Banner

Sántha Gergely: Jövő ilyenkor a kiesés elleni harcról már hallani sem szeretnénk

Szerző: Jáborcsik András | 2019-06-15 17:37:00

Vincze András, a Nemzeti Sport munkatársa Sántha Gergellyel, a DVTK ügyvezetőjével készített interjút, mely a nemzetisport.hu-n olvasható. A beszélgetés során többek között szó esett arról is, hogy vajon mit akartak elérni Diósgyőrben ezzel a pengeélen táncoló kísérlettel, s vajon hosszabb távon is kitartanak-e a „magyar fiatalokat a pályára” modell mellett?

A "A DVTK több lesz, mint egy átlagos labdarúgóklub" című interjúból idézünk:


„Az idén sem kísérleteztünk, hanem igencsak határozottan letettük a voksunkat az olyan működési modell mellett, amely révén a DVTK több lesz, mint egy átlagos labdarúgóklub –mondta Sántha Gergely. – Azt persze elmondhatom, hogy főleg a nagyobb különbségű vereségek idején nem volt könnyű minden feltétel nélkül hinni abban, hogy ez a szakmai irány rövid távon gyümölcsöző lesz. Az Újpesttől és a Fraditól kapott gólok mindenkinek fájtak, a szurkolóink viszont a legnehezebb pillanatokban is állták a sarat, a lila-fehérek elleni bajnoki záró mérkőzésen valamivel több mint tizenkétezren voltak kint a stadionban, amiért csak köszönettel tartozunk.” (Erre a meccsre egyébként a nézők elővételben 90 százalékos kedvezménnyel vásárolhatták meg a jegyüket – a szerk.)

Akik a bentmaradásért vívott bajnokit látták, tanúsíthatják, valóban különleges érzelmek dolgoztak, ugyanis olyan erő sugárzott a lelátóról, hogy talán nem is lehetett volna más a futballcsata kimenetele, mint diósgyőri győzelem. A siker – mondta Sántha Gergely – annak fényében is értékes, hogy ha csak az utolsó 21 forduló eredményeit nézi valaki, láthatja, a DVTK volt a bajnokság harmadik legjobban szereplő csapata.

A bajnokságot lezáró, Újpest elleni győzelem másik fontos momentuma volt, hogy az ifikorú tehetség, Korbély Kristóf is gólt szerzett, és – ahogy az ügyvezető fogalmazott – ez volt az a pillanat, amely mindenkit meggyőzhetett arról, hogy nem volt hiábavaló bizalommal lenni a szakmai irányvonal mellett.

„Az egységes arculat kialakítása, a »brandépítés« az íróasztal mellett jól hangzó tétel, divatja is van mostanság az ilyesféle szavaknak, de az, hogy gyakorlatilag is értéket teremthessünk, elképzelhetetlen a klubhoz, a DVTK családhoz kötődő, a régióból kiemelkedő tehetségek nélkül. A menedzsment elképzelései mellett a tulajdonos mindvégig kitartott, s miután a klubépítést a kormányzat is támogatta, sőt a DVTK nagy vidéki egyesületi státusza mellé állt, nekünk kötelező is volt bíznunk és hinnünk abban, hogy a többi kiemelkedő teljesítményt elérő diósgyőri szakosztály mellett a DVTK futballcsapata a pályán képes lesz bizonyítani. Kiesés ellen küzdeni persze nem túl megnyugtató állapot, ugyanakkor az együttes úgy harcolta ki az élvonalban maradást, hogy az NB I-es mezőnyben a legfiatalabb átlagéletkorú csapatként szerepelt. A szurkolók azt érzékelhették, hogy a vadonatúj diósgyőri arénában szó szerint értük küzdenek a labdarúgók, akik közül ráadásul sokan kötődnek a városhoz, környező településekhez, így tehát az sem lehetett véletlen, hogy a drukkereink éppen az utolsó három, igencsak fontos bajnoki mérkőzésen álltak maximális hittel és hangerővel a csapat mellé, sőt a legfontosabb, utolsó hazai meccsen szó szerint a győzelembe hajszolták a játékosokat.”


Elolvasom a teljes interjút e nemzetisport.hu-n >>>>>


forrás: nemzetisport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

11. sch1910
2019-06-16 07:58:46 Lila öves, Tag
Erről volt már itt szó?

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/elzalogositottak-a-szponzori-tamogatast-diosgyorben.html
10. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 8. d-tiger88
2019-06-16 00:43:19 Fekete öves, Veterán
Valamikor ebben a honapban. Ha jol tudom
2019-06-15 23:49:21 Fekete öves, Veterán
A koncepció, az igen. Kb az volt, hogy feltölteni a kórházak szívinkfarktus osztályát.
2019-06-15 23:09:02 Zöld öves, Tag
Valaki tudja,hogy mikor lesz az Nb1 sorsolása?
2019-06-15 22:34:52 Piros öves, Őstag
Pedig csak 1 mérkőzésen múlott, hogy nem nb2..
6. szombatondelelott* |Válasz erre: 4. tvk-003
2019-06-15 21:23:49 Fekete öves, Veterán
Állandóan ott kolbászol a Thököly környékén....bár ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz. :-)
2019-06-15 21:22:41 Fekete öves, Veterán
Hát, a cím alapján ez nem nagy szám. Ki beszél majd a kiesésről pár héttel az utolsó forduló után, az EB előtt egy év múlva?
4. tvk-003
2019-06-15 20:17:45 Barna öves, Fanatikus tag
Tegnap családi eseményen ballagáson voltam Újpesten.Ma délután jöttünk haza,hát milyen hirességet láttam a Keletinél?Hát "Ken babát" a legutóbbi Való Világból-ha ismeritek- bent ebédelt egy kebabosnál szinte a kirakatban ültés egy arabbal trécselt. Majdnem hánytam egyet de szerencsére indult a busz.Ennyit a nagy Budapestről, jó itt lakni Borsodban.
2019-06-15 19:05:37 Piros öves, Őstag
bla, bla, bla...
miért, prémium igazolásaink lesznek? ha jön még néhány nb2-es játékos, akkor marad minden a régiben
2. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 1. gazember
2019-06-15 18:07:52 Fekete öves, Veterán
++++++++++++
Meg a tobbi parazitarol sem.

 < 1 23 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...