Banner

Sántha Gergely: Jövő ilyenkor a kiesés elleni harcról már hallani sem szeretnénk

Szerző: Jáborcsik András | 2019-06-15 17:37:00

Vincze András, a Nemzeti Sport munkatársa Sántha Gergellyel, a DVTK ügyvezetőjével készített interjút, mely a nemzetisport.hu-n olvasható. A beszélgetés során többek között szó esett arról is, hogy vajon mit akartak elérni Diósgyőrben ezzel a pengeélen táncoló kísérlettel, s vajon hosszabb távon is kitartanak-e a „magyar fiatalokat a pályára” modell mellett?

A "A DVTK több lesz, mint egy átlagos labdarúgóklub" című interjúból idézünk:


„Az idén sem kísérleteztünk, hanem igencsak határozottan letettük a voksunkat az olyan működési modell mellett, amely révén a DVTK több lesz, mint egy átlagos labdarúgóklub –mondta Sántha Gergely. – Azt persze elmondhatom, hogy főleg a nagyobb különbségű vereségek idején nem volt könnyű minden feltétel nélkül hinni abban, hogy ez a szakmai irány rövid távon gyümölcsöző lesz. Az Újpesttől és a Fraditól kapott gólok mindenkinek fájtak, a szurkolóink viszont a legnehezebb pillanatokban is állták a sarat, a lila-fehérek elleni bajnoki záró mérkőzésen valamivel több mint tizenkétezren voltak kint a stadionban, amiért csak köszönettel tartozunk.” (Erre a meccsre egyébként a nézők elővételben 90 százalékos kedvezménnyel vásárolhatták meg a jegyüket – a szerk.)

Akik a bentmaradásért vívott bajnokit látták, tanúsíthatják, valóban különleges érzelmek dolgoztak, ugyanis olyan erő sugárzott a lelátóról, hogy talán nem is lehetett volna más a futballcsata kimenetele, mint diósgyőri győzelem. A siker – mondta Sántha Gergely – annak fényében is értékes, hogy ha csak az utolsó 21 forduló eredményeit nézi valaki, láthatja, a DVTK volt a bajnokság harmadik legjobban szereplő csapata.

A bajnokságot lezáró, Újpest elleni győzelem másik fontos momentuma volt, hogy az ifikorú tehetség, Korbély Kristóf is gólt szerzett, és – ahogy az ügyvezető fogalmazott – ez volt az a pillanat, amely mindenkit meggyőzhetett arról, hogy nem volt hiábavaló bizalommal lenni a szakmai irányvonal mellett.

„Az egységes arculat kialakítása, a »brandépítés« az íróasztal mellett jól hangzó tétel, divatja is van mostanság az ilyesféle szavaknak, de az, hogy gyakorlatilag is értéket teremthessünk, elképzelhetetlen a klubhoz, a DVTK családhoz kötődő, a régióból kiemelkedő tehetségek nélkül. A menedzsment elképzelései mellett a tulajdonos mindvégig kitartott, s miután a klubépítést a kormányzat is támogatta, sőt a DVTK nagy vidéki egyesületi státusza mellé állt, nekünk kötelező is volt bíznunk és hinnünk abban, hogy a többi kiemelkedő teljesítményt elérő diósgyőri szakosztály mellett a DVTK futballcsapata a pályán képes lesz bizonyítani. Kiesés ellen küzdeni persze nem túl megnyugtató állapot, ugyanakkor az együttes úgy harcolta ki az élvonalban maradást, hogy az NB I-es mezőnyben a legfiatalabb átlagéletkorú csapatként szerepelt. A szurkolók azt érzékelhették, hogy a vadonatúj diósgyőri arénában szó szerint értük küzdenek a labdarúgók, akik közül ráadásul sokan kötődnek a városhoz, környező településekhez, így tehát az sem lehetett véletlen, hogy a drukkereink éppen az utolsó három, igencsak fontos bajnoki mérkőzésen álltak maximális hittel és hangerővel a csapat mellé, sőt a legfontosabb, utolsó hazai meccsen szó szerint a győzelembe hajszolták a játékosokat.”


