb-n a magyar csapat – még Štefan Svitekkel a kispadon - egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), s a 12. helyen zárt.

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont.

A magyar keret

Goree Cyesha Damian, Krivacsevics Tijána, Simon Zsófia, Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Katona Szidónia, Medgyessy Dóra (Ceglédi EKK), Dubei Debóra, Határ Bernadett (Sopron Basket), Szabó Fanni, Zele Dorina (Aluinvent DVTK Miskolc), Raksányi Krisztina (PEAC-Pécs)


Jegyinformáció


A miskolci mérkőzésre egységesen 800 forintba kerülnek a belépőjegyek, a találkozó megtekintése 14 éves kor alatt és 65 év felett ingyenes.

A belépőjegyek a Miskolci Jégcsarnok gazdasági irodájában november 13-án, 14-én és 15-én 8 és 16 óra között, valamint a tervek szerint a jegy.hu oldalon is kaphatók majd. A Generali Aréna jegypénztárai 19 órakor nyílnak.


A válogatott Eb-selejtezői

2017. november 11., szombat
18:00 Litvánia - Magyarország (Kedainiai)

2017. november 15., szerda
20:00 Magyarország - Albánia (Miskolc)

2018. február 10., szombat
Magyarország - Oroszország

2018. február 14., szerda
Magyarország - Litvánia

2018. november 16., péntek
Albánia - Magyarország

2018. november 21., szerda
Oroszország - Magyarország


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2017-11-11 21:31:21 Citromsárga öves, Tag
Gratulálok a válogatottnak ez 1 váratlan viszont a továbbjutás szempontjából a legfontosabb győzelem volt. Grösser a tárgyilagosság kedvéért a 40percből kábé 5-ön vezetett Magyarország ezért azt hogy végig uraltuk a játékot durva túlzás. Viszont a lényeg hogy nem szrtak be és 9 pontos hátrányból át vették a vezetést a végjátékban és nyertek. Nem gyakori ez idegenben válogatott csapatsportban igazi tét meccsen. Az oroszok 85tel alázták az albánokat idegenben úgy hogy szvsz gálameccsre számíthatunk szerdán.
2. grosser |Válasz erre: 1. benji
2017-11-11 20:59:10 Piros öves, Veterán
Egyetértek, végig uraltuk a játékot, a palánk alatti játékkal ellentétben, mert a lepattanók nagyon nem mentek, de a lényeg, hogy így is nyertünk! Szerdán MINDENKI a sportcsarnokba!!!!!
Még ha adja is a buzi m4, majd utólag visszanézzük!
HAJRÁ CSAJOK!!!!!!!
1. benji
2017-11-11 20:07:38 Lila öves, Őstag
Szép győzelmet arattunk, a 2. félidőben már 9 pontos hátrányban is voltunk, de sikerült fordítani. Többen is jól játszottak, és Goree sem volt rossz választás, 21 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa lett.
Dorina 7 perc alatt 5 pontot szerzett, Szafi nem került pályára (csak ő nem játszott). De biztos vagyok benne, hogy Miskolcon ő is fog játszani, egy gyenge albán csapat lesz az ellenfél.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...