Banner

Sántha Gergely: Az NB II árnyékot vetett volna

Szerző: Jáborcsik András | 2018-06-09 16:34:00

Sántha Gergellyel, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezetőjével közölt interjút a boon.hu. Ebből idézünk:


Jobb így, mintha az NB II-re kellene készülni?

Igen, természetesen.

Mit sikerült ezzel megúszni, mit nyert a bennmaradással a klub?

A legnagyobb negatív következmény az lett volna, hogy az egyéb területeken zajló fejlesztésekre, a klubépítésre az eredmény árnyékot vet. Ugyanis az NB I-es felnőtt labdarúgócsapat teljesítményétől függetlenül komoly építőmunka folyik sok területen, és vannak olyan eredmények amelyekre büszkék lehetünk.

Mire büszke?

Nem az a fontos, hogy én mire vagyok, hanem az, hogy közösen, a különböző területeken dolgozó kollégákkal együtt mit tartunk pozitívumnak. Kezdem a labdarúgással: átszerveztük a DVTK teljes utánpótlását, a csapatlétszámokat optimalizáltuk, a tehetségek felfelé áramoltatásának folyamatát beindítottuk, ezáltal emelkedett a klub korosztályos válogatottjainak száma. Az utánpótlás együtteseink jó eredményeket értek el, az U17-es gárdánk feljutott a nyolc csapatos NB I-be, amihez ezúton is gratulálok. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával meg tudtuk kötni azokat a támogatási szerződéseket, amelyek nem csak helyben, hanem regionálisan is európai szintre emelik a DVTK infrastruktúráját. Büszkék vagyunk a labdarúgó megyei I. osztályban bajnoki címet szerzett együttműködő partnereinkre, a Salgótarján és az Eger elsőségére, és drukkolunk nekik, hogy sikerüljön az NB III-ba vezető úton az utolsó lépést is megtenni. Büszkék vagyunk arra is, hogy a DVTK jégkorongcsapata a Visegrádi Kupában döntőt tudott játszani, hogy egy percre volt a Kontinentális Kupa döntőjétől, hogy a Magyar Kupát sikerült megnyerni. Ugyancsak büszkeséggel tölt el minket az, hogy 97 százalékos szinttel, az elsők között szereztük meg a kosárlabda utánpótlásban az akadémiai címet, hogy a fiataloknak az első érmet is sikerült begyűjteni az idén, a leány kadetgárda révén, és hogy a felnőtt kosarasok végül kiharcolták az Európa Kupa szereplést. Illetve azt is a pozitívumok közé sorolom, hogy a DVTK szponzori körébe bevontuk az Apollo Tyrest, és hogy a Borsodi Sörgyárak és a Volkswagen mellett egy újabb komoly cég lát fantáziát a DVTK-ban, mint marketing kommunikációs eszközben. Ezt az új támogatót pedig aligha tudtuk volna megnyerni, ha nem regionális sportklubként működik a klubunk.

A felnőtt labdarúgócsapat gondolom nem véletlenül maradt ki a felsorolásból. Pedig ők a kirakat, és ha ők jól mutatnak, akkor az a látszat, hogy odabent a boltban minden rendben van.

Valóban, ők az egyik kirakatcsapat, és kétségtelen, hogy a legnagyobb figyelem rájuk irányul a szurkolók részéről. Dolgozni kell azon, hogy ők is belekerüljenek a fentihez hasonló felsorolásba.

Min kell dolgozni, mit kell csinálni?

Jobb, eredményesebb közösséget kell alkotni.

Milyen vízióval? Csak azért kérdezem, mert akadt olyan nyilatkozónk a múlt héten, aki számára nem volt egyértelmű, hogy mi a klub stratégiája. Sallói István, a DVTK korábbi szakmai vezetője, ügyvezetője úgy fogalmazott: nem látszik, hogy sikerstratégiát szeretnének-e folytatni, amelynek során az eredményesség a fő szempont, esetleg nevelő egyesület ­szeretne-e lenni a klub, és a helyi és környékbeli fiataloknak akarnak kiugrási lehetőséget biztosítani, vagy transzfer­stratégiát szeretne-e folytatni, hogy a bevételekkel előbb-utóbb kiváltsa a tulajdonosi támogatást.

A második. Egyértelműen a saját nevelésű játékosokra szeretnénk építeni hosszú távon. Ezért hoztuk, hozzuk létre azt a rendszert, amelynek a környező megyeszékhelyek, és a felvidéki Rimaszombat is az egyik bástyáját jelenti. Idővel innen kell kikerülniük azoknak, akik saját nevelésűként többségben lesznek majd a DVTK első csapatában.


