Banner

Sok sikert, Tamás Márk!

Szerző: Jáborcsik András | 2020-02-13 19:30:00

Tamás Márk 2015 óta 115 bajnokit játszott a DVTK címeres mezében, ezek közül sokszor csapatkapitányként. Most átigazolási díj ellenében a lengyel élvonalbeli Śląsk Wrocław csapatában folytatja pályafutását.


- Nagyon sok barátot szereztem az elmúlt négy és fél év alatt Diósgyőrben és Miskolcon, de a legfontosabb, hogy itt ismertem meg a kislányom édesanyját is - nyilatkozta búcsúzóul Tamás Márk. - Köszönöm a bizalmat és a sok segítséget a tulajdonos úrnak, Leisztinger Tamásnak, Sántha Gergelynek, Benczés Miklósnak, hogy elfogadták ezt a lehetőséget, illetve a szakmai stábnak és Feczkó Tamásnak, aki maximálisan támogatott mindenben es rengeteget segített, amióta itt van. Az elmúlt években minden egyes mérkőzésen megtettem mindent, ami tőlem telt, azért, hogy a DVTK ma is az élvonalban harcolhasson a pontokért. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben komolyabb célokért küzdhet majd a Diósgyőr, ezért most az egyik szemem sír. Sajnálom, hogy a jövőbeli sikereknek én már nem lehetek a részese, de most egy új kihívásnak kell megfelelnem. Ezentúl én is csak egy leszek a többezer DVTK szurkoló közül, ha lesz rá lehetőségem, akkor én is a lelátóról fogom buzdítani a csapatot! Megtiszteltetés volt minden egyes perc, amikor viselhettem a csapatkapitányi karszalagot. Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni az itt töltött évekre. Sok sikert kívánok a klubnak és a szurkolóknak is! Hajrá, Diósgyőr! - zárta Tamás Márk.


Max fotóival búcsúzunk és további pályafutásodhoz nagyon sok sikert kívánunk!














forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

52. Sparrow |Válasz erre: 51. dvtk-3534
2020-02-17 13:57:08 Barna öves, Fanatikus tag
A Prosser dologhoz! Valószínű hogy más a posztja új hely de a legfontosabb hogy Nb 2 ben (is)leginkább amatőr jatékosok vannak ott egy átlag feletti játékos már egész jól el van!
51. dvtk-3534*
2020-02-17 13:53:38 Fekete öves, Veterán
Gratulálok a csapatnak. Shestakov nagyon jól nyomja. Meggyőződésem hogy ha ő játszik a loki ellen akkor min. X lett volna.

Ha már loki. Egyre többen elismerik Vitya munkáját. És a semleges terfelben is volt szó róla H olyat húzott meg a Debrecenben amit még senki.
Ezek után érthetetlen H barcikan miért nem alkotott ?

Más.
Prosser az mtkban nagyon él. Itt miért nem tudott úgy játszani? Mi volt a baj vele? Azért sajnálom H eligazolt valószínű H ez kellett Molnár Gábor idejovetelehez.
50. KáGábor* |Válasz erre: 49. toki
2020-02-17 10:06:48 Fekete öves, Veterán
Azért írtam úgy, hogy még nem.
49. toki* |Válasz erre: 48. KáGábor
2020-02-17 09:44:50 Fekete öves, Veterán
Várjál még azzal. Most igazolt oda, csodát ne várj.
48. KáGábor*
2020-02-17 08:41:28 Fekete öves, Veterán
Csapata 0-0-t ért el a 3. helyen álló Szczecin otthonában. Ha jól látom, nem volt még a keretben.
47. toki*
2020-02-17 07:31:48 Fekete öves, Veterán
További Sok sikert!!!
46. vebgy* |Válasz erre: 44. tomi87
2020-02-15 20:03:37 Fekete öves, Veterán
Na itt Breslauban lehet lépcsőzni a lelátón...
45. vebgy* |Válasz erre: 39. Sprinter89
2020-02-15 20:01:02 Fekete öves, Veterán
Zseniális menedzsere van... :D ez igaz. Én soha nem kiabáltam neki semmi dehonesztálót, csak fogtuk a fejünket sokszor...Bloodmage-nak : én is a harcosakat kedvelem, de egy minimum szint labdakezelésben, helyezkedésben, technikában legyen már meg...
44. tomi87*
2020-02-15 09:56:09 Fekete öves, Veterán
2020-02-15 08:45:36 Fekete öves, Veterán
Kíváncsi vagyok ki lesz a mai bal védő cserénk.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...