Banner

Sajtótájékoztató a nyitóforduló előtt

Szerző: Jáborcsik András | 2020-08-14 17:51:00

A Mezőkövesdet látja vendégül a DVTK labdarúgó csapata az OTP Bank Liga első fordulójában. A mérkőzés előtt a nagy érdeklődésre való tekintettel sajtótájékoztatót tartott a DVTK, amelyen Feczkó Tamás és Dejan Karan fogadta a sajtó képviselőit.


Alig fejeződött be az előző bajnokság, de már várjuk, hogy ismét tétmérkőzésen lépjünk pályára - nyilatkozta Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. - A közel öthetes felkészülési időszakot tartalmasan töltöttük. Elsősorban az ideális kezdőcsapatot kellett megtalálni, mert az új igazolásoknak más erényeik vannak, mint elődeiknek. Az újak és a régiek között ki kellett alakítani a megfelelő taktikai kommunikációt, valamint új játékrendszer begyakorlására is sok időt fordítottunk, hiszen a keret most már alkalmas arra, hogy akár mérkőzés közben, cserék nélkül is változtatni tudunk a felálláson.

Nem csak a bajnoki nyitómérkőzést, hanem borsodi rangadót is játszunk. A Mezőkövesdet domináns játék jellemzi, az elmúlt idényben élcsapattá léptek elő, és várakozásom szerint idén is inkább a dobogót fogják ostromolni, nem pedig a kiesés elől menekülnek. Az előző bajnokságban kétszer is legyőztük őket idegenben és hazai közönség előtt is, amiből biztosan pluszmotivációt merítenek.

Idén is két külön bajnokságot várok az NB I.-en belül, ahol a Fehérvár és az FTC a bajnoki címért küzd, a többiek pedig a 3.-12. helyen osztoznak. Nüanszok döntenek majd a végső sorrendről, ezért minden győzelemnek hatalmas értéke lesz, mert nagyon kiegyensúlyozott és kiélezett küzdelem után ismét az utolsó fordulóban dőlnek el a legfontosabb kérdések.

- Hazai pályán, az első mérkőzésen a jó kezdés érdekében csak a győzelemben gondolkodunk. A szurkolóink mögöttünk állnak, mert a csapat teljesítményével és a lelátóról érkező nyomással azt szeretnénk elérni, hogy a Diósgyőrbe érkező ellenfeleknek megremegjen a lába. Együtt tudunk sikeresek lenni, mert ahogy a DVTK indulójában is elhangzik: „Együtt vagyunk, győzni fogunk!" - zárta a szakember.



Kattints ide éa olvasd el Dejan Karan nyilatkozatát is >>>>>>


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45

8. tamaskpt |Válasz erre: 7. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-08-14 19:03:51 Piros öves, Őstag
Arra emlékeztet amikor Oenning átvette a tuti kiesőjelölt Vasast, aztán egy csapásra egy szemre is tetszetős focit játszó csapatot csinált belőle. Csak az MTK gólt is tud rúgni. Simán lehetnek még a szezon meglepetése.
2020-08-14 18:59:13 Fekete öves, Veterán
Egész kultúrált focit játszik az mtk. Letámadós, gegenpressing, fradi játékosok seggében lévő labdarúgók. Sok levegűt nem hagynak a bajnoknak. Nem is ízlik a zöldeknek.
6. tamaskpt |Válasz erre: 5. tomi87
2020-08-14 18:54:25 Piros öves, Őstag
Eddig ezt az erőviszonyok is tükrözik :)
5. tomi87*
2020-08-14 18:41:17 Fekete öves, Veterán
A mezeket nézve azt hittem, MTK-Budaörs meccs megy a Tv-ben. :)
4. tomi87*
2020-08-14 18:39:24 Fekete öves, Veterán
Nyilatkozata alapján Kiss Tomi akkor már biztosan nem jön ide.
2020-08-14 18:08:08 Piros öves, Őstag
Nyugtával a napot!
2. tamaskpt
2020-08-14 18:01:15 Piros öves, Őstag
Kimondottan nincs jó előérzetem erre a meccsre.
2020-08-14 17:58:20 Fekete öves, Veterán
Karan harcra kész? Jó lenne a pályára, hogy adjon a védelemnek stabilitást.
60 percre jó lesz, amikor már hárommal megyünk a mattyók ellen, és védő válthat védőt :D

 < 1 2 3 45

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...