Elolvasom a teljes interjút a boon.hu-n >>>>>


forrás: boon.hu

fotó: ÉM




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 > 

43. KáGábor*
2018-06-10 12:23:00 Fekete öves, Veterán
Teljesen mindegy, ugathatunk mi itt jobbra-balra... 2 videót ajánlanék a tulaj, klub dolgozók, játékosok, magyarán mindenki figyelmébe:


42. portugal |Válasz erre: 36. mr-d
2018-06-10 12:15:08 Barna öves, Őstag
Szerintem nem értitek a lényeget. Hogy papíron milyen vagyona van, az puszedli.Bármikor lenyúlhatják ilyen-olyan iondokkal. Na pont ezért ássuk el az aranyat. Az tuti.
41. piros79
2018-06-10 11:55:58 Lila öves, Fanatikus tag
Magyarország második legnagyobb szurkolótábora. ÉK-magyarország egyetlen NBI.-es focicsapata. Jelentős hagyományokkal. UEFA IV-es stadion. Akkor ki harcoljon a dobogóért, ha nem egy ilyen klub? Nem hiszem, h az lenne a normális, h mi utánpótlásnevelő klub vagyunk. Persze az is kell, de nem annak kellene lennie a fő célnak! És ahhoz, h ott legyünk időnként a dobogón vagy az MK döntőben nem kellene TOP3 költségvetés! Csak ami van azt kellene jobban felhasználni! Szerintem.
40. zorba* |Válasz erre: 26. kope-17
2018-06-10 11:37:36 Fekete öves, Veterán
Igen, csalókàk a szàmok. Jó lenne làtni a szemèlyi jellegű ràfordítàsokat èves bontàsban. A DFC Kft- nek ha jól emlèkszem 141 fő alkalmazottja volt/van az opten.hu szerint. Ebből mennyi a fèrfi NBI focicsapat lètszàma, 25-30 fő?

Az a helyzet, hogy a Kft-ből egy csomó olyan ember is jól èl, aki nem jàtèkos.

Szerintem amit a DFC Kft a költsègvetèsèből az első csapat jàtèkosaira megy el, az az NBI màsodik felèhez tartozik inkàbb. A többi a klub egyèbb alkalmazottaira.
39. gazember* |Válasz erre: 38. johny
2018-06-10 11:31:32 Fekete öves, Veterán
...mármint a vagyonának a hivatalos, transzparens része...
38. johny* |Válasz erre: 35. mr-d
2018-06-10 11:12:16 Fekete öves, Veterán
Én nem várok el semmit tőle. Csak leírtam, hogy 2016-ban mennyi volt a vagyona.
37. Atesz
2018-06-10 10:10:22 Lila öves, Tag
Lehet hogy bankárnak jó volt, de sportvezetőnek teljesen alkalmatlan és ami a legnagyobb baj, hogy hiteltelen és szánalmas is a pali... Telefonon felmondani egy edzőnek, ez tipikus gerinctelen, bp-i magatartás!!!
Attól tartok hogy vele marad az a posvány továbbra is, ami már évek óta megy...
Szerintem mi szurkolók többet érdemelnénk. Talán elmehetne sport-manageri tanfolyamra pl. Paksra...
36. mr-d |Válasz erre: 26. kope-17
2018-06-10 10:06:09 Fekete öves, Őstag
A 2017-es költségvetési évben kiugróan magas az egyéb bevételek aránya, ami jórészt eseti tételekből származik, ami a jövőben nem ismétlődik meg (pl brand értékesítés), másrészt az egyéb bevétel jelentős része a múltban felhalmozott adósságok eltüntetésére szolgált, nem adott költségvetési évben lett felhasználva. Ha ezektől a hatásoktól megtisztítjuk a pénzügyi beszámolót, máris a mezőny második felében találjuk magunkat a ténylegesen felhasználható bevételeket illetően.

Ettől még meg lehetne próbálni jobban felhasználni, de ez a szakma feladata lenne, ami nálunk nincs.
35. mr-d |Válasz erre: 29. johny
2018-06-10 09:58:55 Fekete öves, Őstag
Érdemesebb az éves jövedelemből vagy nyereségből kiindulni. Annak is az általa szabadon felhasználható részéből, amit nem szándékozik újabb befektetésbe forgatni. Nyilván nem várható el, hogy eladjon 100 ha földet, hogy annak árából mondjuk megvegye Novothnyt.
34. johny* |Válasz erre: 31. KáGábor
2018-06-10 09:46:05 Fekete öves, Veterán
Persze, gondolom nem a párnacihában tartja. Ahogy az összes többi milliárdos sem.

 < 1 23 4 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...