Elolvasom a teljes interjút e nemzetisport.hu-n >>>>>


forrás: nemzetisport.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

2019-06-17 14:25:42 Fekete öves, Veterán
"Jövő ilyenkor Sántha Gergelyről már hallani se szeretnék."
- Egy Diósgyőr szurkoló
30. szombatondelelott* |Válasz erre: 18. tvk-003
2019-06-17 14:23:50 Fekete öves, Veterán
Hetente megteszem a Pest-Nyékládháza útvonalat.....Hatvan annyira gáz, hogy két hete még a kocsmában is csak két 500 Ft-os könyvet tudtam venni, a forgó polcról.
29. mávtelep |Válasz erre: 27. Borsodi Bányász
2019-06-17 11:16:46 Narancs öves, Lelkes újonc
+1
28. slózi
2019-06-17 10:37:54 Barna öves, Őstag
"..JÖVŐ ILYENKOR A KIESÉS ELLENI HARCRÓL MÁR HALLANI SEM SZERETNÉNK."
Noigen!
Jómagam..és szurkolóink elsöprő többsége--MÁR AZ IDÉN SEM "SZERETETT VOLNA HALLAN"--ÚGYMOND--".. A KIESÉS ELLENI HARCRÓL". Sőt-- bevallom--itt ezeken a hasábokon én le is irtam, hogy: "biztosan nem fogunk a kiessés ellen küzdeni a 2018/19-es bajnoki szezonban". Tévedtem! Én tévedtem, de csak én? Kérdem tisztelettel?
Merthogy arra többedszerre "jövök rá": az, hogy MIT SZERETNŐK és MIT nem szeretnénk, az talán kevés ahhoz, ami végülis van, vagy lesz! Nem nagy fölfedezés,...tudom.
27. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 24. d-tiger88
2019-06-17 00:01:38 Fekete öves, Veterán
Én a magam részéről senkiről nem akarom megmondani, hogy milyen származású. Lehet felőlem cigány, tót, oláh, rutén vagy bármi más én először az embert látom. Aztán, hogy az milyen ember az később derül ki, és igyekszem nem megíténi senkit, se látatlanban, se amikor látom. Azt is tudnunk kell, hogy legtöbbször amilyen az adjon isten olyan a fogadj isten.

Ákoskától sen lehet elvárni, hogy más másképp beszéljen, mint ahogy hallja a környezetében.
Volt egyszer egy munkatársam annak minden hamradik szava a geci volt. A másik kettő meg random értelmetlen szó. Nem volt ő rossz ember, csak beszélgetni nem tudtam vele. Pakolni kellett, pakolni tudott. Nem vagyunk egyformák. Tudom, hogy kisebbségben vagyok a véleményemmel, de én nem szeretem az indokolatlan cigányozást, az indokoltat sem. Mindig azt nézem mit érünk el vele. Ha jót nem, akkor nincs értelme. Persze a véleményünk eltérhet, és neked is megvan az igazad, de a témához vissatérve, egy átlag cigánynak jobban hiszek, mint a DVTK vezetőjének. Pedig hülye azért én sem vagyok :)
26. funkdvoid
2019-06-16 21:52:36 Piros öves, Őstag
az ügyvezető mondta a beszélgetés végén: mára eljutottak odáig, hogy a klub kezd újra láthatóvá, mi több, tényezővé válni a magyar sportéletben

2014/15-re abszolút láthatóvá, nem akármilyen komoly tényezővé nőttük ki magunkat. Ekkor kezdtem el érezni először, hogy abszolut jó esélyekkel, győzelmi reménnyel megyünk bárhova. Én balga azt hittem hogy ha nem is örökké, de akkor jó ideig tényezők maradunk. Ugyan, dehogy....!!! Megint átvertek...És ezeknek higgyek el bármit is? Csak felhúztam magam megint a cikken.
25. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 23. zorba
2019-06-16 21:32:24 Fekete öves, Veterán
A borsodi ugyis most fejlesztett egy jelentoset :)
Mellesleg a Borostyan sort visszahozhatnak a piacra, meg a meccsekre :D
24. d-tiger88 |Válasz erre: 21. Borsodi Bányász
2019-06-16 21:04:37 Zöld öves, Tag
Igen járok.Ezt a mondást special cigányoktol hallottam:D és azokra a fehér cigányokra mondják akik "magyarnak"neznek ki és elsőre nem mondod meg róla hogy cigány.
23. zorba*
2019-06-16 20:25:22 Fekete öves, Veterán
DVTK = felnőtt férfi futball csapat.

Ez a kirakat, ez a zászlós hajó. A többi nem mozgat meg tömegeket.

Ezt kellene nagyon-nagyon megtákolgatni, hogy ne egy felmosórongy legyen már évek óta! Mert ez a mostani kiesés elől menekülő szánalmas bénáskodás átlagon alúli!!!

Nekem már az is elég lenne ha legalább félházas hazai meccseink lennének és azt a vérszomjat látnám a játékosainkon mint amit legutóbbi 3:0 újpest ellenin. Ott konkrétan kiakarták végezni a Dózsát. Nem hittem a szememnek, hogy ilyet is tudnak diósgyőri játékosok!

Meg legyen hideg Borsodi Mester sör a stadion minden pontján. Mi is megérdemeljük a tiszta árpamaláta sört! Hidd el van igényünk a minőségre és ki is tudjuk fizetni.

Harcos csapat, sok szurkoló és jó minőségű hideg sör. Ennyi nekem elég lenne és boldoggá tenne. Nem követelek bajnoki címeket, megtanultam kicsinek is örülni és megbecsülni.

Kedves Gergely ezt valósítsátok meg légy szíves és utána nézzétek meg a DVTK brandet!
22. gazember* |Válasz erre: 21. Borsodi Bányász
2019-06-16 20:19:04 Fekete öves, Veterán
Így igaz..bár szerintem sejthető, hogy melyik csodálatos népcsoporttól vettük át, ezt a fantasztikus szóösszetételt...

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...