Banner

Strenk Hunor: Magasabb szintről válogattuk a légiósokat

Szerző: Jáborcsik András | 2019-07-25 22:10:00

A miskolci Extraliga-csapat szinte a teljes légióssorát lecserélte, míg a magyar mag egyben maradt. Strenk Hunort, a DVTK Jegesmedvék edzőjét a jegkorongblog.hu kérdezte a részletekről. Az interjúból idézünk:


A jövő héten a DVTK Jegesmedvék is belevágnak a felkészülésbe. A miskolciak a nyár folyamán gyorsan haladtak az igazolásokkal, viszonylag hamar összeállt a keret, amelynél sokatmondó momentum volt, hogy a légiósok közül mindössze Ryan Harrisont tartották meg, a többiek helyett új játékosokat szerződtettek.

“A tavalyi szezon kiértékelésekor arra a megállapításra jutottunk, hogy a legfontosabb mérkőzéseken hiányzott a csapatból az átütőerő, és ezt éppen a légiósok esetében éreztük lényeges hibának – mondta blogunknak Strenk Hunor másodedző. – Ezért született az a döntés, hogy Harrisonon kívül új játékosokat keressünk. A kiindulópont az volt, hogy nem szerettük volna feladni azt a gyors és technikás játékot, ami jellemzett bennünket tavaly, ám olyan hokisokat kerestünk, akiknek a stílusa kellően agresszív, kellemetlen, azt is mondhatnám, szinte beférkőznek az ellenfél bőre alá. A játékosokról a végső szót Marcel Rodman vezetőedző mondta ki, akinek érthetően nagyon fontos volt, hogy a kiszemelt hokis illeszkedjen az általa elképzelt játékrendszerbe. Úgy gondolom, hogy most egy kicsivel magasabb polcról válogattunk, valóban kemény, de eredményes, máshol már bizonyított játékosokat igazoltunk le, többek között az Extraligából. Ennek is van komoly előnye, hiszen ezek a srácok már ismerik a ligát, tudják mindazt, ami az eredményes játékhoz kell.”


A magyar játékosok körében annál kisebb volt a mozgás.

"Miskolcon az elmúlt években már megszokhatták a szurkolók, hogy a csapat magja együtt marad, és így volt ez az idén is. Most a távozók helyére olyan tehetséges fiatalokat hoztunk, akikről úgy gondoljuk, hogy megállják a helyüket, és dinamikus játékukkal a csapat segítségére tudnak lenni. Erre majd az idő adja meg a választ, amire persze mi is nagyon kíváncsiak vagyunk.” Ha már a fiataloknál tartunk: minden évben felvetődik a kérdés, hogy mennyi lehetőséget kapnak, az eredménykényszer miatt nem szorulnak-e háttérbe? “Marcel Rodman egy négysoros edző, ennek megfelelően mindenki megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Innentől kezdve már az egyéntől függ, hogy mennyire tud élni a bizalommal. Másrészről viszont az már a szakmai stáb feladata, hogy jól kezelje ezt a kérdést. Nagyon lényeges, hogy minden egyes játékos úgy érezze, ő is kiveszi a részét a csapat teljesítményéből, ne legyen frusztrált, csalódott hokisok a padon, de ez persze nem mindig könnyű.”


Elolvasom a teljes cikket a jegkorongblog.hu-n >>>>>>


forrás: jegkorongblog.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2019-07-26 06:40:17 Piros öves, Őstag
Egyelőre én is bizakodó vagyok, ámde Hunor helyében egy aprócska szót a mondanivaló közé iktattam volna, mégpedig próbáltuk vagy mindent megtettünk, hogy magasabb szintről válogassuk a légiósokat. Ugyanis ahogyan a napot nyugtával, úgy az embereket is a munkajuk után ertéleljük. Egyébként minden mással egyetértek és örülök.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...