Slózi visszaemlékezései - 3. rész

Fogadjátok szeretettel Sasvári István, Slózi szurkolótársunk visszaemlékezését az 1960-as DVTK-MVSC gálameccsről, melyet a DVTK alapításának 50. évfordulója alkalmából rendeztek.

1960 nyarán Tóth Lajosnak hívták az akkori DVTK Egyesület elnökét, azt hiszem.

Lajos bátyánk nem volt egy túlzottan „elméleti ember”, ám az ’56-os forradalom idején vissza DVTK-sodott. A Diósgyőri Vasas klubot nagyon szerette és tett is érte. Ez annyit jelentett, hogy a két nagy gyár, a „kohászat”(mindközönségesen: „ógyár”) és a „gépgyár”(vasgyáriasan „újgyár”) vezetőségével és főleg vezérigazgatóival igen-igen jó kapcsolatokat ápolt. Az LKM vezére, Valkó Márton abszolút „pesti” fazon volt az időtáján, a gépgyáré viszont Pálmai (korábban Prukner) Józsi bácsi volt, aki echte és vérségileg, sok generációra visszamenően diósgyőr-vasgyári funkcionáriusként működött. Lényeges volt ez a jó kapcsolat, nagyon is lényeges akkoriban a gyárainkkal, mert sok minden tőlük, a gyárakból eredt és származott az időben, nem utolsósorban a pénz, ami már akkor is majd’ mindennek az alapja volt. Szóval, ahogyan telt-múlt az idő, többeknek eszébe jutott, hogy közeledik az 50 éve alapított DVTK születésnapja, és talán Dr. Németh Imre úr, az egyesület korábbi, komoly intellektuális szinten álló elnöke egy érdekes ötletet vett a fejébe. Jelesül az jutott eszükbe, hogy akkor, 1960-ban még igen sokan éltek azok közül a játékosok közül, - sőt, néhányuk meglehetősen jó egészségi állapotnak is örvendett - akik a csapat ’10-es, de inkább ’20-as, ’30-as éveiben itt futballoztak. Nosza, szervezzünk egy GÁLAMECCSET azoknak a nagy DVTK-s öregeknek a játékával, akik még élnek, pontosabban: akkor, 1960-ban még éltek. És ki más lenne az ellenfél, mint az ősi rivális, a szomszédvár csapata, az MVSC, melynek szintén megvoltak az akkori nagy öregjei.

Jelen sorok mostani papírra vetője akkor 12 éves srác volt, - akit érdekelt többek között a sporttörténelem is, főleg ha az helyi: miskolci, diósgyőri, diósgyőr-vasgyári - s azért tudja, amit még tud, s azért emlékezik erre-arra, amire emlékezik.

Szóval, hogy szavam ne feledjem, az történt, hogy a DVTK vezetőség elhatározását tett követte, és megpróbálták fölkeresni, aktivizálni azokat az egykori, ’20-as, ’30-as évekbeli kedvenceket, akik még éltek, s akikről még remélhető volt, hogy mezt húznak, s élesben, közönség előtt megmérkőznek a nagy ellenféllel: a Vasúttal. És a DVTK, a CSAPAT azon a gyönyörű júliusi, meleg vasárnap délutánon valahogyan így állt fel:

KOZUSNIK (Arnold) volt a kapus .- BARBIERIK, POSTAINER - CHVOJKA (CSERHALMI), PRESOVSZKY I, itt valaki balhalfot játszott….BOWA, PÁVA, PRESOVSZKY II (GÉZA), LOUKOTA (ERNŐ), itt valaki balszélsőt játszott….:

(Az összes akkori játékos nevét nagybetűvel írom, már akikre egyáltalán emlékszem).

Még arra is emlékszem, hogy Loukota Ernő bácsiért Erdélybe el kellett menni autóval Dévára vagy Petrozsénybe, mert Ő ott élt akkoriban. A meccsen talán 2:2 volt az eredmény vagy 3:2-re győzött a DVTK, és óriási nagy sporteseménynek számított. Valamiféle hírverő újságot is kiadtak, sok fényképpel, sztorikkal, viccekkel, melyeket a gyárak sajtóosztályai készítettek.

Néhány dolog megjegyzendő azonban. Ez a csapat egy szuperrégi DVTK volt, s nem a ’40-es évek, már Bohussal, Berecz-cel, Gáspárral, Felföldivel, Penderivel, Homródival felálló, már NB1-es csapata, mely a Világverő Fradival a falelátós Üllői úti pályán azt a nevezetes 2:2-t játszotta. Tehát lehet mondani, hogy majdnem az alapitó DVTK játszott azon a gyönyörű nyári vasárnap délutánon, amelyre megmozdult egész Diósgyőr-Vasgyár. Működött a híres-nevezetes ejtőernyős ugrótorony a Vörös Csillag pálya mögött a tatárdombi, akkor még működő villamossín mellett. Volt szotyizás, vattacukor és lufiárus és óriási tömeg. Mondanák ma cinikusan: egy ilyen bóvli meccsen. Igen, egy ilyen bóvli meccsen.

Két záró megjegyzés a végére.

Az egyik, hogy a DVTK 1910-es megalapításának évében nem a DVTK volt az egyetlen futballegyesület még Diósgyőr-Vasgyárban sem. Hiszen létezett egyfajta konkurrenciaként talán a ’30-as évek közepéig a diósgyőri DAC is, mely egyesület pályája a Vendégház és a Szinva vonala között volt úgy, hogy akkoriban még sem a Vendégház, sem a Vasgyári utcai bérházak nem léteztek a református templommal szemben. Mellesleg, akkoriban még a református templom sem létezett.

Hát ennyi volt. Rég volt, de igaz volt, s amit fölidéztem, azt a fejemből idéztem föl. Majd a pontatlanságaimat helyreigazítják azok, akik könyvekből és sportlexikonokból dolgoznak.

A szerkesztő kiegészítése:

A DVTK webmúzeumában találtam néhány képet, melyeken páran megtalálhatók azok közül, akik Slózi visszaemlékezése alapján pályára léptek ezen a bizonyos gálamérkőzésen.

Az 1910-es csapatképen Loukota Ernő az álló sorban balról a második, Páva Emil az alsó sor bal szélén, Presovszky Ferenc pedig a jobb szélén látható.

Az 1916-17-es csapatképen a középső sor jobb szélén Posteiner, az első sor bal szélén pedig Barbierik.

Az 1923-24-es csapatképen az álló sorban bal oldalon Bova, mellette Páva, az álló sor jobb szélén Presovszky I., az ülő sorban a harmadik Kozusnyik, jobbra mellette Posteiner.

Az 1925-ben készült csapatképen az álló sorban a negyedik Kozusnyik, jobbra mellette Posteiner, a térdelők között bal oldalon az első Chvojka, az ülő sorban balra első Páva, a harmadik Bova, mellette pedig Presovszky II.